Rágyúrt a fejlődésre a Pek-Snack Kft.

2021. augusztus 19. 11:54

Több mint 1,1 milliárd forintos fejlesztéssel, 40 százalékkal növelte a Somogy megyei Igalban működő sütőipari üzemének kapacitását a fagyasztott péksüteményeket készítő Pek-Snack Kft. – tájékoztatta a cég az MTI-t.

2021. augusztus 19. 11:54

Közleményükben azt írták: Magyarország és Közép-Európa meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe a Külgazdasági és Külügyminisztérium versenyképességnövelő pályázatán elnyert 287 millió forint támogatás felhasználásával.

A vállalat Magyarországon és Közép-Európában is versenyképesebb, innovatívabb lesz a beruházásnak köszönhetően, amely egyenletesen magas minőségben teszi lehetővé a pandémiás időszak után lassan visszaálló kereslet kiszolgálását és segíti a vállalat idei piacnyitását Szlovákiában, valamint Bosznia-Hercegovinában – idézték Antal Csaba ügyvezetőt.

Antal Csaba hozzátette, hogy a társaság a folyamatos fejlesztésben hisz, igali gyárát a kezdeti méretéhez képest tízszeresére bővítette az elmúlt években, és az alkalmazotti létszámot is szeretné növelni.

A cég kitért rá, a Pek-Snack fagyasztott formában Igalon készülő termékei Magyarországon 1800 látványpékségben és több kiskereskedelmi láncban is kaphatók. A kft. – amely 1999 óta Horvátországban is jelen van – 350 embert foglalkoztat, és franchise partnerei révén további több ezer család megélhetéséhez járul hozzá.

Az interneten nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pek-Snack Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben mintegy 6,1 milliárd, 2020-ban 5,7 milliárd forintot tett ki, ebből exportból két évvel ezelőtt 793 millió, tavaly 861 millió forint származott. A társaság adózott eredménye 2019-ben 561 millió, 2020-ban 228 millió forint volt.

(MTI)
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!