Észak-Korea felfüggesztve – se pénz, se támogatás nem érkezik a NOB-tól

2021. szeptember 10. 01:29

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság igazgatótanácsa tegnap meghozta azt a határozatát, amely szerint 2022 végéig felfüggeszti a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (PRK NOC) Olimpiai Bizottságát, mivel az egyoldalúan úgy döntött, hogy nem vesz részt a 2020-as tokiói olimpiai játékokon. Pénz, támogatás, és valószínűleg vakcina nélkül maradnak Észak-Korea élsportolói.

2021. szeptember 10. 01:29
null
Csisztu Zsuzsa

Korábban már beszámolt a sajtó arról a bizarr döntésről, miszerint

Észak-Koreában csak két nappal a záróünnepséget követően kezdik el közvetíteni az idei tokiói olimpiát.

Hogy ez vajon a tér-idő kontinuumba beragadt phenjani időzónának volt-e köszönhető, vagy csupán az ország vezetői nem szerették volna azzal fájdítani olimpikonjaik szívét, hogy élőben lássák, hol lenne éppen a helyük, azt sose tudjuk meg.

Volt vesztenivalójuk

Annyi azonban bizonyos, hogy versenyzőiknek akadt azért bőven vesztenivalója, hiszen az ország 1953-ban létrehozott, majd a NOB által 1957-ben elismert észak-koreai nemzeti olimpiai bizottsága 

eddigi története során összesen 16 arany-, 17 ezüst- és 24 bronzérmmel büszkélkedhet. 

Ezekből legutóbb Rióban két arany-, három ezüst- és két bronzérem jutott sportolóiknak, az egyik aranyat éppen kiváló férfi tornászuk, az ugróspecialista Ri Se-gwang szaltózta össze.

Észak-Korea olimpiai bizottsága volt az egyetlen nemzeti olimpiai bizottság (National Olympic Committee, NOC), amely nem vett részt a 2020-as tokiói olimpiai játékokon; a testület áprilisban közölte, hogy a COVID-19-járvány okozta aggodalmak miatt visszavonja csapata indulását.

Mi vezetett idáig?

A Thomas Bach elnök által irányított NOB és az észak-koreai olimpiai bizottság a 2020-as tokiói olimpiai játékokat megelőző hónapokban folyamatosan egyeztetett arról, hogy a NOB milyen biztosítékokkal kívánja szavatolni a játékok biztonságos megrendezését, és konstruktív javaslatokat fogalmazott meg egy, akár országspecifikusra szabott megoldás kidolgozására is. Tette mindezt egészen az utolsó pillanatig, beleértve akár az oltások biztosítását a teljes észak-koreai olimpiai csapat számára

A képen: Kim Dzsongun személyes inspekciót tart. 2016-ban még nem okozott gondot Észak-Koreában az élelmiszerhiány. Fotó: KNS / KCNA / AFP
A képen: Kim Dzsongun személyes inspekciót tart. 2016-ban még nem okozott gondot Észak-Koreában az élelmiszerhiány. Fotó: KNS / KCNA / AFP

Mindezeket azonban az észak-koreai olimpiai vezetés szisztematikusan elutasította. Ez nyilván azért is vált sorsdöntő kérdéssé, mivel a folyamat során a phenjani sportvezetők többször is kaptak lehetőséget a meghallgatásra, és

nagyon világos figyelmeztetések érkeztek Lausanne-ból a várható következményekről: amennyiben megsértik az Olimpiai Charta-t, akkor a szankciók nem maradnak el.

Azzal pedig, hogy Észak-Korea olimpiai bizottsága nem küldött sportolókat a 2020-as tokiói olimpiai játékokra, nem teljesítette hazája nemzeti olimpiai bizottságának egyik alapvető feladatát és kötelezettségét, amit az Olimpiai Charta 27.3-as pontja ír elő, hogy tudniillik

"országukat az olimpiai játékokon, valamint a NOB által pártfogolt regionális, kontinentális vagy világméretű multisport-versenyeken, sportolóik küldésével képviselik az olimpián”.

A felfüggesztés következményei

Első körben érdemes azt látnunk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a globális méretű üzleti partnereinek, reklámbevételeinek, a televíziós jogdíjak értékesítéséből befolyt bevételeinek köszönhetően dollármilliárdok felett dönt. Például a 2013 és 2016 közötti időszakban,

a Socsiban rendezett téli és a Rió de Janeiróban megtartott nyári olimpiának köszönhetően a NOB 5,7 milliárd dollár bevételre tett szert.

