A járvány által előidézett recesszió több mint 100 millió embert juttatott extrém szegénységbe. A világ GDP-jének két és félszeresét is meghaladta a globális adósság, ami nem csak gazdasági, de társadalmi probléma is.
Czeczeli Vivien írása a Makronómon.
A pandémia által előidézett recesszió világszerte több mint 100 millió embert juttatott extrém szegénységbe. Ebben a helyzetben elengedhetetlenek voltak a különféle fiskális támogatási programok, hogy enyhítést nyújtsanak a kialakulóban lévő megélhetési nehézségekre. Az adósságból finanszírozott intézkedések azonban egyúttal azt is jelentették, hogy a világgazdaságban a II. világháború óta a legnagyobb egy év alatti adósságugrás történt: a globális adósság 2020-ban elérte a 226 ezer milliárd USD-t, illetve a GDP 256 százalékát (lásd 1. ábra).
A megemelkedett adósságráták okozta egyre nagyobb bizonytalanság azonban ma már a beruházások és a növekedési ráták visszaesésével fenyeget, különösen a globális kamatemelkedések miatt. Mindez a fejlett országok körében is megoldandó problémaként vannak jelen, de
A probléma azonban nem áll meg az adósság fenntarthatóságának kérdésénél: sokkal mélyebb társadalmi kérdéseket vet fel, melyre a megoldás sem egyszerűen az adósságszintek csökkentésében rejlik.
1. ábra: Globális adósságráta alakulása a GDP százalékában
Forrás: IMF
Általánosságban elmondható, hogy bár közvetlenül a fizetésképtelenség veszélye korlátozottan van jelen a világgazdaság országaiban, nem lehet teljesen fellélegezni. Amiről valójában szó van, az sokkal inkább a felszín alatt rejtőzködő problémák elfedése. Hasonlóan, ahogy egy család esetében előfordulhat, hogy bár képesek megfelelően visszafizetni a hiteleik törlesztőrészleteit és kamatait, az ára ennek gyakran az, hogy az asztalra gyengébb minőségű vagy elégtelen mennyiségű étel kerül, a gyerekek oktatására kevesebb összeget tudnak fordítani, vagy egyszerűen mindennapi jelenséggé válik a nélkülözés.
Az államadósság tekintetében is számolnunk kell hasonló haszonáldozati költségekkel, melyek között ott vannak az egészségügyi, oktatási kiadások hiánya, melyekre számos esetben – többek között – a megemelkedett adósságszolgálati költségek már nem hagynak teret.
A társadalmi nehézségek kibontakozása tehát a legtöbb esetben elkerülhetetlenné válik. Az esetleges megszorító intézkedések, illetve az elhalasztott beruházások pedig a fenntartható fejlődési, növekedési célokat is aláássák. Mindemellett nő az országok hitelkockázata, vagyis a jövőben az adósság refinanszírozása csak magasabb költségek mellett tud megvalósulni.
A fenti problémákkal küszködő országok stabilitását és növekedését az is veszélyezteti, hogy ezek az országok sokkal kitettebbek és sérülékenyebbek lesznek a piaci hangulat hirtelen változásaira. S bár technikai értelemben az adósság fenntarthatónak minősül, minden más tekintetben fenntarthatatlan. A múltbeli tapasztalatok szintén azt mutatják, hogy a gyors adósságfelhalmozás jellemzően növeli a pénzügyi válságok, a fizetésképtelenség vagy bankválságok kockázatát, ami gazdaságilag szintén meglehetősen költséges.
A másik oldalt tekintve, felhozható az az érv, hogy önmagában a nominális adósságszintek kevés információt tartalmaznak az esetleges adósságproblémákat illetően, illetve az
Ami viszont fontos, hogy már a Covid-19 előtti időszakra is igaz volt a fejlődő, feltörekvő országok esetében, hogy az adósságfelhalmozást nem kísérte gyorsabb növekedés. A pandémia előtti évtized növekedés szempontjából csalódást jelentett, illetve annak jeleit mutatta, hogy az adósság és a kormányzati pénzösszegek feltehetően nem megfelelően kerültek felhasználásra. Lényegében tehát már a megelőző időszakok is az adósság-fenntarthatósági nehézségek irányába mutattak, s a pandémia csak egy újabb, óriási löketet adott e problémák mélyülésének.
