Kiderült: több száz éve nem annyit fizetnek, mint amennyi járna

A brit ipari forradalomtól kezdődően érvényesült a trend, miszerint a bérek nem követik a munka termelékenységének javulását. Sőt, csak száz évvel a termelékenység növekedésének kezdete után kezdtek emelkedni. A termelékenység, tehát

Ha az ábrán látottakat elfogadhatjuk, akkor már nem csak a hetvenes-nyolcvanas évektől indult meg a dolgozók jövedelmi helyzetének relatív romlása (ami különösen súlyos helyzetet teremtett az USA-ban), hanem jóval korábban.

De vajon helyesek ezek a több évszázadra visszatekintő adatok? És még ha helyesek is, elárulják a teljes képet? Tudjuk, hogy a teljes juttatási csomag például nagyobb összeg, mint a reálbér és számos szociális elemet tartalmaz. A dolgozók életszínvonala magasabb, de mennyivel lehetett volna magasabb, ha az emberhez méltó életet jobban biztosító intézmények hatására jobban részesülnek a termelékenység fejlődéséből? Ezt a „mi lett volna, ha” kérdést becézi a közgazdaságtan kontrafaktuális helyzetnek, amiről keveset tudunk mondani.

Egy másik kritika, amint Robert Lawrence érvel, hogy a dolgozó nem ugyanazokat a termékeket fogyasztja, mint amiket megtermel, hiszen ezek közül sok terméket a cégek használnak fel a beruházásaikhoz. Ezért a reálbér kiszámításához a fogyasztói helyett más, üzleti árindexet használva az olló már közel sem nyílik ekkorára. Ugyanakkor Lawrence is bevallja, hogy még az ő módszere sem tudta teljesen eltüntetni a reálbérek és a termelékenység közötti különbséget.

Ha az alábbi ábrát elfogadjuk, akkor felmerül a kérdés, hogy az olló nyílása egyáltalán problémának tekinthető-e, figyelembe véve, hogy még

Amennyiben a válaszunk igen, akkor pedig azon kell gondolkodni, hogy miként lehet olyan intézményeket kialakítani, amelyek hatására a munkaerő fizetésének növekedése jobban követi munkája hatékonyságának növekedését.

Már e gondolatok is jól mutatják, hogy kimondott, vagy kimondatlan értékválasztások nélkül szinte lehetetlen e kérdésekről gondolkodni. De ha az értékeinkkel már tisztában is vagyunk, a célhoz vezető úton még számos rossz eszközt találhatunk. Úgy tűnik, el kell fogadnunk, hogy a gazdaságpolitika nagyrészt művészet.