Megbomlott az egység a V4-ek között, de az egyet nem értés művészetével ezen is túllendülhetnek

A Közös érdekek, közös értékek? – Németország és a Visegrádi Négyek kapcsolata új kihívások idején címmel rendezett konferencia alapkérdése érezhetően nem is a V4-ek és Németország viszonya, inkább a Visegrádi Négyek közötti feszültség okai és lehetséges megoldása volt. A kiindulópont, miszerint a V4-es együttműködés problémamentes folytatása az Európai Unió számára kulcsfontosságú gazdasági érdek, mindenki számára evidens, miként az is, hogy a legfontosabb feladat jelenleg a négy országot összetartó kohézió megtartása. A V4-en belül a különböző érdekek mentén kialakuló törésvonalakat a háború egyre láthatóbbá teszi: mint az írásunkban kiemelt előadásokból is látszik, a konferencia elsődleges célja éppen az e törésvonalak kapcsán indított párbeszéd hangsúlyozása volt.

Alapjaiban fog átalakulni az EU biztonságpolitikája

Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke előadásában úgy fogalmazott: a V4-es országok együttműködése egyszerre politikai és gazdasági sikertörténet, de ugyanezzel a szóval lehet jellemezni a tagországok és Németország kapcsolatát is. Nem volt ugyan mindig minden területen egyetértés, ám a problémás szegmenseket inkább kikerülték, és azzal foglalkoztak, amiben mind a négyen egyetértettek. Az elmúlt hetekben azonban a háború megítélése és a megoldási javaslatok kapcsán a konstruktív csend működésképtelenné vált. Be kellett látni, hogy a tagországok álláspontja alapjaiban különbözik, ahogyan számos kérdésben a német nézőpont is eltér más uniós államokétól. 

Németh rámutatott, hogy a háború megítélésben semmiféle nézetkülönbség nincs. A magyar kormány a fegyveres konfliktus kirobbanása után azonnal úgy nyilatkozott: az agresszió, amit Oroszország elkövet, minden téren elfogadhatatlan, éppen ezért az összes módjában álló és Magyarország szempontjából kritikus áldozattal nem járó segítséget megad Ukrajnának. Elítéli Oroszországot és a háborús bűntetteket, de fenntartja azt az álláspontját, hogy Magyarországnak a háborúból ki kell maradnia. Németh Zsolt utalt arra is, hogy hiába követelik Magyarországtól egyes országok és a hazai ellenzék nagy része a fegyverszállítások megindítását Ukrajnába, a magyar haderőfejlesztés bár jól halad, jelenleg még nem érte el azt a szintet, hogy ezt megtegyük. „Nem szállítunk fegyvert, adottságainkat és képességeinket tekintve nem is lenne sok értelme” – fogalmazott, ugyanakkor kiemelte, hogy az Európai Békekeret – amelynek hazánk is befizetője –  immár másfél milliárd eurós hadicsomaggal segíti a harcoló Ukrajnát,

A politikus azt is kiemelte, hogy Magyarország aktívan és elkötelezetten vett és vesz részt az Európai Unió eddigi öt szankciós csomagjának kidolgozásában, végrehajtásában, de az orosz energiahordozók elleni szankciókat továbbra sem támogatja. „Lehet áldozatokat vállalni, de csak addig, ameddig az az ellenfélnek jobban fáj, mint nekünk. Ebben a kérdésben közelebb állunk a német, mint a lengyel vagy az angolszász állásponthoz.” Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak nagyon is kedvező magyar üzleti környezet alapját éppen az olcsó energia adja, annak kiiktatásával a saját gazdaságunkat tennénk tönkre, veszélybe sodorva a NATO felé vállalt kötelezettségeink betartását is, többek között azt, hogy 2024-re a védelmi kiadásokra fordított büdzsé elérje a GDP 2 százalékát.

Németh Zsolt Európa újrafegyverkezése kapcsán úgy vélte: a háború a német kormányt is védelempolitikájának átgondolására, és nagyarányú haditechnikai fejlesztések bevezetésére készteti, ezért a következő években alapjaiban fog átalakulni az Európai Unió biztonságpolitikai szerkezete.

