Tisztességes, több generáció által élvezhető családi vígjáték született a Szia, Életem!-mel. A hétvégén Veszprémben megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál érdekes filmújdonságaiból szemezgettünk.
Leimeiszter Barnabás írása
Olyan alapötletre épül a Magyar Mozgókép Fesztiválon bemutatott Szia, Életem!, amire a tévézés világát szarkasztikusan bemutató amerikai filmekben meg sorozatokban szoktak bugyuta szitkomokat felfűzni: a sztárszámba menő, ám alkotói válsággal küszködő, kiadójától tíznapos könyvírási haladékot kikönyörgő író bőröndben (!) kapja kézhez soha nem látott kisfiát, akit persze a háta közepére se kíván, de vicces és megható kalandok után a szívébe fogad.
Előre ismerjük a történet minden fordulatát, nem lepődünk meg semmin:
karakterfejlődési szabályszerűségekkel, ami miatt lehet fintorogni, a kérdés azonban nem az, hogy a tömegfilmek fogyasztói pokolra kerülnek-e, hanem inkább az, sikerül-e érdemi tartalommal megtölteni az előregyártott formát.
Magyarország a filmfinanszírozás átszervezése óta kifejezett akarat van a minőségi, de nagyobb nézőközönséget bevonzó filmek gyártására – más kérdés, hogy az elkészült alkotások sorában a kivételt a filmes sztenderdeket okosan és sajátos hazai ízzel újrafogalmazó művek (az elmúlt évekből például: Drakulics elvtárs, Becsúszó szerelem) jelentik.
Az alacsony színvonalú romkomok hagyományának folytatása mellett (Seveled, Hab, Így vagy tökéletes) történnek kísérletek zsánerfilmes műfajok meghonosítására, a magyar sci-fi vígjáték (Űrpiknik), a magyar heist movie (Pesti balhé) vagy a magyar karácsonyi komédia (Nagykarácsony) megteremtésére, ám az említett művek mind vérszegény és esetlen utánérzései a külföldi mintáknak, s az olykor erőltetetten „hungarizáló” motívumok ellenére sem hisszük el igazán nekik, hogy Magyarországon játszódnak, s nem egy stúdiósteril senkiföldjén.
Szia, életem! - előzetes
Mindezek után kellemes meglepetés, hogy a Szia, Életem!-mel
ami apa és fia egymásra találásának szabványtörténetét jóval nagyobb igénnyel és ízléssel, több fantáziával meséli el, mint amit az elmúlt évek magyar tömegfilmes kísérleteinek többségétől megszokhattunk.
Rohonyi Gábor és Vékes Csaba filmjének ideális esetben nem kellene kitűnnie a magyar filmtermésből, hiszen nincs olyan magasan az a mérce, amit megugrik. A realitás azonban mégis más: üdítő, hogy a párbeszédeket normálisan megírták, a sztoriban nincsenek nagyobb logikátlanságok, nem kínos blődségek szolgálnak humorforrásként, sőt a poénok némelyike kifejezetten szellemes. A sztori nem lóg ki – jó, nem nagyon lóg ki – a magyar valóságból, és külön örvendetes, hogy az agyonhasznált budapesti közterek helyett olyan mozgóképen ritkán szerepeltetett helyszínen játszódnak a film fontos jelenetei, mint a Déli pályaudvar környéke.
Thuróczy Szabolcs, a magyar film- és sorozatkészítők által jelenleg talán legfoglalkoztatottabb színész játssza az apai szerepbe szó szerint bukdácsolva beletanuló írót. Remekül érvényesül színészi lényének kettőssége,
Kitűnő a kisfiát játszó Pásztor-Várady Mór is.
A Szia, Életem! fő megkülönböztető jegye, hozzáadott értéke valójában nem más, mint a film egyik jelentősebb szerepében is feltűnő társrendező-forgatókönyvíró Vékes Csaba egyéni hangvétele-humora, akinek a Mozgókép Fesztiválon egy másik opusát, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeivel forgott, Korai menyegző című tévéfilmet is bemutatták. A Korai menyegző hasonló témát boncolgat, egy apa-lánya kapcsolatról szól. Zavarosan szerkesztett, sokszor fájdalmasan giccses alkotás, mégis fel-felszikráznak benne olyan ötletek, poénok, amiket az általában kiszámítható és nehézkes magyar filmhumortól nem szoktunk meg.
Ha Vékesnek sikerül összeszedettebb formába öntenie ezeket az ötleteket, mint ahogyan a Szia, Életem!-ben is történt, remek vígjátékokat várhatunk tőle.
Hamarosan folytatjuk filmes kritikáinkat!
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
