Johnson szerint október végéig meglehet a Brexit

2019. június 23. 10:02

Jeremy Hunt kemény hangnemben támadta pártbeli riválisást.

2019. június 23. 10:02

Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi brit külügyminiszter szombaton is kampányolt a Konzervatív Párt elnöki tisztéért folytatott küzdelemben. A pártvezetői tisztségéből távozó Theresa May miniszterelnök utódjának megválasztására indult folyamat első szakaszában a tory alsóházi frakció szavazássorozattal szűkítette két jelöltre az eredetileg tízfős mezőnyt, és a csütörtökön tartott utolsó szavazási forduló után Johnson és Hunt maradt versenyben.

Közülük választja meg a jövő hónap végéig a Konzervatív Párt 160 ezer tagja May utódját, aki az Egyesült Királyság új miniszterelnöke is lesz.

BoJo nem remél vámokat

Johnson a szombaton Birminghamben tartott első kampányrendezvényen úgy vélekedett: a „józan ész érvényesülése esetén" ki lehet lépni megállapodás nélkül az EU-ból anélkül is, hogy vámok jelennének meg az Európai Unióval folytatott brit kereskedelemben”. Megerősítette azt a véleményét, hogy a jelenleg érvényes október 31-i határnapig „egyértelműen végrehajtható” a Brexit. Megismételte azt az álláspontját is, hogy a felelős magatartás az, ha a következő brit kormány felkészül a megállapodás nélküli kilépésre az EU-ból.

Arra a kérdésre, hogy ez miként lenne megoldható vámok azonnali megjelenése nélkül az unióval folytatott kereskedelemben, Boris Johnson úgy fogalmazott: uniós „barátainknak és partnereinknek sem érdeke”, hogy „egyoldalúan” vámokat vezessenek be Nagy-Britannia és az Európai Unió kereskedelmében.

Hozzátette: ha az Európai Unió mégis úgy dönt, hogy vámokat vet ki a Nagy-Britanniából érkező árukra, a „napóleoni kontinentális rendszer óta” először fordulna elő, hogy a kétoldalú kereskedelemben ilyen „értelmetlen okokból keletkezzen fennakadás”. Johnson kijelentette: nem hiszi, hogy az Európai Unió ezt akarná.

A volt brit külügyminiszter a szombati birminghami kampányrendezvényen úgy vélekedett: a józan ész diktálta megoldás az lenne, hogy a nézeteltéréseket okozó első számú problémát – vagyis azt, hogy miként lehet elkerülni az ír-északír határon a hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállítását a Brexit után – a felek kiveszik a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodásból, és a majdani kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásról tartandó tárgyalásokon rendezik. Ezt az Európai Unió többször is határozottan elvetette.

Nem sokkal a szombati kampányrendezvény előtt a Bank of England kormányzója is egyértelműen leszögezte, hogy megállapodás nélküli Brexit esetén mindenképpen vámok jelennének meg Nagy-Britannia és az EU kereskedelmében.

Mark Carney a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: az EU automatikusan bevezetné ezeket a vámokat rendezetlen brit kilépés esetén, mivel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai alapján az uniónak azonos vámokat kell alkalmaznia minden olyan külső kereskedelmi partnerrel szemben, amellyel nincs szabadkereskedelmi megállapodása. A brit jegybank vezetője szerint ennek alapján ha az EU úgy döntene, hogy nem alkalmaz vámokat Nagy-Britanniával szemben, akkor az egész világgal szemben is ugyanígy kellene eljárnia.

Hunt nem szeretne populistát a kormányrúdnál

Johnson versenytársa, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter a szombati birminghami kampányrendezvényen arra intette a Konzervatív Párt tagságát, hogy ne válasszanak meg egy „konzervatív populistát egy keményvonalas balos populista ellenében”. Hunt egyértelművé tette, hogy ez utóbbi meghatározással Jeremy Corbynra, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjére utalt.

Jeremy Hunt szerint „katasztrófával” érne fel, ha „nem a megfelelő személy” kerülne a Konzervatív Párt és a kormány élére, mivel ennek idő előtti parlamenti választás lehetne a következménye, és ha ennek eredményeként Jeremy Corbyn lesz a miniszterelnök, akkor „soha nem lesz Brexit”.

Hunt megerősítette azt a korábban is hangoztatott álláspontját, hogy ha semmi esély nem mutatkozik a Brexit-megállapodás újratárgyalására az október 31-i határnapig, akkor „nehéz szívvel ugyan”, de kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2019. június 23. 10:22
Bármelyikük győz, nem lesz könnyű dolga: az angol politikai elit - Camerontól kezdődően - olyan csapdába lavírozta magát, amelyből nem könnyű a kitörés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!