Akkor működik jól a pénzügyi rendszer, ha bízunk benne és mindig annyi pénz áll rendelkezésre, amennyire épp szükség van, azaz se nem kevesebb, se nem több. A pénzügyi stabilitás és az árstabilitás a bizalomépítés két fontos pillérét jelentik, de inkább tekinthetők „hálótársaknak, mint tökéletes partnereknek”. Legalábbis a BIS-es Claudio Borio szerint, akinél az alapkérdés ilyen egyszerű: mi a pénz? A válasz pedig szintén elég sommás: minden pénz adósság, amihez kötelezettségek társulnak.
A jól működő pénzügyi rendszer alapfeltétele a bizalom, mégpedig több szinten is. Egyrészről bizalom abban, hogy a pénzként funkcionáló eszköz általános elfogadása biztosított lesz, azaz a fizetéseket végre lehet hajtani az eszközön keresztül. Másrészről pedig bizalom abban, hogy a pénzügyi rendszer biztosítja a pénzügyi és árstabilitást. Márpedig a bizalom kiépítése nehéz feladat, és erős intézményeket kíván, különös tekintettel az ebből a szempontból kiemelkedően fontos jegybankokra és felügyeleti hatóságokra.
Claudio Borio, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) közgazdasági és monetáris főosztályának vezetője két aspektusból vizsgálta meg, mire is épülhet a pénzügyi rendszer legfontosabb tartópillérének tekinthető bizalom. Az egyik szint a mindennapi működés szintje, ahol az a legfontosabb, hogy a pénzforgalom zavartalanul bonyolódjon. Ehhez a kereslethez rugalmasan reagáló végső fizetési eszközre (jegybankpénzre), illetve kereskedelmi banki pénzre van szükség. Miért fontos ez?
1. A rugalmas kínálatú jegybankpénz két szempontból is fontos. Egyrészről ezzel képes a jegybank igény esetén a kereskedelmi bankok számára fontos bankközi piacra likviditást juttatni, ami a bankok közötti elszámolások, illetve a készpénzhez jutás, azaz a pénzforgalom alapfeltétele. Ezen felül a jegybankpénz mennyisége, ha nem is egyedüli változóként, de érdemben befolyásolja a bankközi kamatokat. Ez utóbbi azért fontos, mert a klasszikus gondolkodásban kiemelt szerepet játszó pénzmennyiséggel (monetáris bázis, illetve pénzmultiplikátor) szemben a monetáris politika fő eszköze valójában a pénz (likviditás) ára, azaz a kamatláb.
2. Ugyancsak kritikus a bankszámlapénz rugalmassága. A kereskedelmi bankok ugyanis szintén képesek pénzt teremteni, jellemzően hitellel szemben, illetve valamilyen eszközvásárlás ellenoldalaként. Bankszámlapénz nélkül – ha nem is elképzelhetetlen, de – jóval nehézkesebb lenne a gazdaság működése, hiszen pénz nélkül a gazdasági tranzakciók egyszerűen nem, vagy csak jóval kisebb volumenben jönnének létre a felek között (minden tranzakciónak két lába van, az áru és az áru ellenértékét jelentő pénz mozgása, a hitel pedig azt biztosítja, hogy ez a két láb szinkronizáltan kerüljön teljesítésre, minimalizálva ezzel a tranzakciós hitelkockázatot.)
Boriónál az az alapkérdés, hogy mit is jelent pontosan a pénz. Szerinte gyakori hiba a pénz és a hitel fogalmainak túlzott szétválasztása – hiszen
Borio ezzel egyértelműen az adósság-jellegű pénzfelfogás mellett teszi le a voksát, elvetve például a részesedés jellegű megközelítést, amely szerint a pénz leginkább az adott társadalom által megtermelt javak nettó jelen-értékéből való jogos részt és a kapcsolódó vásárlóerőt reprezentálja
A bankszámlapénz esetében az adósság és a pénz közötti egyszerű, mégis pénzelméleti mélységeket érintő megfeleltetés viszonylag intuitív, hiszen a bankhoz – leegyszerűsítve – úgy kerül a pénzünk, hogy azt betesszük a bankba, azaz kölcsönadjuk a banknak (vagyis ez egy banki adósság, ami ennek megfelelően a bankmérleg forrás oldalán található). A jegybankpénz, például a készpénz ugyancsak tekinthető adósságnak – de miért is? Borio az alábbiakkal érvel:
– könyveléstechnikai értelemben a jegybankpénz (készpénz, banki számlaegyenlegek) a jegybankmérleg forrás (tartozás) oldalán szerepel, ami arra utal, hogy ez egy kötelezettség (bár ez inkább ténymegállapításnak tekinthet, mint érvnek),
– hazai devizában a jegybank ugyan nem tud csődbe menni, de a jegybankpénz (kiemelten a készpénz) is ki van téve egy esetleges bizalmi válságnak, amikor az állam (a szuverén) hitelessége erősen erodálódik (technikai értelemben arról lehet szó, hogy például a lakosság készpénzét idegen devizára váltja, ami a pénzfunkciók kizáródását jelentheti),
– a készpénz mögött is van fedezet, de míg a kereskedelmi banki számlapénz mögött a készpénzre válthatóság (végső soron a betétbiztosítás) áll, addig a készpénz mögött az állam adóztatási ereje (illetve, hogy a definíció szerint „kötelező jellegű” adót jegybankpénzben kell befizetni, azaz készpénzzel mindig lehet csökkenteni az adótartozást, ami egyfajta fedezet).
