Vöröslő szmájlik

2018. augusztus 18. 11:06

Az ellenzéki pártok által rendszeresen beígért korszakváltás is csak egy virtuális illúzió.

2018. augusztus 18. 11:06
Sándor Zsuzsa
168 Óra

„Az ellenzéki értelmiség nyolc éve folytat szemantikai vitát arról, hogy miben is élünk. Sokak szerint ez nem diktatúra, hanem autokrácia, vezérelvű hogyishívják, illiberális izé, irányított demokrácia. Így még azokat is sikerült teljesen összezavarni, akik józan eszük szerint sejtik, ebben az országban semmi sem az, aminek látszik.

A virtuális ellenállás legaktívabb közege maga a virtuális tér marad. A reggeltől estig Facebookon háborgó, fröcsögő, leginkább egymást gyalázó ellenzékiek nem is tudják, milyen jó szolgálatot tesznek a NER-nek. Naponta kiírjuk a közösségi oldalra, hogy a hatalom mit akar már megint büntetni, betiltani, felszámolni. Most épp a genderoktatást tervezik eltörölni a hazai egyetemeken. Megállapítjuk, hogy utoljára Rákosi idejében történt hasonló, amikor a pszichológia, szociológia kurzusait száműzték a felsőoktatásból. És mi kommenteket írunk, hörgünk, síró és dühtől vöröslő szmájlikkal fejezzük ki a véleményünket. Úgy érezzük, nem vagyunk egyedül. Legalábbis virtuálisan nem. Aztán kikapcsoljuk a számítógépet.

Ennyire futja a társadalmi ellenállásból. Ilyen kényelmes diktatúrája még diktátornak nem volt a földön. És a következő választáson a nép java valószínűleg újra megválasztja a vezért. Vagy azért, mert a szűk kiváltságosok és talpasok körébe tartozik, vagy azért, mert már annyira szegény, hogy egy zsák krumplival megvásárolható a szavazata. Esetleg elég okos ahhoz, hogy tudja, az ellenzéki pártok által rendszeresen beígért korszakváltás is csak egy virtuális illúzió, amiből nem marad több, mint egy nagy rakás szmájli.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2018. augusztus 21. 06:40
Ajaj..még egy Vásárhelyi Mária..
tóth mária
2018. augusztus 18. 17:24
Ő is egy véres szájú kommunista, nincs mit csodálkozni. Rém unszimpatikus.
nikonos
2018. augusztus 18. 14:30
"irányított demokrácia" Amúgy ti, rózsaszín unikornisok mit akartok csinálni a demokráciával ott a Pozsonyi úton? Csak nem IRÁNYÍTANI? Na, ez most nem lesz.
Esvány
2018. augusztus 18. 12:56
Undorító, betegesen gyűlölködő förmedvény. De a ballibsiknek csak erre futja a tehetségéből...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!