A hatalmas „zöld és fenntartható” kamu az élelmiszeriparban

Az egyiptomi COP27 klímakonferencia kijózanító eredményekkel ért véget – sokan felteszik majd maguknak a kérdést, hogy mit tehetnek az éghajlat védelme érdekében, ha a globális közösség már most kudarcot vallott.

Egyre több vállalat kínál megoldást, mondhatni feloldozást a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos szorongásra. Például kevesebb, mint 70 euróval megválthatjuk a szén-dioxid-kibocsátás ellen elkövetett vétkünket, és a családdal együtt nyugodt lelkiismerettel repülhetünk Mallorcára. A BayWa mezőgazdasági céggel együttműködve egy kis autóklub némi aprópénz ellenében fákat ültettet egy német „klímaerdőben”. Évi 250 euróért a terepjárónk is állítólag „klímasemleges” lehet.

Nincs ez másképp az élelmiszereknél, amire nap, mint nap szükségünk van. A kérdést jócskán bonyolítja, hogy 

Az élelmiszeripar is felismerte ezt, és egyre több terméket reklámoz olyan ígéretekkel, mint a „szén-dioxid-semleges” vagy „éghajlat-barát”. Annak ellenére, hogy a fogyasztók számára mindez aligha érthető, több mint kétharmaduk bízik abban, hogy az „éghajlat-semleges” termékek valóban környezetbarátok.

Ezek az állítások azonban aligha megbízhatóak, amint arról a Foodwatch fogyasztóvédelmi szervezet éghajlati jelentésében beszámolt. Kérdéses a szén-dioxid-kiegyenlítést nyújtók átláthatósága, az erdészeti projektek reális volta vagy az, hogy a vállalatok miképp számítják ki alacsony szén-dioxid-kibocsátásukat.

És így működik az üzlet a jó lelkiismeretért

2020-ban az Európai Bizottság

A tojás és az olívaolaj esetében már minden negyediken, a tej, a narancslé, a paradicsom és a rizs esetében körülbelül minden hatodikon.

Az élelmiszerágazat fontos a szén-dioxid-mérleg szempontjából. A tehenek például metánt bocsátanak ki, ami sokkal károsabb az éghajlatra, mint a szén-dioxid, továbbá a műtrágya előállításához, a gépek működéséhez és a csomagoláshoz kőolajra van szükség.

A Foodwatch-jelentés szerint sok élelmiszertermelő egyszerűen úgy oldja meg a semlegességet, hogy szén-dioxid-krediteket vásárolnak olyan projektektől, amelyeknek az a célja, hogy segítsék az éghajlatot. Például: amennyiben fákat ültetnek, szemetet gyűjtenek vagy komposztot állítanak elő, jót tesz a környezetnek és az éghajlatnak, és

A freiburgi székhelyű Öko-Institut 2016-ban egy nagyszabású tanulmányában több száz úgynevezett éghajlatvédelmi projektet elemzett. Az eredmény: csak két százalékuk teljesíti nagy valószínűséggel azt, amit ígér. A többi nem felel meg a követelményeknek. Például a szén-dioxid-megtakarítás mértéke olyan forgatókönyveken alapul, amelyek nem ellenőrizhetőek, és az erdőgazdálkodási projekteknél kétszer is jóváírhatják az elültetett fákat, holott csak egyszer járulnak hozzá az éghajlatvédelemhez.

A hálózat, melyben az éghajlati címkék jó üzletet jelentenek

2021-ben a szén-dioxid-kredit egységek értékesítése több mint egymilliárd dollárt hozott, amiből az egész ökoszisztémának profitálnia kellett volna.

A projektüzemeltetők – mint például a BayWa a németországi „klímaerdővel” krediteket értékesítenek a vállalkozásoknak.

A Foodwatch közelebbről megvizsgálta a perui Bosques Amazônicos (BAM) Tambopata erdővédelmi projektjét, és az elemzés becslései szerint ez a csapat 55 millió dollárt (21,7 milliárd forintot)  keresett a krediteken. A projektet üzemeltető BAM szerint ennek 30 százalékát a brazil diótermelők kapták volna, hogy gazdasági indokból ne vágják ki az esőerdőt. A projekt első tíz évében azonban a gazdák nem pénzt kaptak, hanem „a brazil dió termesztésére, betakarítására és feldolgozására vonatkozó képzést” és egyéb segítséget. A Foodwatch rámutat, hogy 

Az olyan szabványok működtetői, mint a Verified Carbon Standard (VCS) vagy a Gold Standard, ellenőrzik a projekteket, és sikeres projekt esetén adják a pecsétet. Jól fizetnek érte, a VCS ügyintéző Verra 2020-ban is a bevétele kevesebb mint felét költötte el.

Mellettük ott vannak a tanúsítók/értékelők és minősítő ügynökségek. Az olyan cégek, mint a TÜV, SCS, S&A Carbon és mások ellenőrzik, hogy a projektüzemeltetők betartják-e a szabványokat – természetesen jó pénzért. Szintén játékban vannak a hitelminősítő ügynökségek, amelyek hitelességi osztályzatokat adnak az egyes projektekre – szintén pénzért.

A klímabrókerek a projektüzemeltetők és a „klímasemleges” címkére vágyó vállalatok között helyezkednek el. E brókerek szén-dioxid-krediteket közvetítenek, busás haszonért. A Foodwatch legalább egy esetben több mint 75 százalékra teszi a felárat; más brókerek nyilvánvalóan még magasabb árrést biztosítanak. 

A szén-dioxid-piacok mindeközben köztudottan átláthatatlanok, az árak pedig titkosak, de az Allied Offsets hírszerző cég csaknem 250 projektet azonosított, ahol a brókerek a vételár legalább háromszorosáért adtak tovább krediteket, de volt ahol hétszereséért.