Miért fogy a magyar?

Nekünk a gyermek az első

Ezzel alapvetően nem mond újat a politikai marketinggépezet, ugyanis a ma ismert összes egészséges biológiai entitásnak az utód létrehozása az elsődleges célja a földi életben, egyszerűen azért, mert ez van a génjeinkbe kódolva. Az évmilliók alatt kihullottak azok, akiknél ezen ösztön nem volt elég erős.

Mégis azt látjuk, hogy hazánkban és a nyugati „jóléti” társadalmakban, ahol elméletileg minden adott lenne a gyermekvállaláshoz, egyre gyorsuló tempóban fogy az őslakosság, melyet csak a bevándorlás és az életkor mesterséges meghosszabbítása tud rövid távon kiegyensúlyozni jelentős társadalmi torzulások mellett. Érdekes, hogy a harmadik világban pont fordított a helyzet, pedig a vagyoni szakadék rendkívül mély a két világ között. Akkor viszont mi a probléma? 

Egy kis demográfia

A KSH becslése szerint a jelenlegi 9,8 millió főről 2030-ra alig 9 millió főre fog csökkeni hazánk lakossága, míg 2060-ra ez a szám 8 millió fő alá fog esni. Bár a termékenységi rátánk javul (2010-ben 1,25 volt míg 2017-ben már 1,54) ez azonban még mindig kevés lesz a reprodukcióhoz. Szakmai konszenzus szerint ahhoz, hogy egy csoport reproduktív legyen, legalább 2,1-es termékenységi együtthatóval kell rendelkeznie. Magyarország ezt utoljára 1977-ben érte el. 

Sovány vigasz, de az unióban sem jobb a helyzet. A sort Franciaország vezeti 1,9-es értékkel, míg Málta zárja 1,26-al, a 27 tagállam átlaga pedig 1,59 volt 2017-ben. 

Egy kis gazdaság

Talán elég lenne Böjte Csabát idézni, miszerint soha nem voltunk ennyire gazdagok a történelemben és soha nem volt ennyi megműveletlen földterület. Ha összehasonlítjuk a jelenlegi vagyoni helyzetünket, akkor tényleg a többszörösét birtokoljuk átlagosan, mint mondjuk a 100 évvel ezelőtt élő elődeink. A relatív életszínvonalunk is nőtt. Ma már a víz, áram vagy az egészségügyi ellátás gyakorlatilag mindenki számára biztosított. Olyan javakkal rendelkezünk, melyek 100 éve csak a legkiváltságosabbaknak adattak meg.

Az átlagkeresetek is emelkedtek bár igaz, hogy ennek reálértékét az infláció jelentősen csökkentette és hazánkban az emelkedés üteme igazán 2010 után gyorsult csak fel. 

Mindezek ellenére valami nincs rendben.

Egy érdekes kísérlet

Végeztek egy termékenységi kísérletet patkányokon. A kísérlet célja az volt, hogy mi határozza meg leginkább a születési számot az állatok körében. A patkányokat két csoportra osztották. Az egyik csoporttól megvonták az élelmet és igen mostoha körülményeket teremtettek számukra, ugyanakkor hagyták őket a viszonylagos nyugalmukban élni. A másik csoportot folyamatosan zavarták. Nem hagyták őket aludni, sokszor szétválasztották őket majd újra összeeresztették, erős hang és fényhatásoknak tették ki az állatokat, azonban az ellátásukat a lehető legmagasabb színvonalra emelték. 

A kísérlet eredménye megdöbbentő volt. Az első csoport egyedei körében is visszaesett a születési szám, ugyanakkor jóval kisebb mértékben, mint a másodikban. A második populáció pár hónap alatt kihalt volna, ha a kísérletet folytatják. 

Ismerős a helyzet?

Ami a gyerekhez kell

Ahhoz, hogy mi, emberek racionális szempontból gyermeket merjünk vállalni, alapvetően két érzésre van szükségünk: biztonságra és kiszámíthatóságra. Mi tudja ezeket megadni számunkra? 

A biztonságot évezredeken keresztül a család adta. A család, mely nem csak a férjből és feleségből, hanem a nagyszülőkből, testvérekből, unokatestvérekből is áll. Ezzel el is jutottunk az elsődleges problémához. Mára a család intézménye gyakorlatilag megszűnt élő sejt lenni. A legjobb esetben is évente kétszer sátoros ünnepekkor gyűlünk össze, de a mindennapokban akár több száz kilométeres távolságra élünk egymástól.

Itt említeném meg a világhírű történelemtanár Yuval Noah Harari gondolatát, miszerint az összes szükségletet, melyet régen a család elégített ki, a problémákat melyeket a család oldott meg, ma már az állam vagy valamely piaci szereplő gondjaira bízzuk. Mint a Sapiens című könyv fogalmaz, „a család volt ezenkívül a jóléti, egészségügyi és oktatási rendszer, az építőipar, a szakszervezet, a nyugdíjalap, a biztosító, a rádió, a televízió, az újság, a bank, de még a rendőrség is.”

Ma ezen szükségletek kielégítését állami vagy piaci alapokra helyeztük és bár ezen intézmények racionális szempontból ki tudják váltani a családot, de érzelmi szempontból az intimitást nem tudják pótolni. Belátható, hogy egy biztosítóban jobb esetben soha nem fogunk annyira megbízni, mint a szüleinkben vagy a testvérünkben. Az anyai vagy utódaink rólunk való gondoskodását sem várhatjuk el a szociális ellátórendszertől.

