Marco Rossi: Nem játékban kerekedtünk a szerbek fölé, hanem szívben

2023. október 14. 23:27

„Még két pontra van szükségünk, szóval még nem értünk el a célt, csak annak 90 százalékát” – értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya a bravúros győzelem után, aki szerint technikailag és taktikailag is a szerbeké a csoport legerősebb csapata, noha sikerült őket kétszer is legyőzni.

2023. október 14. 23:27
ROSSI, Marco

Talán az eddigi legjobb hangulatú meccsen, küzdelmes és jó játékkal Magyarország 2-1-re győzte le Szerbiát, ezzel egy-meccs és három pontelőnnyel vezeti Eb-selejtezős csoportját. A sorozatban harmadik Eb-re való kijutáshoz már pusztán az is elég lenne, ha kedden Litvániában győzne a magyar nemzeti tizenegy.

Jó eséllyel meglehet a csoport első helye is, amely azért lenne fontos, mert az első kalapból való sorsolást jelentene a 2024. júniusi Európa-bajnokságra.

A szerbeknek is izgulniuk kell még

Közben az ellenünk kétszer, oda-vissza betliző szerbeknek ugyancsak (nálunk jobban) izgulniuk kell, hiszen ott liheg a nyakukban a 8 pontos Montenegró.

Nem csoda tehát, hogy a szerb szövetségi kapitány, Dragan Stojkovic feszült hangulatban értékelt az őt felkérdező szerb újságírók előtt. Megvédte a taktikai felállást, szerinte nem nézett ki rosszul, hogy Mitrovics mögött öt középpályás szerepelt. A szerb edző arra is kitért, hogy a következő meccseken is így kíván játszani. Biztosította továbbá a szerb újságírókat arról is, hogy csapata kvalifikálni fog a következő kontinensviadalra (amire egyébként 2000 óta nem volt példa.)

„Nagyon jól védett a magyarok kapusa, a statisztika szerint domináltuk a meccset, egyszerűen vannak olyan pillanatok, amikor nem akar bemenni a labda” – értékelt Stojkovic. 

Magyarország egy minőségi, harcos, kompakt csapat. De azért ne álltassuk magunkat: nem a jobbik csapat nyerte a meccset! Természetesen az eredmény az önök oldalán áll, ebben igazat adok. Így alakult, szeretnék gratulálni a győztesnek” – válaszolta a szerb kapitány egy magyar újságírói kérdésre.

Marco Rossit a sorozatban megnyert szoros meccsek titkáról kérdezték

„Még két pontra van szükségünk, szóval még nem értünk el a célt, noha annak 90 százalékát igen. Óriási balszerencse és kár lenne, ha nem húznánk be a kijutást. Nincs titok, a csapatunk óriási szívvel és alázattal küzd. A szívünket kitessszük a pályán. Ma azt mondtam Csányi úrnak, hogy két évet öregedtem ezen a meccsen, erősnek bizonyult az ellenfelünk, nem is játákban tudtunk feléjük kerekedeni, hanem szívben” – válaszolta Marco Rossi.

Ezután Rossi megdicsérte a szerbeket, mert szerinte mind technikailag, mind taktikailag az ötös legerősebb csapatának tartja a szerb válogatottat.

„Én sose játékosként, hanem emberként tekintek a csapatomban játszókra, ezért nem használom, hanem alkalmazom őket” – mondta a magyar kapitány, amikor Loic Nego teljesítményéről kérdezték. 

A 33 éves szélső gyakorlatilag másodvirágzását éli, az első félidőben a veszélyes magyar támadások zöme hozzá kötődött.

Rossi egy másik kérdésre a bombagólt szerző Sallai Rolandot is nagyon megdicsérte, sőt kijelentette: nem is érti, hogy nem vitte el valamelyik topcsapat. Kalmár Zsolt piros lapjáról a szövetségi kapitány azt mondta, hogy a magyar közzépályás elmondta neki az esetet: miután odaszólt neki a szerb kapus, elindult felé, ekkor hátulról meglökték, amire elvesztette a fejét. 

Ezt is ajánljuk a témában

Rossi hozzátette: nyilván hiányozni fog a Videoton játékosa Litvánia ellen, de a kecskeméti Horváth Krisztofer alkalmas a pótlására.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komor
2023. október 16. 21:09
Ha jól emlékszem mindig volt egy rossz nemzeti szokásunk a focival kapcsolatban. Amint elkezdett menni a szekér, eredmények jöttek, mindig átestünk a ló túlsó oldalára és önkritika nélkül az egekbe magasztaltuk a focinkat. Marco Rossiba azt becsülöm, hogy mint kapitány nem hagyja, hogy elszálljunk a nagy örömünkben, igyekszik a földön tartani a foci szerető drukkereket. Mindig az igazat mondja. Azt, hogy a pénzzel értékelt játékosaink a piacon csak a töredékét érik, mint az ellenfél játékosai. Az ellenfél sokszor jobb játékosokat tud pályára küldeni, mint mi. Van amikor szerencsénk is van, meg ilyesmiket. Ugyanakkor hangsúlyozza, amiben jók vagyunk. Elmondja miben fejlődtünk és azt is mik lehetünk még. Tud lelkesíteni. Perspektívát is ad. Igazi kapitány.
janicsar-2
2023. október 15. 21:27
Én úgy gondolom, hogy egy mérkőzés a hármas sípszóval véget ér. Ezért számomra érthetetlen a lefújás utáni kiállítás.
Sclerotic
2023. október 15. 11:33
Minden tetszik abban amit és ahogyan a mester teszi a válogatottal kapcsolatban. Egyetlen egy "dologgal" nem vagyok kibékülve. Mi jó nénikéjét keres Szalai Attila ebben a válogatottban? Már azt sem értettem, hogy miért hívták be évekkel ezelőtt. Ez az emberke egy beszari alibista! Nincs egy saját gondolata, elképzelése sem! És nem csak most, hanem évek óta!
robipecs-uj
2023. október 15. 10:57
A "csoportelsők vagyunk", és "kijutunk ha nyerünk Litvaniaban" mondatokkal meg óvatosan, mert akár még csoport 3-ikok is lehetünk. Ez nem túl valószínű, de lehetséges. A litvánok nagyon jól játszottak a bolgárok ellen, nyertek is. Ha csoportharmadikok akarnak lenni, akkor muszáj nyerniuk ellenünk, tehát mindent meg fognak tenni érte. A másik gond Rossi személyiségebol hon, hogy minden meccset nyerni akarunk. Ezért játszik mindig a stabil kezdő. Ha tegnap kiesett 2-3 jatokos nincs a helyükre más, erősen kérdés ki fog tudni kiállni kedden. Tehát nem lesz ez sétagalopp Vilniusban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!