A szerző a Makronóm újságírója.
Immár nem csak a német belpolitikában folyamatos téma a 2009-ben alkotmányba iktatott adósságfék problémája. A passzus kimondja, hogy adott időszakban Németország hitelfelvételi költségei nem haladhatják meg a GDP 0,35 százalékát, vagyis a mindenkori kormánynak belső forrásokból kell megoldania a problémákat, hogy a külső finanszírozás szerepe (és a kockázat, hogy még egyszer előforduljanak a világválság súlyos pénzügyi következményei) minimálisra csökkenjen.
A törvény alkotói azonban nem láthattak a jövőbe, és fogalmuk sem lehetett róla, hogy 2025-re a német gazdaság pusztító veszteségei már egész Európát veszélybe sodorják. Ahogy a még hivatalban lévő Scholz kancellár fogalmazott: „Ha tudták volna, soha nem szövegezik meg”. Az adósságfék módosítása lehetővé tenné olyan óriáshitelek felvételét, amelyeket a kormány azonnal a befektetésekre tudna fordítani, ez pedig kirángatná végre a kátyúból a semerre sem moccanó gazdaságot – amelynek egészséges állapotában meg sem kottyanna törleszteni a kölcsönöket.
Csakhogy az alkotmánymódosításhoz kétharmados parlamenti többség szükséges, az adósságfék így természetesen belpolitikai játékszerré vált: a jelenlegi kormánykoalíció bukásában óriási szerepe volt annak, hogy míg a Zöldek egyenesen az eltörlését követelték, addig (a már kirúgott) Lindner pénzügyminiszter vezette szabaddemokraták hallani sem akartak annak babrálásáról. A feladat az új kormányra hárul: a kancellár minden valószínűség szerint a kereszténydemokrata CDU színeiben induló Friedrich Merz lesz, aki fő koalíciós partnerének a Scholz-féle SPD-t választja majd.
Merz már nyilvánvalóvá tette, hogy nem zárkózik el az adósságfék reformjától, de rögzíteni kívánja, hogy az ezáltal felvehető hiteleket kizárólag befektetési célokra lehet felhasználni, szociális kiadásokra vagy fogyasztásösztönző eszközök finanszírozására nem. A kétharmados többség megszerzése azonban még így sem garantált: Merz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy a lehető legrövidebb időn belül meggyőzze a törvényhozást annak igazságáról, amit minden közgazdász, elemző és tanácsadó az utóbbi években teli tüdőből harsog: az adósságfék megfojtja Németországot.