A Financial Times-on a közelmúltban publikált írás arra hívja fel a figyelmet, hogy sürgősen szükség lenne egy független hatóságra, ami a hitelezők és az adósok érdekeit egyaránt előtérbe helyező megoldási javaslatokat segíti elő. Bár nem beszélhetünk a nemzetközi közösség ez irányú erőfeszítéseinek hiányáról, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a pandémiát követően korántsem hozták el a várt sikereket. Hiányzik tehát egy adósok és hitelezők érdekeit is egyaránt figyelembe vevő hatékony rendszer, ami azért is lenne különösen hangsúlyos, mivel az esetleges nemteljesítés nemcsak az adós, de a hitelező számára is komoly problémákat generálhat.
Független hatóságra lenne szükség
Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések nem újkeletűek. A korábbi évtizedek vívmányai között említhető meg az 1956-ban megszületett, kormányhitelezőket magába tömörítő Párizsi Klub, melynek mögöttes motivációja az volt, hogy Argentína hitelezői elkezdtek félni, hogy elveszítik a teljes kölcsöntőkéjüket.
A csőd megelőzése érdekében megállapodásokat kötöttek az adósság átstrukturálásáról, a későbbiekben pedig több száz hasonló megállapodás született globálisan. Szintén fontos szerepet töltött be a Londoni Klub, mely elsősorban bankokat tömörített magába, és ugyancsak a főként fejlődő országoknak nyújtott hitelek feltételeinek átstrukturálásában működött közre. Itt említhető meg továbbá az IMF és a Világbank által 1996-ban elindított HIPC (Heavily Indebted Poor Countries, azaz Súlyosan eladósodott szegény országok) kezdeményezése is, melynek célja volt annak biztosítása, hogy egyetlen szegény ország se szembesüljön kezelhetetlen adósságterhekkel.
A Covid-19 krízis kezdeti szakaszában szintén az IMF és a Világbank szorgalmazására a G20 országok felállították a DSSI-t (Debt Service Suspension Initiative). A 2020 májusában létrejött adósságszolgálat felfüggesztési kezdeményezés, majd a később kialakított Közös Keretrendszer segítette az országokat abban, hogy erőforrásaikat a megfelelő területekre tudják összpontosítani, és ennek megfelelően támogatni tudják aleginkább veszélyeknek kitett több millió ember megélhetését. 2020 májusa és 2021 decembere között a kezdeményezés 12,9 milliárd dollár összértékű adósságszolgálati fizetést függesztett fel.
Mégis, a kezdeményezések limitált eredményességét igazolja, hogy az adós országok között is korlátozott volt a részvétel. Emögött számos esetben a hitelminősítők általi leminősítéstől való félelem állt. Az adósság törlesztésének felfüggesztése vagy a fenntarthatóság nehézségeire utaló jelek mindenképpen rossz üzenetet küldenek a piaci hitelezők számára, mely a bizalmatlanságon keresztül további kamatfelár emelkedésekhez vezethet. A másik oldalról további problémát jelentett, hogy a DSSI-ben mindössze egyetlen magánhitelező vett részt, vagyis hiányoztak a részvételt elősegítő mindenféle ösztönzők.
A feltörekvő és fejlődő országok adósságának összetétele is olyan irányba változott az utóbbi időben, ami még inkább sebezhetőbbé tette őket. Míg korábban a hitelezői bázis túlnyomórészt a Párizsi Klub bilaterális hitelezőiből, valamint multilaterális alapokon állt (például a Világbank által nyújtott kedvezményes hitelek), mára
A Párizsi Klub hitelezőivel szembeni külső adósság 2020-ban 28 százalékról 11 százalékra csökkent a DSSI-re jogosult országokban. Mindeközben a Párizsi Klubon kívüli hitelezőkkel, például Kínával szemben fennálló külső adósság 2 százalékról 18 százalékra nőtt. Emelkedett tehát a külföldiek által birtokolt, illetve a külföldi valutában denominált adósság aránya is. Mindemellett az átlagos lejárat is rövidült (lásd 2. ábra).
Az adósságok átláthatóságát rontják számos esetben a titoktartási megállapodások, illetve az állami tulajdonú vállalatok „rejtett adósságai” is. A hitelezői bázis összetétele egyre diverzifikáltabb jellege mellett az adósságinstumentumok is összetettebbek, ami az áltáthatósági problémákon túl a hitelezők közötti koordinációt is nehezíti.
2. ábra: A fejlődő országok külső adósságállománya a GDP százalék-ában
Forrás: UNCTAD
Megjegyzés: PPG (Publicly guaranteed debt) long term debt: A magánszektor külső (hosszú lejáratú) adósságkötelezettsége, amelynek teljesítésére az adóssal azonos gazdaságban rezidens állami egység szerződéses garanciát vállal; PNG (Publicly Non-Guaranteed debt) long term debt: a magánszektor külső (hosszú lejáratú) adóssága, amelyre nem vállal szerződéses garanciát egy ugyanabban a gazdaságban rezidens állami szektor. Short term debt: rövid lejáratú adósság.