A ma embere nincs biztonságban, pontosabban nem érzi, hogy biztonságban lenne, hiszen anyagi értelemben mindene megvan, meg tudja magának vásárolni a biztonságot, de az intimitást, a család által nyújtott létbiztonságot nem.

A másik feltétel a kiszámíthatóság. Ma, ha elmegyünk bárhová dolgozni, a következő trendi hívószavakat hallhatjuk: innováció, változás, fejlődés. És bár ezen szavaknak alapvetően pozitív jelentéstartalmuk van, mégis, mi emberek legbelül iszonyodunk tőlük, mivel szeretjük a megszokottat, amit ismerünk, ráadásul azt is tudjuk, hogy minden változás veszteséggel és valamilyen bizonytalansággal is jár. A mai világban viszont egy dolog biztos: maga a változás.

Egy gyermek vállalásához körülbelül 15 évre előre kell tervezni hiszen 15 éves korára válik egy mai fiatal önellátóvá. Ki az aki ma bármiben tervez 15 évre? Jóformán azt sem tudjuk, hogy jövőre mi lesz. Ha ma valaki elaludna és 15 év múlva ébredne fel, valószínűleg esélye sem lenne a reintegrálódásra. Ezer éve, ha valaki 200 évre elaludt volna, valószínűleg csekély változást tapasztalt volna maga körül. 

Az ember évszázadokig egy teljesen kiszámítható és minimális változást magában hordozó világban élt.

Mára viszont elvesztünk a saját magunk keltette zajban és a kiszámíthatóság fogalmát lassan kitörölhetjük az értelmező kéziszótárból.

E-intimitás

Kutyából nem lesz szalonna, Tinderből nem lesz család.

Igen, van kivétel de a nagy számok igazolják a két állítást. Az érzelmi szükségleteink kielégítését is rábízzuk a piaci szereplőkre. Online ismerkedünk, szexuális vágyainkat is sokszor virtuálisan elégítjük ki, távkapcsolatokat kezdeményezünk. Ezek persze ideig-óráig elnyomják a legbelső vágyainkat, de a boldogságot nem tudják megadni. Ehelyett egyfajta kétségbeesett függőséget fognak okozni. 

Sajnálatos módon az elektronika úgy behálózta a mindennapjainkat, hogy a személyes kapcsolatok gyakorlatilag leépültek, sőt már épülni sem tudnak, ugyanis a legtöbbször az a sanyarú helyzet, hogy a valós életben nem tudunk egy smileyt küldeni a partnerünknek, vagy ideiglenesen lenémítani, hanem valós időben kellene emberi kommunikációval megoldani a problémáinkat.

Erre ma már csak a társadalom töredéke képes, mint ahogy ezt a válási statisztikák is bizonyítják. Míg hazánkban 1946-ban a válások száma bőven 3000 alatt volt évente, addig 2017-ben ez a szám már 18 ezer fölött volt, bár ma a tendencia javuló képet mutat. A házasságkötések számát vizsgálva sem jobb a helyzet. Az 1947-es százezerről 2017-re a ötvenezer alá esett a boldogító igent kimondó párok száma.

Akkor mi lenne a megoldás?

Bevallom, nem lennék egyik mai kormány helyében sem. Gyakorlatilag az árral szemben kellene evezni, ami egyrészt kivitelezhetetlen, másrészt politikai öngyilkosság is lenne. A mindenkori kormányoknak véleményem szerint a közösségeket kellene támogatniuk, illetve azon szervezeteket, akik közösségeket tudnak létrehozni. Ilyenek a történelmi egyházak, valamint az egyes társadalmi szervezetek, egyesületek. Hiszen mi kell egy kapcsolat alakulásához? Semmi más, mint hogy két ember többször találkozzon és előbb utóbb beindulnak a tükörneuronok, el kezd termelődni a dopamin és az oxitocin, és meg is van a kötődés és a szenvedély.

Kérdés, hogy ez lehetséges-e még vagy nekünk embereknek kell megváltoztatnuk a genetikánkat pár év alatt, hogy alkalmazkodni tudjuk ahhoz az új és számunkra idegen világhoz, amelyet mi teremtettünk saját magunk számára.

Az etikai kérdés

Nem lehet elmenni azon etikai kérdés mellett, miszerint mi van azokkal a nőkkel (és férfiakkal is) akik szerettek volna családot, gyermeket, de valamilyen okból kifolyólag ez nem adatott meg nekik. Nekik azt látni minden ötödik percben a tv-képernyőn, hogy boldog családok mosolyognak vissza, azt látni, hogy minden utcasarkon az életük álmát reklámozzák, nem tanúskodik nagy együttérzésről. A család, a párkapcsolat az ember életében a legintimebb, legtöbb boldogságot és olykor a legtöbb fájdalmat okozó fogalmak. Éppen ezért kellene ezt a témát abszolút szenzitíven kezelnie bármely politikai erőnek.

Zárszó

A magyar kormány intézkedései nem véletlenül kaptak pozitív nemzetközi visszhangot, hiszen a támogatás nagysága, valamint az adókedvezmények tényleg soha nem látott mértékűek és valóban jelentősen hozzájárulnak a gyermekek felnevelésének költségeihez. A kérdés azonban az, hogy az elsődleges ok a termékenységi arányszám drasztikus visszaesése mögött anyagi jellegű vagy egy sokkal mélyebb, s nehezen megfogható össztársadalmi jellegű probléma-e. Félő, hogy ez utóbbi.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.