Iskolai késelések Kínában is történtek nemrég, pedig állítólag kirekesztették a nyugati dekadenciát
A hazugság lényege, hogy mire használják ezeket a valós problémákat: keleti orientáció, jogállamlebontás, feudálkapitalista önkény.
A kínaiak bejelentették, hogy néhány napig fenntartják a Tajvan körüli hadgyakorlatokat, mégpedig azért, mert öt amerikai képviselő a szigetre látogatott. Ha kis csoportokban keresik fel az amerikai kongresszus tagjai Tajpejt, akkor hamarosan elérkezhetünk oda, hogy az egész világgazdaság lebénul. Tajvan ugyanis a chipgyártás világbajnoka, azt meg tudjuk, hogy félvezető ma már mindenhez kell.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
A kínaiak bejelentették, hogy néhány napig fenntartják a Tajvan körüli hadgyakorlatokat, mégpedig azért, mert öt amerikai képviselő a szigetre látogatott. Ha kis csoportokban keresik fel az amerikai kongresszus tagjai Tajpejt, akkor hamarosan elérkezhetünk oda, hogy az egész világgazdaság lebénul.
Az amerikai képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak közelmúltbeli tajvani látogatása után sem akar csillapodni a feszültség az Egyesült Államok és Kína között. A héten újabb amerikai kongresszusi küldöttség érkezett a szigetre, kiváltva a szárazföldi Kína nemtetszését. Ez pedig abban nyilvánult meg, hogy a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok, amelyeket egyszer már lezártak, újrakezdődtek. A kelet-ázsiai térség elemzőinek okfejtése szerint ezek a hadgyakorlatok – bár szokatlan méretűek – inkább arra szolgálnak, hogy elrettentsék a sziget körül „ólálkodókat”, mintsem egy általános kínai invázió kezdetének tekinthetnénk.
Tajvan még Kínának is kemény dió. Sokkal jelentősebb haderőket kell felvonultatnia, ha a világtörténelem egyik legnagyobb partraszállását akarja végrehajtani.
ha azt jól előkészítik és teljes erővel alkalmazzák, amely után apokaliptikus pusztítás és emberáldozatok tömege maradna. Ez nem érdeke Kínának.
Ráérősen erőt fitogtatva
Pekinget az idő nem sürgeti, Az „egy Kína” elvet már évtizedekkel ezelőtt elfogadtatta a világgal, amely ha jó viszonyt akar ápolni a legnépesebb országgal és kereskedni akar vele, akkor ehhez kell alkalmazkodnia.
Kivéve, ha a nacionalista hevület nem kapja el Pekinget, és a kérdés megoldását katonai erővel képzeli el. De jelenleg nem ez a helyzet. Tajvan ügyében a pragmatikus kínai politikához inkább illik a kellő erő felmutatása – hogy ha erre van szükség, akkor megmutatom a muszklijaimat –, mint a meggondolatlan háború megindítása.
Összefonódások
A kínai és a tajvani gazdaság ma már ezer szálon összefonódik. A gazdasági kapcsolatok az 1990-es években kezdtek éledezni, majd utána nagyobb sebességfokozatba váltani. Kölcsönösen mindkettő az egyik legnagyobb befektető a másik gazdaságában. Tajvani vállalatok az elmúlt harminc évben 193 milliárd dollárt ruháztak be az anyaországban, messze megelőzve a nyugat-európai országokat. Emellett egymillió tajvani él Kínában, közülük jó páran jelentős gazdasági posztokat töltenek be. Tajpej kivitelének 42 százaléka Kínába és Hongkongba irányul, amelynek hatvan százaléka félvezető.
A tajvani félvezetőgyártás tavaly 26 százalékkal, 446 milliárd dollárra nőtt, amely az összgazdasági termelés 70 százalékát adja. Úgyhogy nagyon meg kell gondolnia Kínának, hogy a fenyegető légtérsértések után bombázza-e azokat a tajvani gyárakat, amelyek létfontosságú terméket biztosítanak a saját ipara – egyebek közt a hadiipara – számára.
Jaj az egész világnak
A kínai gazdasági erőfitogtatásra most is sor került, csak hogy érezze Tajvan a nagy testvér gondoskodását. Peking megtiltotta egyes gyümölcsök, halak, az aszfalt és a betonozáshoz való kavics kivitelét. Ezentúl kevesebb egészséges élelmiszer jut a tajvaniak asztalára, sőt még az építkezések is lelassulnak. Ám van egy termék, a homok, amely szintén tiltólistára került, ez nemcsak a malter alapanyaga, hanem a chipgyártás is felhasználja.
Ha Peking ezen az úton akar továbbhaladni, akkor a sziget körüli válsággal az egész világgazdaságot megrengetheti.
