Az illatos végzetfa kései gyümölcsei

2023. november 23. 06:14

Jó leülni a Csobánc Bud Spencerével időnként.

2023. november 23. 06:14
Csender Levente

Ha van valahol ennek a felbolydult világnak egy szeglete, ahol az ember megnyugvást találhat ősz és tavasz között, amikor a novemberi esők szapulni kezdik az ablakot, a csatornákon vastagon csorog alá a víz, a katicabogarak és a poloskák telelőhelyet keresnek, akkor el kell induljon, hogy megkeresse azt. Valahogy így vetődtem én is Szigligetre jó másfél évtizede, s azóta itt kötök ki minden évszakban legalább egyszer. Különösen szeretem az őszt, amikor a Balaton hullámai szakadatlanul verik a partot, a strand oszlopain levő pókhálókat szálakra bontja a kegyetlen őszi szél, és lebegteti, mintha zászlók volnának. Ilyenkor megyek az alkotóházba, mert ha a természet abbahagyja a morgást, akkora a csend, hogy a vadak előmerészkednek, s ha kinézek az ablakon, lompos farkú róka oson a tisztás szélén, máskor egy fácánkakas sétálgat ott, és a park őzikéje a szemem láttára eszi le a még nyílni próbálkozó rózsák virágait. Nincs még egy hely a világon, ahol kallódásaim közt ennyire az otthonra találtam volna. Van pár nap, amikor nincs senki az alkotóházban rajtam kívül; lelassítok, és a nagy csendben tűnik csak fel, hogy mennyire zajos a kinti világ. Nézem azt a fát, amit az első ittlétemkor lefényképeztem, akkor csenevész kis csemete volt a hóesésben, most már terebélyes koronát növesztett, és felér a ház emeleti ablakáig. Másfél évtized. Ez az állandóság az életemben, időről időre visszatérni ugyanoda, megfigyelni a változásokat, és elidőzni az illatos kései végzetfa gyümölcsei előtt.

Mintha egy másik világban lett volna, amikor azon gondolkoztam, hogyan kellene menet közben, autóban, futás közben felmondani egy-egy novellát, tárcát a szövegfelismerőbe, ami átírja, s mehetne is rögtön a szerkesztőnek, mert nincs már idő a mai korban, a taposómalomban, a mókuskerékben, hogy az ember leüljön írni, javítgasson egy-egy szöveget. Fel kell azt is pörgetni, de van, amit nem lehet, be kell látni, hogy ez nem így megy. Ez ellen lázadok fel ilyenkor, és döntök úgy, hogy kiszakadok az időből, térből, leülök egy kicsit magammal, magamban. Befejeztem egy nagyobb munkát, most mi legyen? Félretettem évekkel ezelőtt egy regényt, egy drámát, egy mesét, nem írtam ezer éve novellát. Legyen novella! A könyvtárban ráakadok Tar Sándor Mért jó a póknak? novelláskötetére. Pacuha – írja a Ványa című novellájában. Nem ismerem a szót. Megnézem. Épp a magyar nyelv napja van, kirakom a Facebookra, hogy mennyi szót nem használunk ebben a drága magyar nyelvben, írjon mindenki hasonlókat. Írják a jobbnál jobb szavakat: tesznye, patrac, plúcka, pótinca, traca, senej-denej… talán így kicsit felébred mindenkiben a származása, az alvó szókincse, a messze­ringó gyermekkor világa. Jó játék. Valami haszna is van a virtuális világnak. Legalább összehozza az embereket egy játék erejéig. Kikapcsolom, nem kell.

Felmegyek a Csobáncra Beőthy Jánoshoz, Von Beőthyhez, aki éli azt a lassú életet, amire én is vágyom. Nemcsak pár napig, hanem ő mindig a tanúhegyen él, épp diót töröget a vendégfogadóban. Mosolyog a nagy fehér szakálla alatt. Irigylem ezért a békés mosolyért. Mellételepszem a hokedlire, és az idei szüretről érdeklődöm. Nem volt jó az idei termés, mondja. A sok esőtől nem lehet megvédeni a szőlőt. Nem is lesz idén más, csak cuvée, nem adja meg az ellenfeleinek azt az örömet, hogy elmondhassák, Beőthy rossz bort készített. Inkább ne legyen fajbor. Amúgy is most kerülnek palackba a 2018–19-es évjáratok. Beőthy János nem siet. Nincs hová, a bornak érnie kell. Spontán erjeszti, nem élesztőzi, nem sürgeti, úgy meg kell az a négy-öt év. A fehéreknek is. A hegy egyik őshonos fajtájáról beszélgetünk, az olaszrizlingről, hogy az a hegy szamara, az mindig tisztességesen terem, bármilyen idő legyen, nagy mutatványokra nem képes, de mindig teljesít. Jó leülni a Csobánc Bud Spencerével időnként, az ember másként néz a borra is, a világra is egy-egy ilyen beszélgetés után. A fiatalok áttérnek a rezisztens fajtákra, meséli, mert azt nem kell permetezni, de ő marad az őshonos fajtáknál, viszi tovább a háromszáz éves családi hagyományt a Csobáncon szép csöndben, tengerszint felett háromszáz méteren, nagyon magas minőségben. Magamhoz veszek egy sillert, ami Könnyű Vér fantázianéven fut, egy Szenvedélyt és egy Hegyibeszédet, aztán elindulok lefelé a Csobáncról. Lebattyogok a szigligeti szaunába, ahol a merülőmedence a jó öreg Balaton. Olyan az egész, mint egy álom, amiben az ember összezsugorodna egy kis maggá, és bebújna áttelelni a föld alá. Így kellene élni, szép csendben, örökké.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aruna
2023. november 24. 11:54
Hm... Érdemes lett volna betekinteni a "földi paradicsom" névre hallgató vendéglátóhely mögé, ahol halmokban áll a szemét. Az aluminíumból nemrég épült raktárhelyiség szintén tájseb. A hegy csöndjéről pedig annyit, hogy nyaranta este 9-ig Joseph Angyal hangszervirtuózt kénytelen hallgatni a megnyugvást kereső és a természet hangjaira vágyó szomszédság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik