Véletlenül lőhette magát fejbe egy ukrán aktivista-képviselő

2019. június 19. 14:51

De nem zárja ki a rendőrség, hogy gyilkosság áldozata lett Dmitro Timcsuk, az Információs Ellenállás vezetője.

2019. június 19. 14:51

Lőtt fejsebbel holtan találták otthonában Dmitro Timcsukot, a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front parlamenti képviselőjét. A rendőrség nem zárja ki, hogy gyilkosság áldozata lett – közölte szerdán Szerhij Knyazjev országos rendőrfőnök.

Timcsuk főként az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet vezetőjeként vált ismertté mint katonai elemző, aki rendszeresen publikált jelentéseket a Donyec-medencei fronton zajló harci eseményekről. A Kreml-barát orosz média rendszerint „oroszellenesnek” titulálta.

A 46 éves férfi a felesége elmondása szerint a pisztolyát tisztogatta, amely eközben elsült, és véletlenül lőtte magát főbe. Mire kiérkeztek a mentők, már belehalt sérülésébe.

A rendőrfőnök ugyanakkor a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a hatóságok több lehetséges verziót is vizsgálnak. Mivel nem volt egyedül halálának bekövetkeztekor, így nem zárják ki sem a baleset, sem a szándékos emberölés lehetőségét.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. június 27. 22:30
Biztos kukorékolt valami ukrán kakas.
anegy_
2019. június 24. 16:55
Tisztogatta a fegyverét, (töltve?) véletlenül elsült? Civil szervezet vezetője? Oroszellenes? Katonai szagértő? Akkor csak egy lehetőség van, ő volt éppen a soros.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!