Előadásának zárásaként a külügyi bizottság elnöke úgy fogalmazott: lesznek vitás kérdések a jövőben is, de az érdekek közös érvényesítése a jól működő kapcsolat legfőbb stratégiai tengelye, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni egyik országnak sem. Abban, hogy milyennek vizionáljuk a közös Európát, milyen választ adunk a jelenlegi nemzetközi helyzetre, adódhatnak viták, az egység azonban, ami Európában kialakult az elmúlt másfél hónapban, reményre ad okot. „Most kellene megragadni a kölcsönös érdekek és tisztelet alapján az alkalmat egy közös európai jövőkép kidolgozására” – mutatott rá a külügyi bizottság elnöke.

Különböző érdekek, közös célok 

Markus Meckel, az egykori NDK utolsó külügyminisztere, korábbi Bundestag-képviselő felszólalásában egyszerre fogalmazott meg pozitív és negatív véleményt a V4-es együttműködéssel, illetve azok egyes országaival kapcsolatban. Németország és a visegrádi országok kapcsolatát minden téren kiemelkedőnek nevezte, mint mondta, hazája kezdettől fogva támogatta azokat az országokat, amelyek megharcoltak a demokráciáért, uniós csatlakozásukat pedig az Európai Unió újraértelmezésének és kiteljesedésének tekintette. 

Rámutatott ugyanakkor, hogy a bővülés megköveteli a közös történelem újbóli felfedezését és konszenzusos definiálását, Európa önazonosságának meghatározását is. A visegrádi országok sajátos kapcsolatban állnak az Unióval. Az orosz-ukrán háború kapcsán csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni azzal kapcsolatban, amit és ahogyan az ukrán menekültekért tesznek, ugyanakkor nem szabad elfelejteni Lengyelország és Magyarország illegális migrációval kapcsolatos intézkedéseit, ami azonban nem felelt meg az uniós elvárásoknak. „A jövőben következetesebben kell foglalkoznunk a két ország jogállamiságával kapcsolatos kérdésekkel” – mondta, hozzátéve: Lengyelország „ellesett néhány trükköt Magyarországtól a demokrácia és a jogállamiság leépítése kapcsán”, az orosz-ukrán háború azonban úgy tűnik, törést okozott a legendás magyar-lengyel barátságban, hiszen szakadéknyi a különbség a két ország konfliktushoz való hozzáállásában.
Meckel szerint Ukrajnának jogában áll felvételét kérni az Európai Unióba, amely azonban meglehetősen rugalmatlanul áll a keleti partnerség kérdéséhez. Javaslata szerint felül kellene vizsgálni a jelenleg érvényben lévő csatlakozási rendszert, átgondolva, miként lehetne a folyamatot hatékonyabbá, egyben gyorsabbá tenni. A kapcsolatok újragondolását szorgalmazta Németország és a Visegrádi Négyek között is, hiszen azok egész Európa számára meghatározó fontossággal bírnak. „Különbözőek az érdekeink, de közösek a céljaink” – fogalmazott. 

A közös célokat Jürgen Illing, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara korábbi ügyvezetője már hangsúlyosan gazdasági oldalról közelítette meg. Mint mondta, a V4-es terület egyedülálló sikereket könyvelhet el Európában a külföldi befektetések tekintetében. Németország szempontjából a gazdasági kapcsolatok fontosabbak és gyümölcsözőbbek a visegrádi országokkal, mint Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal vagy akár az USA-val. „A Visegrádi Négyek igazi erőteret jelentenek az Európai Unióban. Harminc év alatt megkerülhetetlen ipari területté fejlődtek, és bár a kilencvenes évek végén a prognózisok a befektetési kedv csökkenését jósolták a térségben, a valóság alaposan rácáfolt erre” – mondta. Illing szerint a V4-es országokban eddig is jelenlévő befektetők négyötöde nyilatkozott úgy, hogy újra és újra befektetne a térségben, ez az arány pedig nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Némileg árnyalja a képet, hogy a visegrádi piacra még be nem lépett szereplők már óvatosabban fogalmaznak, Magyarország megítélése pedig befektetés szempontjából jelenleg gyengébb a másik három tagországénál. 

