Sztanyiszlav Csercseszov: Kiemelten fontos, hogy jól kezdjük az évet!

2022. január 27. 13:28

A Puskás Akadémia – Ferencváros mérkőzéssel rajtol az NB I tavaszi szezonja.

2022. január 27. 13:28
null
Vámos Tamás

Pontosabban: ezt a találkozót a 4. fordulóból halasztották el a zöld-fehérek nemzetközi kupakötelezettségei miatt.

Bár az összesített mérleg jelentős Fradi-fölényt mutat (8 győzelem,  9 döntetlen, 3 vereség),

további érdekesség, hogy az utolsó öt meccsből négy is 1-1-es döntetlenre végződött.  Tehát egyáltalán nem lefutott találkozóról van szó, már csak azért sem, mert a listavezető mindössze 4 ponttal előzi meg a felcsútiakat, ráadásul a Ferencváros keretéből hárman játékos is az Afrika-kupán szerepel: az ősszel 16 bajnoki pályára lépő Aissa Laidouni Tunéziával, míg a testvérpár, Samy (12 őszi bajnoki szerepel a neve mellett) és Ryan Mmaee (14 meccs) Marokkóval próbál az elődöntőbe jutni!  Érthető, hogy bizakodva várja a mérkőzést a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt, aki a sportnapilapnak nyilatkozott:

„Bár a Fradinak új vezetőedzője és szakmai stábja van, elsősorban nem arra összpontosítunk, hogy az ellenfelünk mire készülhet, hanem a saját stílusunkat szeretnénk érvényre juttatni. Apróságokon múlhat a meccs kimenetele, az nyerhet, aki több váratlant húz a megfelelő pillanatban. Irányításommal minden alkalommal betaláltunk

Rossz lenne, ha nulla nullás döntetlennel végződne a bajnoki, sokkalta jobban élvezhető úgy a meccs, ha potyognak a gólok. Folyamatos mozgást, aktív védekezést, gyors támadásépítést és határozott befejezést várok a játékosaimtól. Színvonalas összecsapásban bízom”

Hornyák Zsolt gólokat vár csapatától a Ferencváros ellen! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hornyák Zsolt gólokat vár csapatától a Ferencváros ellen! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sztanyiszlav Csercseszov tökéletesen tisztában van azzal, nem vár könnyű mérkőzés a csapatára.

„A felkészülés kezdete óta bőven volt lehetőségem megismerkedni a játékosokkal, igaz, hárman jelenleg is az Afrika-kupán szerepelnek, így nem tudtunk teljes kerettel készülni. Nem volt egyszerű az alapozási időszak számunkra, néhányan többet, mások kevesebbet edzettek az utóbbi hetekben, ennek ellenére felkészültünk a Puskás Akadémia elleni első feladatra. Nem minden labdarúgóra számíthatok csütörtökön sem, de legalább már nagyobb létszámban együtt tudunk készülni. Megvan a taktikánk,

Tudom, hogy az egyik legfőbb riválisunk ellen lépünk pályára, így kiemelten fontos lesz, hogy jól kezdjük az évet. A céljaink mindenki előtt ismertek: ha az új idényben is szeretnénk eljutni valamelyik nemzetközi sorozat csoportkörébe, akkor ahhoz előbb meg kell nyernünk a magyar bajnokságot”.

Hajnal Tamás: Csercseszov épp olyan ambiciózus, mint mi!

A napokban a Ferencváros sportigazgatója egy orosz lapnak nyilatkozott – természetesen fókuszban a magyar bajnokcsapat és Sztanyiszlav Csercseszov egymásra találásáról:

„Azt gondoltuk, hogy ő kiváló jelölt a csapat fejlesztéséhez és a fejlődéséhez. Tiszteletreméltó volt az orosz válogatott melletti munkája és jól szerepelt a 2018-as vb-n, a Legiával pedig bajnok és kupagyőztes lett Lengyelországban. Csercseszov szakmailag és emberileg is megfelelt a kívánalmaknak, aki egy erős karakter, nagy élettapasztalattal, nagyon jártas a nemzetközi futball világában, és tudja, hogy találhatja meg a közös hangot sok különböző nemzet képviselőivel – ez különösen fontos volt számunkra. A Ferencváros egy nemzetközi csapat, nem elég, ha az edző jó taktikus, jó stratéga, meg kell találnia a megfelelő módszereket a különböző mentalitású játékosokhoz. Azt gondoljuk, hogy Csercseszov képes erre. Bár, ha őszinték vagyunk, már a felkészülés elejétől nem volt könnyű dolga: sokan játékosunk koronavírusos lett, és három játékosunk is az Afrika-kupán szerepelt. Nem titok, hogy a dolgok szokásos menetétől eltér, hogy ennyi segítővel érkezett. De tudtuk, hogy több, mint tíz éve ugyanazzal gárdával dolgozik, jól ismerik egymást és tudják, mik a főnök elvárásai. Az első napoktól látszott, hogy Sztanyiszlav irányításával a stáb egy egységként dolgozik, ez az apró nüanszokban is észlelhető. A szerződés részleteiről nem beszélnék. Az nem számít, hogy meddig tartottak a tárgyalások, az a fontos, hogy minden részletre kiterjedtek. Elmondtuk, mi hogy látjuk a Fradi közeljövőjét, Sztanyiszlav is kifejtette, ő hogy látja a dolgainkat. Megállapodtuk, ebből pedig kiderülhet, hogy a két fél víziója egybeesett.

győzelmekkel építeni a Ferencváros brandjét. Rendszeresen szeretnénk Európa elitfutballjában szerepelni. Tudjuk, hogy rendkívül nehéz bejutni a Bajnokok Ligájába, de Csercseszov épp olyan ambiciózus, mint mi. Ugyanakkor az Európa Liga is nagy presztízsű sorozat. Kubatov Gábor elnöksége előtt a Fradi nehéz gazdasági helyzetben volt, sokan léptünk azóta előre, most pedig megint ezt kell tennünk”

Nyitókép Sztanyiszlav Csercseszov bizakodva várja a rajtot Fotó: fradi.hu

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajtorján
2022. február 07. 23:26
Piros volt a paradicsom, nem sárga, Puskás-Fradi meg lett bizony bundázva!
Lajtorján
2022. február 07. 23:26
A Fradi rendszeresen leadja a 3 pontot, amikor Felcsúton játszik.
laikus19
2022. január 29. 14:48
Lehet, hogy ő sem segítene.
laikus19
2022. január 29. 14:47
Ha a Fradi kikap, az bunda? Qui prodest? Kinek lett volna ez jó? Úgy értem a Fradi környékén. Kubatovék erőlködnek, az eredmények meg... (nem csak a Puskás elleni meccsre, hanem erre a szezonra értem.) Sok mindent nem értek, főként azt, hogy miközben minden korábbinál nagyobb pénzek áramlanak a futballba, igazi fiatal, nem csak ígéret (abból van bőven), hanem olyan tehetség, aki bizonyított is, alig van... Végülis a nickem szerint is csak egy laikus vagyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!