Közép-Ázsia a legértékesebbet, az öntözővizet akarja megszerezni Oroszországtól. A kazahok és az üzbégek is elterelnének néhány bővizű szibériai folyót. Ez a sztálini idők megaprojektjét, a folyók irányának megfordítását jutatthatja eszünkbe.
Mind a kazahoknál, mind az üzbégeknél felmerült, hogy országaik súlyos vízhiányát az orosz fennhatóságú, bővizű szibériai folyókból lehetne megoldani. Sokaknak ez a sztálini idők legendás, bár soha meg nem valósult megaprojektjét, a hatalmas szibériai folyók folyási irányának megfordítását jutatta az eszébe. Az oroszok hümmögnek, de úgyis az a kérdés, hogy a végén ki kereshetne sok pénzt az üzleten.
Ne csodálkozzunk a közép-ázsiaiak felvetésén, hiszen a térségben a súlyos vízhiány még fegyveres konfliktusokhoz is vezetett korábban a régióban, és a következő években sem várhatják, hogy a vízellátásuk jobbra fordul. A megoldás adott volna, viszont az oroszok joggal kérdik, hogy nekik ebből milyen hasznuk lenne.
A szibériai folyók vízhozamának, vagy legalábbis egy részének elvezetése csatornákon Közép-Ázsia sivatagos részeibe: közel sem csak Sztálin álmodta oda az életet és élelmet adó vizet.Már az Orosz Birodalom idején, a 19. században felmerült a csatornaépítés gondolata. Nem csoda, hiszen minden tavasszal árvizek voltak Szibériában, míg nagy szárazság Közép-Ázsiában. Az egyik ilyen javaslat azután Sztálin elé is odakerült, aki azonban – a közhiedelemmel ellentétben – nem helyeselte az ötletet.
Ám az ötlet Sztálint követően sem halt el, a késő szovjet korszak egy projektje lett közülük a leghíresebb. Anno, 1970-ben az SZKP Központi Bizottsága és a Minisztertanács határozatot adott ki az Ob folyó vízhozamának újraosztásáról. Elhatározták, hogy csatornát építenek az Obtól Kazahsztánon át Üzbegisztánig, ahol a gyapotültetvények nőttek. A költséget az akkori szovjet rubelben csaknem 33 milliárdra becsülték, ami akkortáj óriási összeg volt. Igaz, jelentős éves bevételre is számítottak, mintegy 7,6 milliárdra.
Persze abban az időben már a diktatúra sem volt a régi. Szinte azonnal megjelentek a gigantikus építkezés kritikusai. Az akadémikusok egy csoportja levelet írt a Központi Bizottságnak az északi folyók vízhozamának részleges átadásának katasztrofális következményeiről. A tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy a projekt megvalósítása környezetvédelmi szempontból szörnyű következményekkel járna. Hiába ellenezte a „szovjet alkotó értelmiség” is, a projektet 1983-ban jóváhagyták. Mégis: már késő volt a hosszú távú építkezés lebonyolításához. Az afganisztáni háború kiürítette a kincstárt, és amikor Andropov elnök meghalt, az építkezés előkészítési munkái jelentősen lelassultak, majd Gorbacsov alatt végleg elengedték a projektet.
A szibériai folyók áramlásának megfordítására azóta mindenki mint a környezetvédelmi megarombolás ékes példájára mutogat, és úgy tűnt, ez a gondolat örökre feledésbe merült. Néhány napja, június 27-én azonban Szerik Jegizbajev kazah parlamenti képviselő azzal a javaslattal fordult az orosz állami dumában ülő kollégáihoz, hogy közösen indítsák újra a szibériai folyók egy részének dél felé elterelését célzó projektet. Elmondta, hogy egy 2030-ig szóló előrejelzés szerint Kazahsztán belső folyóvizeinek, illetve a szomszédos országokból érkező víz beáramlásának a csökkenése azzal fenyeget, hogy több mint 23 köbkilométernyi vízhiány lesz az országában, ami egyenértékű a lakosság és az ipar éves fogyasztásával.
Jegizbajev szerint ez lehetővé tenné a hajózás megnyitását az Ázsia-csatornán (a Kara-tenger, a Kaszpi-tenger és a Perzsa-öböl között), az édesvíz pedig lehetővé tenné 14 millió hektár mezőgazdasági terület öntözését – összehasonlításul: Magyarország termőterületei bő 5 millió hektárt adnak ki . A képviselő szerint a projekt „nem csupán több tíz ezer új munkahelyet teremt valamennyi részt vevő állam polgárai számára, hanem hosszú évekre erőteljes lendületet adna a gazdasági fejlődésnek, megoldaná a projektben részt vevő valamennyi állam lakosságának egy sor környezeti és társadalmi problémáját, továbbá új szintre emelné a stratégiai partnerek közötti integrációs folyamatokat”.
Idén Asztanában és Biskekben (a kazah és a kirgiz fővárosban) a súlyos vízhiány miatti vízválságot kellett elszenvedniük az ott lakóknak. Egyes városrészekben több napra elzárták a vizet.. Kirgizisztán fővárosában ez tüntetésekhez is vezetett.
De nem csak Kazahsztánból érkeznek hasonló ötletek. Tavaly áprilisban Anatolij Szolovjov, az omszki régió ökológiai, környezetvédelmi és életvédelmi bizottságának elnöke beszélt egy üzbegisztáni megoldásról.
