A kormányzat az egészségügy területén három fontos célt tűzött ki: az egészségben töltött évek számának növelését, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítését, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztését. Ehhez új iparági stratégia is társul, amelynek alappillérei a hazai beszállítók megerősítése, az innováció és a vállalkozások külpiaci jelenlétének támogatása.
Új fejlesztések az EESZT-ben, új iparági stratégia az egészségiparnak
Több, mint 2,5 millió felhasználó töltötte le az Egészségablak mobilapplikációt, amely azt mutatja, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) fejlesztésére komoly igény mutatkozik. A jelenlegi alapszolgáltatások – köztük az eRecept – mellett egyre szélesebb körben lehet majd alkalmazni rendszert, és hamarosan a járóbeteg-ellátási központokba is lehet majd online időpontot foglalni és módosítani, de számos egyéb területen is komoly előrelépés jön - hangsúlyozta Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Digital Health Summit szakmai konferencián. A szakember elmondta: az elkövetkező években a kormányzat célja az egészségben eltöltött életévek számának emelése szerepel – már önmagában ez évente 0,4 százalék GDP növekedéssel járhat –, az alapellátás és otthonközeli ellátás megerősítése, valamint a prevenciós szemlélet szélesebb körben történő elterjesztése.
A magyar újraiparosítási stratégia kiemelt szerepet szán az egészségiparnak, ezen belül a gyógyszeripar, az orvostechnikai ipar és a biotechnológia azok az ágazatok, amelyekre fókuszálni kívánnak - erősítette meg Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára. A jövőben így komoly hangsúlyt kap a hazai beszállítók fejlesztése, a K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) támogatása és a hazai cégek külföldi jelenlétének erősítése, de támogatni fogják a zöldátállást és a digitalizációt is.
Az adatokon múlik az új világ
Minden szervezetnek, amely komolyan gondolja a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, biztosítania kell tudás-adatbázisának minőségét. Minden olyan szervezet, amely nem veszi komolyan a generatív mesterséges intelligencia kihasználását, máris elavulttá válik. Éppen ezért, ha a tudás az új adat, akkor a tudásmenedzsment az új adattudomány - hívta fel a figyelmet Ian Hook, a Novartis tudásmenedzsment igazgatója.