A pénz általánosságban abban az értelemben is adósság, hogy tartásával egy implicit szerződés jön létre az egyén és a társadalom között, miszerint az egyén valami egyéb értékért cserébe kapja a pénzt (nem csak úgy), a társadalom pedig ezért cserébe vállalja, hogy ez az eszköz (pénz) a jövőben is értékre cserélhető lesz, azaz a pénz a társadalom kötelezettségvállalása, vagyis adóssága az egyén felé. Ez igaz a bankszámlapénzre, de a jegybankpénzre (készpénzre) is, hiszen ez utóbbinak kibocsátója maga a társadalmat képviselő állam. Kiemelkedő az állam szerepe és jelentősége, hiszen végső soron az állam egyik fontos funkciója, hogy a fent említett implicit szerződést kialakítsa, betartassa, a szükséges intézményi kereteket felállítsa. Ha a pénz adósság, akkor az adósnak (a társadalomnak) kötelezettségei vannak, ami nem más, mint a pénzügyi rendszer megfelelő működtetése, ami tehát az állam feladata. Borio szerint egy teljesen decentralizált rendszerben nehéz a pénzhez szükséges bizalmat kialakítani, ami a kriptopénzek piacán egyértelműen látható is – ezt csak súlyosbítja, hogy ezeknek a pénzeknek a kínálata nem elasztikus, ami pedig Borio szerint a sikeres pénzek alapvető feltétele (márpedig, ha a kínálat nem rugalmas, akkor a kereslet változása csak az árban csapódhat le, ahogy azt a bitcoin árfolyamában látni is lehet…).
Borionál a bizalom másik szintje a hosszú távú bizalom, ahol a fő cél, hogy a pénz értéke megmaradjon, a bankok stabilak, a betétek pedig biztonságban legyenek. Bár végső soron az infláció kézben tartása és a pénzügyi stabilitás kiegészítik egymást (hiszen mind a kettő a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom erősítését szolgálják), rövidebb távon ellentétbe kerülhetnek egymással. A fenti kategóriákhoz visszatérve, a pénzügyi stabilitást az szolgálja, ha a pénz kínálati rugalmassága elegendő, azaz nem túl nagy („not excessively elastic”), miközben a rövid távú infláció tekintetében ez a folyamatok időbelisége közötti eltérés miatt nem feltétlenül releváns szempont. Borio szavaival: az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás – a mögöttes folyamatok eltérése miatt – inkább tekinthetők „hálótársaknak, mint tökéletes partnereknek” („in practice price and financial stability have often been more like uncomfortable bedfellows than perfect partners”).
Borio szerint a jelenlegi pénzügyi rendszerek – amelyeknek központi eleme a jegybank és a szabályozó felügyelet – bár nem tökéletesek, sőt, folyamatos javításra szorulnak, de így is mindenképp jobb megoldást jelentenek, mint például a kriptopénzek. A jelenlegi pénzügyi berendezkedés nagy előnye, hogy magába integrálta az utóbbi évszázadok tapasztalatait, az egyszer már „bevágott” tananyagot pedig nem lenne érdemes újra a saját bőrünkön megtanulni – Churchillt parafrazeálva: Borio szerint úgy fest, a jelenlegi rendszer a legrosszabb, nem számítva persze azokat, amelyeket eddig kipróbáltunk a helyettesítésére…
Megjelent az MNB Tanszék blogján.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A kormányfő szerint van, aki nem tudna nemet mondani Brüsszel akaratának.
Női nézőpontból a közélet ott válik valósággá, ahol a szavak példává lesznek, a döntéseink tétje pedig a gyermekeink jövője – és ahol a felelősség nem hangos jelszó, hanem csendes, következetes helytállás.