Ahogy azt az IMF Fiscal Monitor is kiemeli, az átlátható közpénzügyek – kiegészülve a költségvetési politikához kapcsolódó hiteles szabályrendszerrel és hatékony intézményekkel – kulcsfontosságúak a fiskális kilátások javításában. Amikor a hitelezők bíznak abban, hogy a kormányzat fegyelmezett fiskális politikát hajt végre, akkor olcsóbb finanszírozási feltételeket szabnak meg, megkönnyítve ezzel a hiány finanszírozását. A hitelesség a magánbefektetőket is vonzhatja, valamint elősegítheti a makrogazdasági stabilitást.
A kormányok a költségvetésük fenntarhatósága melletti elkötelezettségüket jelezhetik például a strukturális reformok (például támogatási vagy nyugdíjreformok) végrehajtásával; illetve tovább növelhető a hitelesség az átlátható kommunikációval, a szigorúbb költségvetési szabályokkal. Mindez válsághelyzetek idején is nagyobb mozgásteret jelent.
Amikor adósságfenntarhatóságról van szó, akkor a kormányzatok részéről kevésbé preferált az adósságállomány nominális csökkentése, hiszen a költségek állampolgárokra való terhelése különféle adók formájában politikailag nem kifizetődő. Ahhoz, hogy a hosszú távú kilátások javuljanak, és ez minél kisebb társadalmi teher mellett valósuljon meg, a fenntartható növekedést kell erősíteni. Ehhez szorosan kapcsolódik a kormányzat minősége, hitelessége.
Az érintett fejlődő és feltörekvő országokban számos esetben gyengék ezek a fenti szempontok. A korrupció, az átláthatóság hiánya pedig rontja a befektetői bizalmat és a beruházásokat is visszatarthatja.
Ez tehát egy olyan terület, amit mindenképp fejleszteni kell. A probléma az, hogy az államadósság fenntarthatóságából fakadó problémák javarészt az állampolgárokon csapódnak le. Hiába azonban a külső segítségnyújtás, ha az intézményi hatékonyság gyenge.
A nemzetközi kezdeményezések, melyek az adósok és hitelezők számára egyaránt kedvező feltételek szorgalmazása mellett támogatnák az adósságfenntarthatóságot, szintén hasznosak.
A megemelkedett adósságszintek esetén nem szabad megfeledkezni arról, hogy az adósság nem csak az adós problémája, hanem legalább ennyire a hitelező országé/intézményé is, amely vészforgatókönyv esetén a teljes összeget elveszítheti.
A nemzetközi kezdeményezéseknek azonban szintén csak akkor tudnak megfelelő segítséget biztosítani, ha azok alkalmazkodnak a változó hitelezői bázishoz, melyben a multilaterális intézmények mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a magánhitelezők. Figyelembe kell vennie a pénzügyi eszközök egyre összetettebb jellegét, illetve javítani az adósság átláthatóságát, igazságos tehermegosztást és gyors adósságrendezést biztosítva. Ellenkező esetben az érintett országok könnyedén egy elveszett évtizeddel találhatják magukat szemben.
Borítókép: MTI/EPA/Shawn Thew
Keleti szomszédunknál úgy elszálltak a gazdasági mutatók a negatívba, hogy már a nyári megszorítások is olyan erővel bírnak, mint egy pohár víz az erdőtűzben. Románia súlyos helyzetben van, ami a régiót is megrengetheti, de Magyarország jól is kijöhet a válságból.
Hat éve nem produkált többletet a magyar költségvetés negyedéves alapon és összesen nyolc éve nem volt ekkora többlete a büdzsének. Magyarország költségvetésének ilyen eredménye még az elemzőket is meglepte.
Most akkor magas vagy sem a magyar államadósság? Elszálló számokról és államcsődről is lehet olvasni, de mit mutatnak valójában a számok? Körbejártuk a témát, és megnéztük, mit hozhat a jövő Magyarország számára.
A Tisza Párt kiszivárgott adózási elképzeléseinek több eleme egybecseng a baloldali kormányok politikájával és Brüsszel elvárásaival is.
A tények makacs dolgok.
Akadnak aggasztó tételek a költségvetési tervezetben.
„Ez a siker egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar tudomány, technológia és ipar közös munkája versenyképes nemzetközi szinten is.” – mondta el Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója.
Jelzésértékű, hogy az uniós intézményrendszerből egyedül az Európai Tanács elnökét hívták meg. Ki, miért vett részt az egyiptomi békecsúcson?
