Szijjártó Péter az asztalra csapott: ellentmondást nem tűrően helyre tette Zelenszkijt

A tárcavezető figyelmeztette az ukrán elnököt: a magyar embereknek joguk van véleményt hozni Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban.

Felesleges volt Kenyára önteni az uniós pénzt: a Kenyának nyújtott 435 millió eurós uniós támogatás nem bizonyult hatékonynak az utóbbi hat évben, állapította meg az Európai Számvevőszék a kelet-afrikai ország EU-s finanszírozását értékelő, kedden közzétett különjelentésében.
Az EU pénzügyi ellenőrzéséért felelős luxembourgi testület megállapítása szerint nem nyert bizonyosságot, hogy az Európai Fejlesztési Alapból (EFA) nyújtott támogatás megfelelő mértékben csökkentette a szegénységet Kenyában, és az ország átfogó fejlődésére gyakorolt hatása sincs alátámasztva.
A számvevők szerint a támogatás azért nem volt hatékony, mert olyan területek között oszlott el, mint az igazságszolgáltatási és a választási rendszerek reformja, továbbá az Európai Bizottság sem fejtette ki, hogy miért éppen a támogatott területek segítenék leginkább Kenyát a szegénység csökkentésében, illetve hogyan tennék ezt.
A testület Kenyában végzett ellenőrzése alapján azt javasolja, hogy az Európai Bizottság vizsgálja felül az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának (AKCS) nyújtandó támogatások elosztását, és olyan területeket kezeljen prioritásként, amelyeken a legtöbb eredmény születhet. A jelentésért felelős számvevő, Juhan Parts felszólította az uniót, hogy a szegénység csökkentése érdekében a munkahelyteremtésre és a gazdasági fejlődésre összpontosítson.
Az afrikai, karibi és csendes-óceáni országoknak nyújtott uniós fejlesztési támogatás fő jogi keretét a 2000 júniusában 20 évre aláírt cotonoui megállapodás adja. Ennek értelmében ezen országok, közöttük Kenya, fő uniós finanszírozási forrása az EFA, amely az uniós tagállamok hozzájárulásaiból áll össze.
(MTI, fotó: MTI/EPA/Daniel Irungu)