Így, ha valaki pozitív tesztet produkált, csak az adott zónát, nem pedig az egész céget kellett lezárni. Ez lehetővé tette egyrészt a folyamatos munkavégzést, másrészt az ott dolgozók egészségének védelmét.
Tavaly novemberben a cég adott otthont a Modern Gyárak Éjszakájának. Demény Árpád kiemelten fontosnak nevezte az eseményt, hiszen a cég széles körű népszerűsítését alapfeladatként határozta meg. Az igazgató azt is elmondta: örömmel tölti el, hogy az Aeroplex nem csak nyereséges és évről évre növekvő vállalattá vált, hanem olyanná, amely a munkavállalók számára is vonzó és biztonságos munkahelyet jelent.
A cég nem titkolt célja, hogy az európai repülőgép-karbantartás élvonalába tartozzon. Több éve ápolnak jó partneri kapcsolatot Európa és a világ nagy légitársaságaival, de a Magyar Honvédség is a partnereik között van. Utóbbira Demény Árpád különösen büszke, mert elvi kérdésnek tartja, hogy a hazai légierőnek magyar kiszolgálója legyen. „Ez olyan bizalmi együttműködés, amely az előzetes eredményeken alapul” – mondta.