„Az nem fog menni hosszabb távon – ezt Martonyi János egyébként már 1991-1992-ben megírta, a privatizáció aranykorában –, hogy Magyarországon külföldi cégek hatalmas szerepet játszanak, komoly eredményt érnek el, ami a mi érdekünk is, és azt a pénzt, amit itt nem fektetnek be újra, mert, ugye, senki nem fektet be minden pénzt újra, hiszen azért csinál profitot, hogy valahogy magához szólítsa a végén, tehát a profitot előbb vagy utóbb ki fogják vinni Magyarországról. Ez minden évben megtörténik. Babiš miniszterelnök úrnak az a száma, hogy a négy visegrádi országból egy évben körülbelül 50 milliárd eurót visznek ki az Európai Unió azon tagállamai, akik egyébként fejlesztési forrásokat adnak vissza nekünk az Európai Unió költségvetésén keresztül, amit én magam sem tekintek másnak, mint egyszerű kompenzálásnak azért az előnytelen versenyhelyzetért, amiben ők ilyen profitokat tudnak kivinni Magyarországról.
Ezen lehet sopánkodni, ezt a politikában sokat hallom, azonban ez kevés lesz. Nekünk egy választ kell adni erre a helyzetre. És a helyzet úgy fest, hogy ma még külföldi működőtőke nélkül a magyar gazdaság a saját céljait nem tudja elérni. Nekünk szükségünk van külföldi befektetésekre, technológiákra, ipari dimenzióváltásra, itt minden, amit hallottunk a modernségről, részben hozzá van kötve a külföldi beruházásokhoz, ezek nekünk tehát kellenek. Sőt, versenyeznünk kell azért, hogy minél magasabb hozzáadott értéket képviselő üzemek jöjjenek létre Magyarországon. Csakhogy ennek az a következménye, amiről az előbb beszéltünk: nőni fog a Magyarországról kimenő profit mennyisége. Mit lehet csinálni? Először is olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, hogy egy részét annak itt újra befektessék, de ezzel még nem vagyunk kint a vízből. Csak egyetlen válasz van, ha nem akarjuk Magyarországot elvágni a külföldi befektetésektől, amit nem javasolnék, mert az életszínvonal drasztikus zuhanásához vezetne, egyetlen lehetőség van, nekünk is legalább annyi pénzt kell megkeresnünk Magyarországon kívül, mint amennyit a külföldiek megkeresnek Magyarországon. És legalább annyi forrást kell profitként külföldről hazahozni, mint amennyit ők innen kivisznek. Vagyis be kell szállni a globális gazdasági versenybe.”
Arról, hogy az uniós források jelentős része visszaáramlik a nyugati országokba, így ez egyfajta önsegélyező politikának tekinthető, a Makronóm
itt és
itt írt bővebben.