Saját működésre azonban mindössze tíz százalékot tart meg a szervezet, és kilencvenet visszaoszt a nemzetközi olimpiai mozgalom családtagjainak, illetve a nemzetközi sportági szakszövetségeknek, számos egyéb kiszignált támogatás mellett. Összegszerűen mindez azt jelenti, hogy

Na, most éppen a ráeső arányos résztől kell elköszönjön Észak-Korea, és ezeket a számokat látva talán még tisztább a kép azt illetően, hogy a NOB számára miért volt prioritás tűzön-vízen át keresztülvinni a tokiói olimpia megrendezését, még a japán lakosság kitartó tiltakozása ellenére is.

A képen: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság forráselosztásának ábrája. Fotó: IOC
A képen: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság forráselosztásának ábrája. Fotó: IOC

Erről a nagyságrendű forrásról nyilván nem mondhatott le a nemzetközi olimpiai mozgalom, de Phenjan, saját csökönyös hozzáállásának és a mostanában látványos fogyásával a nemzetközi kémhálózatnak munkát adó Kim Dzsongun mindennel (is) szembemenő politikájának köszönhetően

nem érkezik egy cent sem a svájci bankokból. 

A súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő országnak ugyanakkor valószínűleg hatalmas szüksége volna a legkisebb segítségre is, jöjjön ez akár a sportvilág csatornáin keresztül. 

Azt a NOB által felhalmozott pénzügyi támogatást, amelyből Észak-Korea nemzeti olimpiai bizottsága arányosan maga is részesült volna, de eleddig a nemzetközi szankciók miatt visszatartottak tőle, most végérvényesen elveszítik, mivel – hangzik az érvelés –, 

a PRK NOC nem járult hozzá a 2020-as tokiói olimpiai játékok sikeréhez.

És mi lesz a sportolókkal?

Az anyagi támogatás elvesztése kétségkívül nagyon fájdalmas, de az talán még ennél is komolyabb problémát jelent, hogy nemzetközi viszonylatban is

éremesélyes sportolóik teljesen kimaradnak sportágaik vérkeringéséből, és talán kiöregszenek egy következő globális versenyig.

Ezért a NOB Végrehajtó Bizottsága magához vonja az adott ország olimpiai bizottságának jogkörét, és amennyiben az észak-koreai színekben versenyző sportolók valóban kvalifikálnak saját jogukon a következő téli vagy nyári játékokra, akkor, mint az oroszoknál, ahol az országot sújtó kollektív büntetés kiskapujaként nem Oroszország nemzeti lobogója, hanem az Orosz Olimpiai Bizottság neve alatt versenyeztek a sportolók, ebben az esetben is vélhetően a NOB zászlaja alatt indulhatnának a vöröscsillagos versenyzők. Mondjuk azt azért kíváncsian várom, hogy miként engednék el Phenjanból azt az olimpikont, akinek indulását a nagy vezír nem támogatja, már ha egyáltalán kijut az országból. Az ilyen versenyző jobban teszi, ha azonnal menekült státuszért folyamodik, és nem is néz utána, milyen büntetésre számíthat az otthon rekedt családja. 

A NOB kiáll álláspontja mellett

– mondta Thomas Bach, a NOB elnöke a testület végrehajtóbizottsági ülését követő sajtótájékoztatón.

A NOB fenntartja magának a jogot, hogy saját belátása szerint felülvizsgálja a felfüggesztés időtartamát, vagyis nem árt, ha a sportolók is szárazon tartják a puskaport, abból amúgy is elég sok akad a távol-keleti országban...

 

A nyitóképen: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott kép védőruhában és gázmaszkban vonuló észak-koreai katonákról az ország alapításának 73. évfordulója alkalmából tartott éjszakai katonai díszszemlén a phenjani Kim Ir Szen téren 2021. szeptember 9-én. Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. szeptember 13. 12:04
Irigylésre méltó fogyás a nagy Gazdinál...
nyúlgerinc
2021. szeptember 13. 12:04
Zsuzska! Az ő (mármint az Észak-Koreai) sportolók dolga. Bár, szerintem ha a Vezér ott északon egyet fingik, az USÁ-ban megremegnek a politikusok. Majd egy kis idő múlva a NOB helyesbíti az álláspontját. Akkor is fogsz írni egy ódát a sport tisztaságáról, ami manapság már alapvetően az üzletről szól.
Palika1955
2021. szeptember 13. 12:04
Észak Koreának és Cubának semmi keresnivalója sincs az Olimpián. Senkinek sincs szüksége diktátorokra, despotákra. Legyen ez figyelmeztetés, és nem az első, a felcsúti authoriter alaknak is. Bírjon magával és vislekedjen!
Coccothraustes
2021. szeptember 13. 04:57
Még egy gagyi Csisztu cikk...mennyibe kerül ez nekünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!