Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

Nem hazudnak a számok: Magyarországé a harmadik legjobb focicsapat Európában

2023. október 15. 16:20

Mutatjuk, melyik két csapat előzi meg a magyar válogatottat a vesztett pontok tekintetében.

2023. október 15. 16:20
null

A szombati szerbek elleni kettős győzelem után elképesztően közel Európa-bajnoksághoz, ráadásul az is könnyen elképzelhető, hogy mindezt csoportgyőztesként sikerül majd elérni. Az Origosport elemzőcikkében pedig arra mutatott rá, hogy a statisztikák alapján Magyarország nemzeti válogatottja Európa közvetlen élvonalába került.

Ezt is ajánljuk a témában

Előkelő helyen a magyar válogatott

Marco Rossi csapata Belgrádban, majd Budapesten is 2-1-re verte a szerbeket, ezzel pedig jó eséllyel az egyik továbbjutó, azaz Eb-re kijutó csapat helyét be is biztosította magának. Szoboszlai Dominikék kedden Litvániában lépnek pályára, ott pedig olyan dolgot érhetnek el, amire 1986 óta nem volt példa, ugyanis legutóbb arra a világeseményre jutott ki egyenes ágon a válogatott, azaz úgy, hogy nem kellett pótselejtezőt vívnia.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

A cikkben rámutatnak, hogy ha a szombati eredmények után átnézzük az Eb-selejtezős tabellákat, az derül ki, hogy eddig három csapat részvétele biztos az 

Európa-bajnokságon (a rendező Németország mellett), Franciaországé, Portugáliáé és Belgiumé. 

A cikkben kiemelték, hogy a fenti három csapat közül kettő eddig minden meccset megnyert: Portugália hétből hét, Franciaország hatból hat meccset nyert. Kiemelték azonban, hogy veretlen csapatból még több van: a már kijutott Portugália, Franciaország, valamint Belgium, de nem kapott még ki a sorozatban Anglia, Svájc és Románia mellett Magyarország sem.

A statisztikai adatok elemzése akkor válik igazán érdekessé, amikor elérünk a vesztett pontokhoz. Az Origo elemzése szerint ez adja a legtisztább képet a csoportokban szereplő csapatok összevetésében, ugyanis nem minden csoportban van hat csapat, a mienkben öt van, így eleve kevesebb pontot lehet szerezni. Ebből pedig az látszik, hogy a vesztett pontok tekintetében az egész selejtezősorozatban csak két csapat, 

 a hibátlan Franciaország és Portugália előzi meg a magyar válogatottat.

***

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ergit
2023. október 16. 15:16
Maradjon is így!!
Válasz erre
0
0
Turán
2023. október 15. 18:54
Nem kell ezt ragozni. Elvertünk egy jobb csapatot, kétszer is. Ki a faszt érdekel ki jobb nálunk ha nyerünk.
Válasz erre
7
0
zavulon
2023. október 15. 17:23
Ez csak számmisztika.
Válasz erre
1
0
llnnhegyi
2023. október 15. 17:22
A világbajnok Angliát, Németországot is elvertük. Pontosan olyan nagyon,mint tavaly április elején a moslékkoalíciósokat a választásokon. Az elmúlt 100 év legnagyobb sikere.
Válasz erre
14
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!