Hihetetlen fordulatok és drámák, de a Kisvárda tovább szárnyal!

A játéknap első mérkőzéséről, a Budapest Honvéd pápai vendégszerepléséről részletesen tudósítottunk, a látottak és a végeredmény ismeretében csupán annyit fűznénk még hozzá: míg Horváth Ferenc korábban nyakra-főre szidta a videóbírós rendszert és a balszerencsét emlegette, e meccs után nyilván megváltozott a véleménye. Hiszen

az első vendéggól előtt, Lukics lövése után az egyébként mellé szálló labda Windecker combján megpattanva jutott a kapuba, Hidi Patrik próbálkozása Tamás Olivér lábán irányt változtatva lett gól, míg a hosszabbítás ötödik percében szegény Lenzsér azok után lépett rá a 16-oson belül Nenad Lukics lábára, hogy előtte a szerb gólzsák hatalmas lyukat rúgott. Ha nincs a VAR, ezer százalék, hogy ezért nem ítélt volna büntetőt Berke spori…

 A Mezőkövesd gyirmóti fellépése azt igazolta: az egyébként is kalkulálható, Ferencváros elleni vereség csupán egy kisebb kisiklás volt, a csapat stabilitása megmaradt. A mérkőzés ugyan gyirmóti helyzetekkel indult, nem is lett volna meglepő, ha Simonék vezetést szereznek, de aztán fordult a kocka: előbb Jurina lőtt egy érvénytelen gólt, aztán Besirovic törte el a labdáft egy ígéretes akció végén, majd Vadnai igazolta nagy helyzetben, hogy mégis csak egy védő… A második játékrész egyből mezőkövesdi találattal indult, igaz, a teljes hazai védelem – élükön Hársfalvi kapussal – kapitulált a találat előtt. Innentől  kezdve rutinból lehozta a meccset a vendégcsapat; a tabella utolsó helyére csúszó Gyirmótnak egyelőre éppen ez a tapasztalat hiányzik ahhoz, hogy az ehhez hasonló találkozókat megnyerje…

A Ferencváros – Puskás Akadémia mérkőzésről szintén részletesen beszámoltunk, többek között azt ecseteltük, hogy ez már nem az első hazai bajnokija a zöld-fehéreknek, amelyen a vártnál jóval gyengébben játszanak. Az első félidőben a gólon kívül alig volt helyzetük, míg a második játékrészben csupán az utolsó negyedórában játszottak olyan elánnal, ahogy egész mérkőzésen kellett volna. Persze, minket nem lehetett átverni, hiszen előzetes esélylatolgatónkban telibe találtuk a végeredményt, ám ezzel együtt a Ferencváros egyeduralmára jellemző: a bukdácsolások ellenére is két pont előnnyel vezeti a bajnokságot.

Waltner Róbert betegsége miatt a Debrecen ellen is Ferenczi István másodedző irányította a zalaiakat (aki a közelmúltban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy teljesítette az Athén – Spárta - Athén ultrafutó-viadalt, amelynek a távja - nem tévedés! – 490 kilométer), akik természetesen vezetőedzőjükért is játszottak. Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyivel lelkesebbek Kosztáék, a hazaiak aktuális gólfelelőse ezúttal sem hagyta cserben a csapatot, vezetést szerzett. A rutinos debreceni játékosokon látszott: egyszerűen nem hiszik el, hogy kikaphatnak, főleg azok után, hogy Dzsudzsák Balázs egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített. Waltner Róbert otthonából figyelte a bajnokit, és a történtek után utasította a kollégáit, hogy azonnal küldjék pályára Meshackot. A megérzés remek volt, hiszen a nigériai támadó első NB I-es találata a győzelmet jelentette a zalaiaknak. Az ember pedig elgondolkozik azon:

Joan Carrillo egyelőre nem találta a kiutat a hullámvölgyből, így akarva akaratlanul felmerül: nem inkább a helyi kötődésű Jeremiás Gergőben kellett volna még jobban megbízni?

Ha csak egy kicsit felkészültek volna fehérváriak a Kisvárdából, a vasárnapi mérkőzés első 25 percére nyilván jobban odafigyelnek. Hiszen a Paks, a ZTE, a Gyirmót és az MTK ellen is hamar megszerezték a vezetést a várkertiek, arról nem beszélve, hogy Joao Janeiro távozása után egy „helyi erő”, a 2014 óta a klubhoz ezer szállal kötődő Erős Gábor bizonyította: ugyanazt a támadószellemet viszi tovább, amelyet elődje meghonosított. Ráadásul előhúzta a cilinderből a korábban csupán a cseresorba kényszerülő Jasir Asanit, aki az utóbbi hetekben remek formába lendült, másfél hónap alatt négyszer volt eredményes. A Fehérvárnál pedig ugyanazt a problémát látjuk, mint a Debrecennél: elkényelmesedett idősebb játékosok alkotják a csapatot, akik ugyan kiváló labdarúgók, de talán már nincs meg bennük az a motiváció, amely révén egy valóban ütőképes csapatot alkothatnának. S talán Szabics Imre sem az a karakter, aki egy ilyen helyzetben lévő együttest kellően fel tudna rázni…    

A forduló legpatinásabb összecsapására vasárnap este került sor. A mérkőzés szűk első órája elég halovány játékot hozott, az MTK számtalan helyzetet kialakított, de ezekben nem volt elég átütő erő. Az 53. percétől azonban felpörögtek az események. Ekkor lépett pályára Junior Tallo, aki ugyan nincs haragban a labdával, de már számos alkalommal (kihagyott büntetők, kiállítások, játékvezető inzultálása) hátrányos helyzetbe hozta a csapatát. Bemutatkozásként megbúbolta Ramadanit, majd eljátszotta, nem érti, miért figyelmeztetik sárga lappal?  Igaz, a 74. percben az elefántcsontparti támadó kicsit javított az összképen, hiszen róla állították ki Marko Perkovicot (jogosan), de a 81. percben újra meggondolatlan volt. Ismét Ramadanit pécézte ki magának, fölöslegesen letalpalta, ismét jogos volt a sárga, majd következett az újabb teátrális jelenet: „Nem értem, hogy miért állítanak ki megint?” Ezzel együtt a korábbi válogatott Stieber Zoltán remek passzát az utóbbi időben méltánytalanul háttérbe szorított Croizet értékesítette,

egy valóban vitatható szabadrúgásból - Csongvai becsúszott, de Varju saját csapattársát Miovszkit rúgta föl – egyenlített az MTK, más kérdés: miért nem feküdt – az új divat szerint - egy lila játékos a sorfal mögött? A hosszabbítás hatodik percében j9tt a fordulat: egy jogos büntetőt Miovszki vágott a kapuba. A találkozó után ugyan jogosan morgott Michael Oenning, de azért azon el kell gondolkozni Újpesten: ilyen kiélezett helyzetben hogy lehet így elveszíteni egy kiesési rangadót?!

Nyitókép: Nagy küzdelmet hozott az MTK - Újpest Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt