A Birodalom visszavág: felgyújtják Dél-Eurázsiát?

Az új nagyhatalmi játék 2.0 – The New Great Game 2.0

Andrej Guruljov nyugalmazott tábornok jelenleg a duma tagja. Szerinte a NATO és Oroszország közötti háború ukrán földön lehetséges, hogy csak 2030-ra ér véget – amikor (a tábornok szerint) Ukrajna lényegében megszűnik létezni.

Az ő határideje, 2027–2030, olyan merész, amit eddig senki sem mert előrevetíteni. A megszűnés pedig Guruljov szerint azt jelenti, hogy „Ukrajna ténylegesen eltűnik az összes térképről”. A különleges katonai műveletből vonja le a logikus következtetését. A művelet céljairól a Kreml újra és újra ismételgeti: Ukrajna demilitarizálása és denacifikálása; semleges státusz; nincs NATO-tagság és „a biztonság oszthatatlansága” Európa és a posztszovjet térség számára egyaránt.

Guruljov lényegében azt mondja,

Nem létezik reális forgatókönyvként a Washington által elképzelt „befagyasztott konfliktus” vagy olyan „hamis tűzszünet”, amelyről mindenki tudja, hogy nem fogják betartani, ahogyan – mint emlékszünk – a minszki megállapodásokat sem tartották be soha.

Bármennyire is ragaszkodik a Kreml ahhoz, hogy ez a háború nem a szláv ukrán testvérek és unokatestvérek ellen folyik, mégis: Guruljov szavai azt jelenthetik, hogy a jelenlegi, véleménye szerint „rákos és korrupt” ukrán állam elpusztítása elengedhetetlen.

A kritikus válaszútról szóló helyzetjelentése szerint Oroszország számára a „majdnem háború” kinetikus aspektusa nem is a leglényegesebb. Felemlíti: „Oroszország 10 évig harcolt Afganisztánban, a csecsen háborúk során 3 évet töltött intenzív konfliktusban és több mint 10 esztendőt, ha a második háború lázadási időszakát is számoljuk. Miért kellene egy olyan országnak, amely sokkal erősebb, mint Afganisztán és Csecsenföld együttvéve, és a NATO teljes ereje támogatja őket, ezeknél kevesebbet harcolni?”

Szerinte, ami igazán számít a nyugati neoliberalizmus elleni élet-halál harcban, az az orosz nagy ébredés. „Oroszország célja, hogy 2027–2030-ban ne egy már elfeledett ország romjai fölött álló egyszerű győztesként jelenjen meg, hanem olyan államként, amely újra rákapcsolódott a történelem ívére, megtalálta önmagát, ismét megalapozta az elveit és a bátorságát a világról alkotott elképzelésének védelmében” – mondta a tábornok.

Tulajdonképpen Alekszander Dugin is hasonlóan érvel, és a konfliktust civilizációs háborúként írja le, aminek az eredménye a civilizációs újjászületésről szól.

Tűz a lyukban

Andrej Bezrukov elemzése szépen kiegészíti Guruljov szavait. Bezrukov az SVR (orosz külügyi hírszerzés) volt ezredese, jelenleg az MGIMO Egyetem Nemzetközi problémák alkalmazott elemzése nevű tanszékének professzora, valamint a Kül- és Védelmipolitikai Tanács agytrösztjének elnöke.

Bezrukov tudja, hogy

Érvelése szerint

Mondta ezt Bezrukov, még mielőtt Guruljov közzétette a fent részletezett, lehetséges 2027–2030-as ütemtervét.

Hszi Csin-ping elnök a Kremlben tett legutóbbi látogatásán azt mondta Putyinnnak, hogy a világ „100 éve nem látott” változásokon megy keresztül. Bezrukov, találóan, emlékeztet bennünket az akkori állapotokra: „1914 és 1945 között a világ ugyanabban a köztes állapotban volt, mint most. Ez a harminc év teljesen megváltoztatta a világot: a birodalmaktól és a lovaktól eljutottunk a két atomhatalomig, az ENSZ-ig és a transzatlanti repülés megjelenéséig. Mi is egy hasonló időszakba lépünk, amely ezúttal körülbelül húsz évig fog tartani” – fejti ki.

A hatalom újraelosztása közepette Bezrukov visszautal egy Andre Gunder Frank által a közelmúltban kidolgozott korszakalkotó elemzés egyik kulcspontjára: „200-250 évvel ezelőtt a gyártás 70 százaléka Kínában és Indiában volt. Körülbelül oda megyünk vissza, ami a népesség nagyságának is megfelel”.

Nem csoda tehát, hogy a leggyorsabban fejlődő régió – amelyet Bezrukov Dél-Eurázsiaként jellemez – „kockázati zónává” válhat, amelyet a hegemón (az USA és szövetségesei) potenciálisan puskaporos hordóvá alakíthat át.

Felvázolja, hogy Dél-Eurázsiát konfliktusos határok fűszerezik – mint például Kasmír, Örményország–Azerbajdzsán vagy Tádzsikisztán–Kirgizisztán határai. A hegemón minden bizonnyal energiát fog fektetni a vitatott határok miatti katonai konfliktusok kiéleződésébe, valamint a szeparatista tendenciákba (például Beludzsisztánban). Kiegészítve bőven a CIA-féle akciókkal.  

Bezrukov szerint Oroszország még így is boldogulni fog. Az érvei szerint „Oroszországnak nagyon nagy előnyei vannak, mivel mi vagyunk a legnagyobb élelmiszer-termelők és energiaszállítók. Olcsó energia nélkül pedig nem lesz fejlődés és digitalizáció. Emellett mi vagyunk a kapocs Kelet és Nyugat között, ami nélkül a kontinens nem tud élni, mert a kontinensnek kereskednie kell. És ha a Dél leég, akkor a fő útvonalak nem az óceánokon keresztül délre, hanem északra vezetnek majd, főként szárazföldön keresztül.”

Bezrukov Oroszország számára a legnagyobb kihívást a belső stabilitás megőrzésében látja: „Minden állam két csoportra fog oszlani ezen a történelmi fordulóponton. Azokra, amelyek meg tudják őrizni a belső stabilitást, és észszerűen, vértelenül lépnek át a következő technológiai ciklusba. Illetve azokra, amelyek erre képtelenek, amelyek lecsúsznak az útról, és olyan véres belső összecsapásokat hoznak össze, mint amilyen száz évvel ezelőtt volt. Az utóbbiak tíz-húsz évvel hátrálnak vissza, ezt követően nyalogatják a sebeiket, és megpróbálhatnak felzárkózni mindenki máshoz. A mi feladatunk tehát a belső stabilitás fenntartása.”