A koronavírus-járvány alatt már megtapasztalhattuk, hogy milyen is a chiphiány, amelynek egyik következménye a kereskedelmi láncok megszakadása. A vásárlók csak abból érzékelik ezt, hogy új autójukra többet kell várniuk. Ráadásul szinte kivétel nélkül minden ágazat megsínyli a félvezetők hiányát. Ma már az energetikai, az élelmiszeripari, a pénzügyi szektor, az oktatás, az egészségügy, de még a mezőgazdasági termelés sem tud működni félvezetők nélkül. A csúcstechnológiát gyártó vállalatok is tehetetlenül állnak a létfontosságú darabkákra várva. Az elektromos iparhoz szükséges legmodernebb chipeket csak a tajvani TSMC, a dél-koreai Samsung és az amerikai Intel képes gyártani.
Kína, ha akarja, nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész földet alaposan megleckéztetheti. Ha fennmarad a Tajvan körüli blokád, annak a világkereskedelem issza meg a levét, ugyanis a 160 kilométer széles Tajvani-szoroson a világ konténerállományának legalább fele évente egyszer áthalad.
Chipnagyhatalom
Miként lett Tajvan ilyen nagy hatalom a chipgyártásban? 1990-ben a világ félvezetőgyártásának 44 százaléka az Egyesült Államokból, 37 százaléka Európából származott. A mai mutatók azt tükrözik, hogy Amerika részesedése lecsökkent 12 százalékra, míg az öreg kontinensé 10 százalékra apadt. Jelenleg a világtermelés 53 százaléka származik a tajvani TSMC gyárból, ehhez jön még a szintén helybeli UMC üzemeinek termelése, amely a globális termelés hét százalékát adja. Az egész chipvilágpiac tavalyi bevétele közel 25 százalékkal nőtt, több mint 104 milliárd dollárt hozott, amelynek 60 százaléka a két tajvani cégnél landolt.
De hol vannak a chipgyártás nagy nevei, mint a Qualcomm, az Nvidia, az Apple? Ezek a cégek valójában nem termelnek semmit, ők csak kigondolják, megtervezik, szép csomagolást biztosítanak, de a gyártás ezeken a márkaneveken a tajvani alvállalkozókon keresztül zajlik. A globalizmusnak hála ezek a “nagy gyártók” úgy üzemelnek, hogy egyetlen “öntödéjük” sincs. A TMSC-ről, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Companyról sokáig csak igen kevesen tudták, hogy eszik-e vagy isszák. Alapítója az a kínai születésű Morris Chang volt, aki szüleivel még a polgárháború idején vándorolt az Egyesült Államokba. Elvégzett szinte minden nagy nevű műszaki egyetemet. 1987-ben a többdiplomás kutató fejéből pattant ki az ötlet, hogy létrehozza bedolgozó gyárát Tajvan szigetén. Az Amerikában élő, onnan soha el nem költöző, az akkori félvezetőnagyoknál húszéves tapasztalatot szerző Chang meg volt győződve arról, hogy az ilyen üzemeké a jövő. De azt bizonyára ő sem gondolta, hogy egy egész – ma 24 millió lakosú - sziget jólétét alapozza meg.
Európa és Amerika kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Az mégsem járja, hogy a félvezetők terén, amelyek a jelen és jövő technológiájának kulcselemei, ennyire ki legyenek szolgáltatva egy távoli gyártónak. Leesett számukra, hogy ez stratégiai kérdés.
Ezért az unió kitűzte azt a célt, hogy 2030-ig visszaszerzi a világtermelés húsz százalékát, mégpedig európai gyártóknál termelve. A 27-ek együttműködése 80 milliárd támogatást szán a saját chipgyártás felfuttatására. Németországban a tavasszal bejelentették, hogy 17 milliárd euróból hoznak létre üzemet. Ez szép szándék, ám a szakértők kételkednek abban, hogy a kitűzött dátumra elérik a célt, hiszen a többi versenytárs is fejleszt. A múlt héten került az amerikai elnök aláírása a chiptörvényre, amely 50 milliárd dollárral támogatja a helyi félvezetőgyártást. A magánvállalatok is mozgolódnak: az Intel 100 milliárd dollárt szán az amerikai üzemek létrehozására. A Micron Technology 40 milliárd dollárt költ erre a célra. Július elején jelentették be, hogy az amerikai GlobalFoundries vállalat a francia STMicroelectronicszal 5,7 milliárd euróért Grenoble-ban készül „öntödét” alapítani.
Közben ne feledkezzünk el a nagy játékosról, Kínáról sem. Jelenleg 86 ezer cég foglalkozik az országban félvezetőgyártással: 2020-ra ezek össztermelése elérte a 9 százalékot a világon, amelyet 2024-re fel akarnak tornászni 17 százalékra. Neki sem mindegy az, hogy a chipeket honnan kapja, a hazájában állították elő, vagy jó pénzért Tajvanról származik.
Az amerikaiak pedig gazdasági nyomást is gyakorolnak a szigetre. A fő céljuk az, hogy Kína ne tegye rá a kezét még több fejlett technológiára. Most a tajvani Foxconn tervezett üzletét akarják zátonyra futtatni, amelyet 800 millió dollár értékben a szárazföldi Kína legnagyobb chipgyártójával akar megkötni, és megerősíteni az együttműködést.
De nem jobb ilyen szövevényes akciókról olvasni, mint arról, hogy a kínaiak naponta készülnek a partraszállásra.
.