Uniós felmérés: több mint 6 millióan vesztették el állásukat a járvány első hullámában

2021. március 11. 15:04

A koronavírus-járvány első hulláma több mint 6 millió munkahely megszűnéséhez vezetett az Európai Unióban, és az ideiglenes szerződéssel dolgozó munkavállalókat, valamint a fiatal nőket kétszer jobban sújtotta a munkanélküliség, mint a 2008-as pénzügyi válság idején – olvasható az európai uniós intézményrendszerhez tartozó Eurofound ügynökség csütörtökön közzétett felmérésében.

2021. március 11. 15:04

Az elemzés szerint az EU-ban 5,7 millióval kevesebb embert foglalkoztattak 2020 tavaszára, mint 2019 végén, és ugyanebben az évben 6,3 millióval kevesebb embernek volt munkája a járvány előtt megjósolt foglalkoztatási trendnövekedéshez képest.

Az Eurofound tanulmánya szerint a távmunka, a rövidített munkaidőt biztosító rendszerek és egyéb állami támogatások hozzájárultak a munkahelyek védelméhez, de vélhetően több a gazdaságilag inaktív uniós állampolgár, mint amennyi a hivatalos tagállami munkanélküliségi statisztikákban szerepel.

2019 negyedik negyedévében az unióban élő 450 millió ember közül 201 millió rendelkezett munkahellyel. A 2020-as év tavaszát megelőző 12 hónapban az uniós foglalkoztatási ráta 2,4 százalékkal, a foglalkoztatottak heti munkaóraszáma közel egy órával csökkent.

A foglalkoztatási válság Franciaországot, Lengyelországot, Olaszországot és Görögországot sújtotta a legkeményebben.

A fiatalabb, kevesebb tapasztalattal rendelkező munkavállalók száma csökkent a legerőteljesebben, részben a munkaerő-toborzás leállása miatt.

A távmunka bevezetésével a nagyobb városokban élő jól képzett munkavállalók nagyobb valószínűséggel kerülték el az elbocsátásokat, mint az alacsonyabban képzett dolgozók. Ez a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződéséhez vezethet – hívta el a figyelmet az uniós ügynökség.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!