Boróka középiskolába jár, Szilveszter nemrég hagyta ott az egyetemet. Közös bennük, hogy okosak, jól néznek ki, jól beszélnek. És hogy mindketten drogfüggők, akik a sziklamázás segítségével próbálják minél tovább megőrizni a józanságukat. Róluk és egy különleges terápiás módszerről szól a Mélypont érzés, Miklós Ádám új dokumentumfilmje.
Nyitókép: Szilveszter és Boróka, a Mélypont érzés című dokumentumfilm főszereplői. (Vertigo Média)
„Kábítósok”, mondja a mai napig a nagyanyám a droghasználókra, akik az ő – és sokak világában – az aluljárókban fetrengenek a karjukból kilógó tűkkel, esetleg szipus zacskóval a kezükben bávatagon ténferegnek a tízemeletesek között. Pedig ez a sztereotípia már valószínűleg akkor is elég távol állt a valóságtól, amikor megszületett, ma pedig, amikor annyiféle módon lehet annyiféle kábítószert használni, illetve ezekhez hozzájutni, még kevésbé igaz. Ezért is tette nagyon jól Miklós Ádám, amikor legújabb dokumentumfilmjében két viszonylag átlagos szerfüggőt választott főszereplőnek, finoman érzékeltetve,
hogy a probléma igenis a társadalom minden rétegében előfordulhat, és elő is fordul.
A viszonylag szó ugyanakkor mégsem véletlen, hiszen a középiskolás, éppen érettségire készülő Boróka és a húszas évei második felében járó, kifejezetten kulturált, választékosan beszélő, egykor oszályelső Szilveszter hiába tűnnek első látásra valóban átlagosnak, azért csak kiderül, hogy van rá indokuk, miért akarnak folyton menekülni a valóság elől. A lányt az ugyancsak drogfüggő szülei helyett a nagymamája neveli, anyjával éppen tapogatózva keresik újra az utat egymás felé, a fiatal férni pedig úgy érzi, az apja, akit mindennél jobban szeret és tisztel, az egyre nyíltabban vállalt homoszexualitása miatt sosem fogja őt igazán elfogadni.
Minderre persze mondhatnánk, hogy akadnak emberek ennél nagyobb bajokkal, mégsem lesz belőlük „drogos”, de egyrészt nem hiszem, hogy bárkinek jogában áll látatlanban ítélkezni mások felett, másrészt a jó filmes ismérve, hogy nem rágja a nézők szájába rágja kiről-miről mit kell pontosan gondolnia. Miklós Ádám sem teszi ezt, annál is inkább, mert a Mélypont érzés, hiába sugallja kissé a cím, nem a múltról, hanem a jövőről szól, arról, hogy ha már sikerült valakinek felismerni, hogy az élete nem éppen a kívánt irányban halad, hogyan kezdhet szép lassan kimászni a gödörből.
A mászás pedig ez esetben szó szerint értendő, mert a mélypontokból felfelé vezető úton Boróka és Szilveszter számára a fal-, illetve a sziklamászás is fontos szerepet kap. Ezt a lehetőséget a sportterápiát a hagyományos terápiás módok – például mentor vezette egyéni vagy csoportos foglalkozások – mellett alkalmazó Megálló Csoport Alapítvány révén kapják meg a fiatalok. A párhuzam ugyan először kissé erőltetettnek tűnik: ha a félelmünket sok edzéssel és koncentráltsággal legyőzzük, nem csak a fizikai elakadásainkon léphetünk túl, de ahogyan egyre több a mászós jelenet, úgy azt érezzük nézőként is,
nem biztos, hogy a mi világunk és a mi elakadásaink olyan távol vannak ettől a két fiatalétól.
A Varsói Filmfesztiválon különdíjat nyert Mélypont érzés a szilamászós szállal nem csupán erre az analógiára világít rá nagyon szépen. Szinte harmadik főszereplővé lépnek elő a mentorok, akik szintén felépülőben lévő függők; a segítőből azóta matróznak állt Roland például nagyon érdekes, már-már külön dokuért kiáltó figura. Akárcsak Szilveszter egy balatoni kisvárosban élő, a fiukért önmagukon ha nem is könnyen, de a végére példaszerűen túllépni képes szülei; a film egyik legszebb jelenete, amikor az édesapa a vidéki rehab kapujában könnyes szemmel, a pozitív változásban reménykedve útjára engedi a fiát.
Kár, hogy az ehhez hasonló, nagyon erős vagy még inkább nagyon természetes jelenetekből viszonylag kevés van, ezért a végeredménnyel kapcsolatban mégiscsak az az ember érzése, hogy talán eggyel mélyebbre is lehetett volna menni. Miklós Ádám filmje ennek ellenére nagyon is ajánlható mindenkinek. Mert ugyan újat nem sokat mond, de a megszokottól eltérő csomagolásban, a drogfüggésen bőven túl szól a közösségek fontosságáról és arról az örök törvényről, hogy segíteni csak annak lehet, aki hajlandó vállani a saját felelősségét is a saját rossz döntéseiért. Vagy ahogy Roland ennél sokkal jobban megfogalmazza Szilveszternek:
„Fogadd el, hogy az élet az ilyen. Ha beledobnak a vízbe, és nem csinálsz semmit a karoddal, akkor elsüllyedsz.”
(Mélypont érzés – magyar dokumentumfilm. Rendezte Miklós Ádám. December 5-étől országszerte a mozikban.)
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
A mobilitás korszakában egyre inkább elmosódik a határ az iroda, az iskola és a pihenés helyszínei között.
Hiába a hangos brüsszeli propaganda, az energiaszankciók csődöt mondtak. Czepek Gábor és Hortay Olivér kőkemény figyelmeztetést adott ki: az ukrajnai háborúra hivatkozva hamarosan brutális fogyasztáscsökkentésre – a nadrágszíj meghúzására – kényszeríthetik az embereket.
Az Alapjogokért Központ becslése szerint az egyéni választókerületek többségében a Fidesz–KDNP jelöltje kerülhet ki győztesen.
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai.
A közösségi médiában hirdették a szolgáltatást.
Egy normális közösség kiveti magából az ilyen embert, ti meg tapsoltok neki?