Szolovjov szerint az Orosz Tudományos Akadémia szibériai részlege kiszámolta, hogy az Irtisz folyó áramlása 600 milliárd köbméterrel nő, és ez elárasztja az északi tengerek parti zónáját. Már az olajcégek is figyelmeztetnek arra, hogy nem tudnak majd fúrni. Emellett az Üzbegisztáni Ökológiai Párt levelet küldött az Omszki Terület Törvényhozó Gyűléséhez, amelyben javasolják a szibériai víz csővezetékeken keresztüli átvezetését. Ez megoldhatná az Aral-tó kiszáradásának a problémáját és a szibériai éves áradások következményeit is jelentősen enyhítené. Persze
nincs szó a folyó teljes áramlatának visszafordításáról, csupán a vízhozam 7 százalékát szeretnék megkapni.
A kirgizek is úgy vélik, hogy a projekt belátható időn belül könnyen megvalósítható lenne, amennyiben Oroszország is érdekelt volna. Márpedig az oroszok pragmatikus gazdasági okokból és geopolitikai megfontolásokból is belevághatnak egy ilyen projektbe.
A Vzgljad portál beszámolt arról is, hogy a kérdés már 20 éve napirenden van, miszerint Közép-Ázsia Oroszországgal együtt regionális vízügyi és energetikai konzorciumot hozna létre. Ebben az esetben a szibériai folyók, valamint a Volga vízhozamának egy részét valóban a közép-ázsiai országokba lehetne irányítani.
Most, hogy a térség geopolitikai szempontból felértékelődött, Kína, az USA és az EU sorban udvarol az „isztánoknak”, Oroszországnak pedig valós ütőkártya volna a kezében a víz kérdése, amellyel jobban magához láncolhatná Közép-Ázsia országait. Hiszen szinte minden nyáron a határon átnyúló folyók vízkészleteinek a megosztásáról vitáznak. Kirgizisztán és Tádzsikisztán még egy kisebb katonai konfliktust is összehozott, több tucat halottal. És míg a tárgyalások folynak, az Aral-tó szinte teljesen kiszárad.
Aral tó fokozatos kiszáradása (NASA)
Közép-Ázsia számára ma a víz az élet, a legértékesebb dolog. Kirgiz tudósok szerint 15 év múlva a térség vízkészletei értékesebbek lesznek, mint az arany. A gleccserek olvadása miatt a vízhozam csökken, miközben a népesség növekszik. Ezt a problémát a külső vízforrások oldhatnák meg. Emellett Oroszország érdeke lenne az Aral megmentését célzó platform létrehozása, ami egyesítő erő lehetne egész Közép-Ázsia és Oroszország számára.
Becslések szerint több száz milliárd dollárba kerülne egy Szibériától az Aral-tóig tartó csatorna megépítése, beleértve a víztározókat, hidakat és az egyéb infrastruktúrát. Oroszország elméletileg meg tudná építeni a saját szakaszát, de kinek a költségén ásna Kazahsztán?
Kazahsztánban a már meglévő infrastruktúra erősen elavult. Az energiaszektorban például az elhasználódás 80 százalék körüli, az egyes hőerőműveknél 90 százalék feletti, mivel a szovjet idők óta nem modernizálták őket. Hatalmas összegek kellenek a berendezések felújításához. Az öntözőrendszerek szintén javításra és korszerűsítésre szorulnak; a vízszállítási veszteségek néhol elérik a 60 százalékot.
Viszont az oroszoknak nem nagyon fűlik a foguk, hogy a saját költségükön valósítsák meg ezt a projektet, „mint a régi szép szovjet időkben”. Amúgy is helyre kell állítani a megsemmisült Donbászt, új vízcsatornákat kell fektetni az Azovi-tengerhez, azaz nincs többletforrás az Aral-tavi megacsatorna építéséhez.
Egyes orosz szakértők viszont úgy vélik, hogy ha már a költségekről beszélünk, akkor meg lehet említeni a tisztességes nyereséget is. Azaz
miért ne lehetne ugyanúgy eladni a vizet, mint a gázt vagy az olajat?
Tehát a döntés nagyon egyszerű:ha Kazahsztán és más közép-ázsiai országok vizet akarnak vásárolni Oroszországtól, mint ahogy most más árukat is vesznek, sok múlik azon, hogy Asztana vagy Biskek mennyit tud fizetni érte. És úgy tűnik, amíg ezt az összeget nem jelentik be, a projekt nem marad más, mint néhány kazah és üzbég képviselő fantáziájában élő terv.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy „ez egy nagyon durva támadás Magyarország szuverenitásával szemben”.
Mindössze néhány órát kapott az ukrán elnök.
„Így viszonyulunk ehhez a szövetséghez” – mondta a Kreml szóvivője.
Újabb dróntámadásról számolt be a Gazprom.
A körülmények egyelőre nem teljesen tisztázottak, az ukrán hadsereg néma maradt.
Az orosz politikus szerint mindenre elszánt Ukrajna és az Európai Unió.
Ugyan az AI-nak nincs szavazatai joga, de hangulatteremtésre mindenképpen alkalmas.
Érthető a frusztráltsága.