Németország és a V4-ek gazdasági jövője szempontjából meghatározó lesz a háború hossza és végkimenetele – hangsúlyozta. Míg a COVID-járvány hatásait a Visegrádi Országok egyedülálló módon tudták kezelni, a fegyveres konfliktus annál sokkal maradandóbb nyomokat fog hagyni maga után. Az energiaellátás kérdése minden más problémát felül fog írni, hiszen jelen pillanatban nincs idő megújuló energiaforrásokra váltani, az azonban nem kérdés, hogy az orosz függőséget valahogyan enyhíteni kell. 

Az egyet nem értés művészete

Rácz András, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos munkatársa szerint a V4-es országok együttműködése egyértelműen korszakolható Oroszországhoz, annak gazdasági és nagyhatalmi politikájához való viszonyulásuk alapján. Már a Krím annektálása előtti, 2014-et megelőző korszakban is meglehetősen megosztottak voltak a tagországok az orosz kérdésben, a két ellentétes pólust – ahogyan napjainkban is – Lengyelország és Magyarország jelentette. A véleménykülönbségeket az Oroszországtól való energiafüggés jelentősen elmélyítette, s bár a 2009-es orosz-ukrán gázháború miatt a térség országai diverzifikációba kezdtek, ezt más és más módszerekkel igyekeztek megoldani.

A 2014-es események, a Krím annektálása és annak megítélése még jobban kiélezte a nézetkülönbségeket.

A V4-es országok az utóbbira is eltérő válaszokat adtak: a legmarkánsabban Magyarország reagált, amikor kiterjesztette a nyomásgyakorlást Ukrajnára annak Európai Uniós és NATO-csatlakozási lépéseinek blokkolásával. 

A három másik tagállammal ellentétben Magyarország tovább szilárdította gazdasági kapcsolatait Oroszországgal az energiahordozók területén. Míg Csehország például leállt az atomerőművek bővítésével, hazánk a paksi szerződés végrehajtását orosz hitelből fedezi, a földgáz kapcsán pedig újabb 15 éves szerződést kötött Oroszországgal. Magyarország ugyanakkor levált az ukrán tranzithálózatról, ennek befejezése négy hónappal a háború kirobbanása előtt történt – és éppen ez teszi lehetővé, hogy jelenleg hazánk biztosítson energiát Ukrajnának. 

Rácz úgy fogalmazott: mindezek a feszültségek kellemetlenek, de kezelhetőek voltak, ráadásul európai uniós viszonylatban éppúgy jelen vannak, mint V4-es szinten.

A legnagyobb vitát Magyarország energiaszankcióval kapcsolatos álláspontja generálja. Rácz András ennek kapcsán markánsan fogalmazott: nem lehet hirtelen, csak úgy lekapcsolódni az orosz ellátási rendszerről.

Feszültség érződik az orosz nemzetbiztonsági szolgálatok elleni fellépés ügyében is. Míg a másik három ország aktívan és rendkívül látványosan gyengíti azok tevékenységét, többek között orosz diplomaták kiutasításával, addig Magyarországon nem került sor ilyesmire. Rácz zárójelben hozzátette: attól, hogy valamit nem a nyilvánosság előtt csinálunk, még nem biztos, hogy nem történt meg. 

A feszültség napjainkra érezhetően megnőtt a V4-es tagországok között, olyasmi például az utóbbi évtizedben biztosan nem történt, hogy egy védelmi miniszteri találkozót töröljenek a hivatalos programok közül, ugyanakkor – hangsúlyozta Rácz András – ezek a törések még mindig esetinek tekinthetők, és egyáltalán nem helyrehozhatatlanok. A most rendkívül látványos konfliktusok alapjai korábban is léteztek, a kérdés inkább az, hogy a jelenlegi törésvonalak a háború végével hogyan fognak eltűnni. Ebben segíthet a Rácz által „egyet nem értés művészetének” nevezett rendszer, amely minden hullámvölgyből kisegítette eddig a Visegrádi Négyeket: ennek lényege az az erős, harminc év alatt kialakult szocializációs álláspont, amely szerint az eltérő megítélésű, problémás témákat a V4 nem feszegeti, hanem azokra a területekre koncentrál, amelyekben konszenzus jön létre. Mint mondta: „közös feladatunk, hogy a következményeket intelligensen, átgondoltan menedzseljük. Bízhatunk az egyet nem értés művészetében.”

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán