Stoltenberg elszabadult hajóágyú módjára kezd viselkedni, 100 milliárd eurót ígér Ukrajnának, közben kioktatja az Egyesült Államokat és megfeledkezik arról, hogy a NATO egy szövetségi rendszer, ahol nem egy ember dirigál. Az olasz kormány a plafonon.
A szerző a Makronóm újságírója.
Több szövetséges állam is értetlenül figyeli Jens Stoltenberg regnálásának végnapjaiban tanúsított ámokfutását. A NATO-főtitkár a háború első két évében türelemről és higgadtságról tett tanúbizonyságot, ám az utóbbi hónapokban egyre több olyan nyilatkozatot tesz, amelyet egyrészt nem egyeztetett senkivel, másrészt egyértelműen a háború eszkalációja melletti érvelésként fogható fel.
A május 30-án Prágában tartandó informális NATO-külügyminiszteri találkozón több tagállam képviselője fel fogja tenni a kérdést Stoltenbergnek: miből fedezné az Ukrajnának ígérgetett 100 milliárd eurós NATO-segítséget? A főtitkár attól fél, hogy kötelezettségvállalás hiányában Ukrajna háborús finanszírozása leállhat, így már áprilisban könnyedén beletúrt a tagállamok büdzséjébe, közölve Kijevvel, hogy egy gigasegélyen dolgozik.
Stoltenberg szerint a szövetség harminckét állama pontosan olyan GDP-arányban járulna hozzá az újabb ukrán alaphoz, ahogyan a NATO-költségvetést is finanszírozzák. A tagországok óvatos döbbenettel hallgatták a bejelentést, összességében egy ilyen ajánlatról ugyanis egyáltalán nem folyt egyeztetés, vagyis Stoltenberg újabban a hasára ütve mond be összegeket és ígérget fűt-fát Ukrajnának. Az ötlettel azonban az a legnagyobb probléma, hogy amíg a háború eddigi szakaszában a NATO-tagállamok önállóan cselekedtek,
Stoltenberg immár a szövetséget egységesen állítaná a háború szolgálatába, amelyre azonban még javaslati szinten sincsen felhatalmazása.
Érthető, hogy az ötletre még azok a kelet-európai államok is kérdőjelekkel reagáltak, amelyek egyébként versenyeznek egymással a háború folytatásával kapcsolatos ígérgetésben. Franciaország és Németország szintén szeretne néhány pontosítást kérni a senkivel nem egyeztető Stoltenbergtől. Párizs elsősorban az európai védelemre összpontosít, amelyet szerinte immár egyértelműen a belső védelmi kiadások növelésével kell elérni, kihagyva belőle a NATO egészét (Macron a Washington–EU feszültségekre utal, különös tekintettel Trump lehetséges elnökké választása esetén), míg az így is gigahitelt felvevő Németország hallani sem akar arról, hogy az egyébként is védelmi kiadásokra tervezett 100 milliárdos kölcsönalap mellett még a NATO-ba is betoljon egy akkora összeget, amelyre egyáltalán nincs fedezete a költségvetésben.
A csütörtöki találkozón annak informális jellege miatt természetesen semmilyen megállapodás nem fog születni, de arra jó lesz, hogy Stoltenberg elmagyarázza, mire alapozta meggondolatlan kijelentéseit, ahogyan arra is, hogy a tagállamok felülvizsgálatot kérjenek az ígért összeggel kapcsolatban.
Ezt is ajánljuk a témában
Németország elérte végre a 2006-ban vállalt NATO-kötelezettségét, vagyis a GDP-je 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. Csakhogy mindezt kölcsönből teszi, a pénz pedig három éven belül elfogy.
Azonban az igazi botrányt Stoltenberg azzal robbantotta ki, hogy (hatáskörét szintén túllépve, a nyugati tagállamok külpolitikájába nyúlkálva) arra igyekszik rávenni az Egyesült Államokat és szövetségeseit: engedélyezzék Ukrajnának az általuk küldött fegyverekkel az orosz területek támadását. A The Economistnak adott interjúban néhány napja gyakorlatilag felszólította a szövetségeseket, hogy vessenek véget az Oroszország elleni támadási tilalomnak. Figyelmeztetése elsősorban Joe Bidennek szól, aki az Ukrajnával kapcsolatos politikában eddig nem engedett abból, hogy az eszkaláció elkerülése miatt tabunak számít amerikai fegyverzettel orosz területekre csapást mérni.
A NATO-főtitkár Bulgáriában, a katonai szervezet parlamenti közgyűlésén sem fogta vissza magát. Ott azzal érvelt, hogy a NATO-fegyverzet átadása utáni pillanatban azok ukrán tulajdonba kerülnek, vagyis onnantól kezdve a donorországoknak semmi köze hozzá, hogy Kijev mire használja őket, beleértve azt is, ha oroszországi területekre mérnek vele csapást.
Míg a magyar kormányt nem lehet kizökkenteni háborúellenes álláspontjából, mereven ellenzi a fegyverszállítást és a NATO egyre aktívabb részvételét az ukrajnai háborúban, valamint újra és újra felszólítja az Európai Uniót, hogy gondolja át és értelmezze újra a Kijevvel kapcsolatos stratégiáját, a tagállamok háborúpárti többsége figyelembe sem veszi érvelését.
Nem úgy az olasz kabinet, amelynél Stoltenberg annyira kiverte a biztosítékot, hogy nem is tudta palástolni dühét. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes felháborodásában odáig ment, hogy felszólította Stoltenberget: vagy vonja vissza a kijelentéseit és kérjen bocsánatot, vagy mondjon le. Mint mondta, senki nem kényszerítheti Olaszországot arra, hogy Oroszországban gyilkolni kezdjen, arra pedig pláne nem – utalva Macron francia elnök javaslatára –, hogy olasz katonákat küldjön harcolni és meghalni Ukrajnába.
Ha annyira Ukrajnában akarnak harcolni, hát menjen oda Stoltenberg, Macron és mindazok, akik ezt erőltetik
– mondta Salvini.
Antonio Tajani külügyminiszter is arra mutatott rá, hogy Stoltenberg kommunikációja finoman szólva is túllépi a hivatalával járó kereteket. Hangsúlyozta: miután a tagállamoknak minden döntést közösen kell meghozni, az egyéni vélemények hangoztatása a főtitkári székből nemcsak kontraproduktív, de egyenesen veszélyes. Aggodalmát osztotta Guido Crosetto védelmi miniszter is, aki a feszültség felesleges fokozásáról beszélt az egyébként is drámai helyzetben, egyben azt követelte, hogy
a Nyugat teremtsen lehetőséget az azonnali fegyverszünet megkötésére és a béketárgyalások megkezdésére az elkövetkezendő hónapokban.
Maga Giorgia Meloni nem palástolt ingerültséggel úgy fogalmazott: értetlenül áll Stoltenberg ámokfutása előtt, és felfoghatatlannak tartja a kijelentéseit. „Egyetértek azzal, hogy a NATO-nak erősnek kell mutatkoznia, és nem mutathatja a gyengeség jeleit. De rengeteg értelmezhetetlen kijelentés hangzik el nemcsak Stoltenberg, hanem Macron részéről is. Ennél sokkal nagyobb óvatosságra inteném őket” – véleményezett a miniszterelnök.
Bár Stoltenberg hivatali ideje heteken belül lejár, felelőtlen nyilatkozataival addig még komoly károkat tud okozni a NATO-nak és az európai védelmi politika egyébként is töredezett egységének. Hogy az utódjául kiszemelt Mark Rutte bukott holland miniszterelnök a neki kijelölt polcra tudja-e helyezni önmagát (vagy az Egyesült Államoknak kell helyre tennie), egyelőre kérdés. Persze még az is, hogy egyáltalán ő lesz-e a trónfoglaló.
Az mindenesetre megnyugtatóbb lenne, ha a NATO mindenkori főtitkára maradna a szövetség alapító okiratában foglalt vállalások értelmezésénél, és nem akarna olyan helyen háborúba küldeni a tagállamokat, ahol egyébként semmi keresnivalója nincsen.
***
Kapcsolódó:
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai polgárok szerint Ukrajnával együtt nyerik majd meg a harmadik világháborút, de harcolni nem igazán akarnak.
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Az ukrán gazdasági miniszter szerint ezt kétféle módon lehet orvosolni: mozgósítani kell a belső tartalékot, valamint haza kell hívni külföldről az állampolgáraikat. Ukránokra van szükségük Ukrajnában – húzta alá.
Érthetetlen az egész.
Dobsa István a Mandinernek arról beszélt: Kárpátalja gazdasága különösen érzékenyen reagálna arra, ha megszüntetnék a stratégiai jelentőségű cégek dolgozóinak hadkötelezettség alóli mentességét.
A védelmi tárca kiemelte, hogy a támadás válasz volt az Oroszország területén elkövetett ukrán „terrortámadásokra”.
A miniszterelnök és az EU vezetése is a magyar kisebbségi jogok fontosságáról beszél, ám eddig a kárpátaljai magyarságot senki sem kereste meg hivatalosan.
Korábban úgy tűnt az oroszok nem akarnak tárgyalóasztalhoz ülni.
Tölgyessy Péter arra is figyelmeztetett, hogy „a drámai gazdasági visszaesés, infláció, munkanélküliség bármilyen rendszer eltemethet”.
Chema Rodríguez közben elárulta, miben hibázott a szerbek ellen.
