Kedvenc karácsonyi filmek: Reszkessetek, betörők! (1990)
Hogy, hogy nem, de az évente szinte már kötelezőnek mondható vetítés és megtekintés ellenére sem az első helyen, viszont a dobogón található meg Chris Columbus 1990-es vígjátéka, melyben Kevin szülei a párizsi nagy karácsonyi ünneplésre csak egy dolgot felejtenek el elvinni az utazás körüli felfordulásban: a gyermeküket. Azt talán hagyjuk is, hogy ez mennyire abszurd, pont ahogy a legtöbb szereplő általános viselkedése és reakciói, és maradjunk a lényegnél, miszerint a hatalmas házban magára maradt kisfiú eleinte kifejezetten élvezi az így kapott szabadságot, majd amikor két tökkelütött betörő jelenik meg az otthonában, Kevin ravasz és furfangos csapdákkal bánik el a rablókkal. Kicsit realisztikusabb formában ez akár horrorfilm is lehetne, de sajátosan bugyuta formájában az egyik legközkedveltebb családi vígjátékká vált, melynek 1992-es folytatása, a Reszkessetek betörők 2. – Elveszve New Yorkban is Magyarország egyik kedvence.
Kedvenc karácsonyi filmek: Igazából szerelem (2003)
Sokan minden idők egyik legszerethetőbb, számtalan alkalommal megnézhető romantikus vígjátékának tartják, ezt pedig kiválóan példázza, hogy az idén 21 éves, Richard Curtis rendezésében készült Igazából szerelem 1486 szavazattal és 88%-os értékelésével a lista második helyén végzett. A londoni életeket és szerelmeket szenteste bemutató romantikus film részben olyan sztároknak köszönheti sikerét, mint Hugh Grant, Liam Neeson, Colin Firth, Laura Linney, Emma Thompson, Alan Rickman és Keira Knightley, emellett azonban kedves és érzelmes pillanatainak és jeleneteinek is sokat köszönhet. Pároknak ideális egy karácsonyi összebújós, teázgatós estére.
Kedvenc karácsonyi filmek: Drágán add az életed! (1988)
Sokak szerint ez az igazi és valódi karácsonyi film Kevin betörő-semlegesítő kalandja helyett, elvégre John McTiernan rendező az 1987-es Ragadozó után egy évvel igazi akció-legendát készített John McClane karakterével, akit az akkoriban egyre népszerűbbé váló Bruce Willis kiválóan alakított. Renny Harlin folytatása, az 1990-es Még drágább az életed talán még jobb és még fordulatosabb, mint az előzmény, ráadásul szintén karácsonykor játszódik, de a konszenzus szerint a magyar nézők számára az alap mozi a legjobb karácsonyi film, így ezzel nehéz és felesleges is volna vitába szállni. McClane hűséges és szerethető, nem kevés komikummal is rendelkező karaktere pedig a legnagyobb akcióhősök közé írta be magát.
Biztosan mindenkinek megvan a maga karácsonyi kedvence, függetlenül a Magyar Filmadatbázis gyűjtésétől, de a lista alapján egészen reális képet kaphatunk a hazai nézői és filmes szokásokról, miközben pár rosszabb és jobb filmalkotással is összetalálkozhatunk a felhozatalt átböngészve. Ha valaki szeretné még kiegészíteni a felsorolást, az hozzászólásban tegye ezt meg nyugodtan, persze a megfelelő stílusban és formában.
Akárhogy is, akármi is legyen a magyarok kedvence, a lényeg, hogy ne csak a TV előtt ülve merüljenek el a mozgóképek némileg hamis világában, de közben egymással is foglalkozzanak a szeretet ünnepén!