Gulyás Balázs MSZP-s politikus szervezi az internetadó elleni tüntetést a Facebookon

2014. október 25. 14:37

A Százezren az internetadó ellen Facebook-oldalt a józsefvárosi MSZP volt alelnöke hozta létre. Korábbi bloggertársa, az Egyenlítő blogot alapító Németh Gábor szerint pártutasításra szervezheti a József Nádor téri tüntetést.

2014. október 25. 14:37
mandiner .

MSZP-s adathalászat veszélyére figyelmeztet blogjában Németh Gábor, az Egyenlítő blog alapító főszerkesztője, aki azt állítja, hogy Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen Facebook-oldal létrehozója az MSZP utasítására szervezheti a vasárnapi, József Nádor téri tüntetést. Németh szerint korábban Gulyással közösen szerkesztették az Egyenlítő blogot, amit az MSZP jogtalanul vett el tőle.

Gulyás korábban a józsefvárosi MSZP alelnöke volt. 2010-ben a párt helyi szervezetének képviseletében emlékezett a VIII. kerületi Nap utcában Kéthly Anna születésének 121. évfordulójára Gurmai Zita, Lendvai Ildikó és Miguel Angel Martínez EP-alelnök társaságában. (Gulyás egyébként Gurmai Zita fia, ami a volt EP-képviselő egy korábbi vagyonnyilatkozatából is kiderül.)

Az Egyenlítő TV Facebook-profilja 2014. október 21-én 18 óra 24 perckor számolt be a Százezren az internetadó ellen oldal indulásáról, ami néhány perccel korábban tette közzé első bejegyzését a Facebookon. „A tiltakozó oldalon azok az adminok, akik az ellopott Egyenlítő blogot kezelik a párt szolgálatában! Már az alkalmazott »tipográfia« is elárulja őket.” – írja Németh, amit a következő két képernyőmentéssel támaszt alá:

*

(Fotó: MSZP Józsefváros)

*

Frissítés: Korábban tévesen írtuk, hogy Gulyás Balázs külső bizottsági tag volt Józsefvárosban, a tévedésért olvasóink és az érintett elnézését kérjük. Gulyás levelében a következőt közölte: „soha semmilyen pártfunkcióért, vagy közfunkciókért nem kaptam pénzt.”

Összesen 689 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
internetszabadsagpart
2014. október 27. 10:27
http://internetszabadsagpart.blog.hu/2014/10/27/el_a_kezekkel_a_tuntetestol_provokatorok_ne_gyertek_tobbet
Felebarát
2014. október 27. 03:31
bENCSIK meg a békemenetet,. szóval az egy posztkummunista séta...értem :D apám komolyan itt tartunk, hoyg kimennek többen , mitn mostanság bmire, oszt kenjünk gyorsan valamerra a szart, vagy volt párt tudatos felszólalás, szavazz az mszp-re?
ollo
2014. október 26. 14:27
A vén cenzorasszony és tanítványa a demokráciáért? Ugye ez csak egy vicc! Pedig annak is rossz! Vénasszony lett a cenzornéni, de még mindig jól él demokrácia tiprásból, ez rémes!
Heindl Péter
2014. október 26. 13:52
A kezdeményezőkről és a szervezéshez csatlakozó "önjelöltekről" itt egy hiteles, névvel és arccal vállalt nyilatkozat: http://www.youtube.com/watch?v=nVuL4uryS1E&feature=youtu.be&list=UUynyOV-a4EzDm-cjZjGXXwg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!