Gyengülnek a valuták, a dollár csak félszemű a vakok közt!

A fentiek nyomán  a világ hozzászokott ahhoz, hogy egy dologra – a pénzmennyiség masszív növekedésére és az ellenkezőjére, a gyenge inflációra – fogadjon. Az olcsó pénz pedig drágává vált. (A carry trade lényege, hogy egy alacsony kamatozású devizában hitelt veszünk fel, és a pénzt elhelyezzük egy magas kamatozású devizában. A betéti kamatból kifizetjük a hitel kamatát a többi pedig nyereségként a zsebünkben marad.)

Az amerikai dollár nem erős. A zöldhasú az elmúlt három évtized legnagyobb vásárlóerő-veszteségét szenvedte el.

– állítja Lacalle.

Szerinte a font nem egy elhibázott miniszterelnöki adóterv miatt omlik össze, hanem a jennel együtt zuhan. A japán jegybank is beavatkozott, hogy megpróbálja megállítani a leértékelődést, hasonlóan az euróhoz, a svéd koronához, a norvég, a dán koronához vagy a legtöbb nemzeti valutához.

Az amerikai dollár vákuumhatása

Lacalle írásában kifejti, hogy az „önelégültség” időszakaiban a világ központi bankjai eljátszották, hogy olyanok, mint a Federal Reserve, anélkül, hogy rendelkeznének a világ tartalékvaluta szerepével vagy az Egyesült Államok jogbiztonságával és pénzügyi egyensúlyával. 

Ráadásul a kormányok még több dollárban denominált adósságot is kibocsátottak, abban a reményben, hogy az alacsony kamatlábak megfizethetővé teszik a hatalmas hiányok finanszírozását. 

Az önelégültség minden eszközosztálynál hatalmas beáramlást és emelkedett értékelést jelentett, mivel a pénz olcsó volt és bőséges. Egy hatalmas, több milliárdos carry trade, sok tét a hosszú oldalon és egy a rövid oldalon: az amerikai dollár – mondja  a szerző.

Ezért a spanyol közgazdász ebben látja az amerikai dollár iránti globális kereslet növekedését, de nem azért, mintha a Federal Reserve korlátozó politikát folytatna, hanem mert a másokkal való összehasonlítás azt mutatja, hogy az alternatív állami  valuták sokkal rosszabbak.

Úgy fogalmaz, hogy

Ráadásul egy olyan hatalmas tivornya, amely közvetlenül a kormányzati folyó kiadásait célozta meg. Most a bumeráng-hatás ördögi: magas infláció, valutaösszeomlás, valamint részvény- és kötvénypiaci összeomlás.

Nincs új a nap alatt

„Nem szokványos” válaszokat akartak a válságra? A legkonvencionálisabbat kapták: pénznyomtatás és a valuta vásárlóerejének tönkretétele. És évszázadok óta ugyanazzal a katasztrofális hatással alkalmazzák, hogy aztán a bürokraták egy új csoportja leporolja őket, azt ígérve, hogy ezúttal másképp lesz – fogalmazza meg bírálatát Lagalle .

Felemlegeti a keynesi konszenzusos közgazdászok gyakori érvelését: „költsünk most, a következményekkel pedig később foglalkozzunk”. Ezek most pedig vállat vonnak, és csodálkoznak, hogy „modelljeik miért nem működtek”, ahogy Lagarde és Krugman is nemrégiben mondta. 

Lagalle szerint a modelljeik azt mutatták, hogy az infláció nem fog megjelenni, miután egyszerre nyomtattak dollár- és euróbilliókat, és egyikük sem csodálkozott azon, hogy a modellek rossznak bizonyultak.

Lagalle szerint azért nem kérdőjelezték meg a „modelljeiket”, mert a modellek azt mondták, amit hallani akartak. Az infláció azonban megjelent, nem volt átmeneti, így a csapda bezárult. A túlhitelezett, masszívan eladósodott világ a „monetáris nevetőgáz placebohatásának” köszönhetően egymásra épülő gigantikus egyensúlytalanságokkal létrehozta a „mindenek buborékát”, amely most kipukkadt.

Úgy gondolja, az amerikai dollárnak egyszerűen azért teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy a legkeresettebb valuta legyen, mert más központi bankok sokkal vakmerőbbek voltak. Csak egy olyan inflációs folyamatra volt szükség, amelyet maguk a központi bankok tagadtak vagy átmenetinek neveztek, amivel riadalmat keltettek a túlságosan optimista várakozásokkal rendelkező piacnak.

Menekülni az égő házból

Lagalle szerint a likviditást gyakran természetesnek veszik. Amit a világ megél, az bizonyíték arra, ami a piacon döntő fontosságú, és

Az amerikai dollár bizonyította, hogy a király még a kriptovaluták értékelését is tönkretette a folyamat során, mert bebizonyította, hogy a likviditás többet számít, mint a tézisek.  

Egy ilyen globális valuta elértéktelenedési folyamatának óriásiak a következményei: 

Mindez egy olyan Federal Reserve lépéstől származik, amely azt jelenti, hogy a mérlege alig csökkent, és a kamatlábak még mindig alacsonyak, sőt negatív tartományban vannak, amennyiben a valódi inflációs nyomást vesszük figyelembe, és nem a piaci szereplők feltételezéseit az inflációs várakozásokról, amelyek még mindig mesterségesen alacsonyak.

Az arany ára dollárban számolva csökken, de jobban teljesít a részvényeknél és a kötvényeknél. Az arany ára azonban a legtöbb globális valutával szemben emelkedett.

Lagalle úgy véli, hogy az USA-dollár egykor majd elveszítheti a világ tartalékvaluta státuszát, de ez rövid távon aligha valószínű, mert minden vetélytárs még agresszívebb monetáris többletpolitikát folytat. Utal Japánra vagy az Egyesült Királyság központi bankjára, amely még több pénz nyomtatásával próbálja megfékezni a jen vagy a font leértékelődését.

Így azt tanácsolja az olvasóinak, „ha legközelebb azt olvassa a keynesi konszenzus szakértőitől, hogy a masszív gazdaságélénkítési tervek indokoltak, mert a modellek szerint nincs kockázat, emlékeztesse őket arra, hogy a modelleket úgy építették fel, hogy mindig csak azt mutatják, hogy a kormányzati és monetáris túlsúly nem létezik, ezért a modelljük szemét.” 

A problémát a szerző abban látja, hogy a politikai döntéshozók nem tanulnak, mert hasznot húznak az inflációból és a valuta leértékelődéséből. Ez egyfajta adózás és vagyonátcsoportosítás a termelőktől a politikai kapcsolatokkal rendelkezőkhöz.

Daniel Lagalle szerint sokan a Federal Reserve-t fogják hibáztatni, amiért túl gyorsan és agresszívan cselekedett, nem pedig azért, mert túl későn és túl sok minden után. A legtöbben további valutaelértéktelenedést és monetáris túlzást fognak követelni, és az eredmény ugyanaz lesz. 

Az amerikai polgárok elszenvedik valutájuk vásárlóerejének elvesztését és befektetéseik összeomlását, miközben a világon élő családok és vállalkozások megélik, hogy reálbérük eltűnik, valutájuk pedig értéktelenné válik. A szerző azzal a frappáns megállapítással zárja sorait, hogy