Elég nagy cirkuszszag van most Európában

„Kultúra az, ami a lelkedből jön, nem pedig az, amit el lehet adni - mondja a legendás magyar gitáros a 888-nak. 16 évesen egy Radics-bulin ismerkedett meg a rockzenével, ezután pedig már soha semmi máson nem törte a fejét, csak a zenén. Így vált élő legendává és a magyar zene egyik legmeghatározóbb figurájává. Kultúrjobb rovatunk folytatásában Tátrai Tiborral beszélgettünk a magyar kultúráról, a hazaszeretetről, valamint arról, hogy milyen az igazán jó szóló.

HJGY: Sokat beszélgetek a zenészkollégákkal arról, hogy éppen aktuálisan ebben vagy abban ki a legjobb a világon vagy Magyarországon. Legjobb gitáros, dobos, énekes, legütősebb album, stb. Én úgy látom, hogy általános konszenzus a zenészek között, hogy Hendrix óta nincs a világnak legjobb gitárosa, Magyarországon meg természetesen ki más lehetne a legjobb? Hát persze, hogy a Tátrai. Ez a kérdés engem mindig nagyon foglalkoztatott. A zenében, vagy éppenséggel a gitárzenében lehet-e, vagy kell-e arról beszélni, hogy valaki a legjobb? Egyáltalán van-e olyan a fogalom zenében, hogy legjobb?

Tátrai: Nincs. Ez a közönség alapjelleméből adódik, hogy szüksége van sztárokra, szüksége van hősökre, akár a sportban, bármiben, mindenben. Az átlagember szívesen beszélget arról a kocsmában, hogy mekkora gólt lőtt a Szőke, vagy milyen jó buli volt a Nagy Feróék koncertjén, mekkora őrület volt. Szükségük van az embereknek arra, hogy amit szeretnek, azt misztifikálják, belehúzzák az egyént a zenébe. Ez egyébként szerintem egy dicsőséges dolog, mert hogyha valaki megcsinálta, és arra fel lehet nézni, akkor legalább adott valamilyen példát. A zenészek számára pedig ez egyfajta hajtóerő vagy vonzerő is, hogy jobb akarsz lenni, mint a többiek, ki akarsz emelkedni vagy nagyon jól meg akarod csinálni. Ez például bennem megvan elég mélyen, az egészen biztos. Hogy magad előtt hogyan bizonyítasz, az nem feltétlenül hiúság, hanem valami más.”