Zsigmond Vilmos számára egy életműdíj „mindig nagy szám”, mert azzal a szakma nem egyetlen filmben nyújtott teljesítményét, hanem valóban egy élet munkáját ismeri el. Az Oscar-díjas operatőr ezt abból az alkalomból mondta az MTI-nek, hogy a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon életműdíjat vett át.
A 84 éves operatőr, aki 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, úgy véli, szerencséje volt hollywoodi karrierje során: a hetvenes években már megválogathatta a munkáit, és őt mindig azok a filmek érdekelték, amelyek az emberekről szóltak. Persze például a Steven Spielberg rendezte Harmadik típusú találkozásokban – amelynek fényképezéséért 1978-ban Oscar-díjat kapott – vannak effektek, de nem az adja a film lényegét – fűzte hozzá.
Zsigmond Vilmos legjobb filmjének az 1978-as vietnami háborús drámát, A szarvasvadászt tartja, de – mint mondta – tulajdonképpen minden filmjét szerette, mert mindnek „volt értelme”.
Most, ha nem talál olyan filmet, amelyet érdemes megcsinálni, akár évekig nem dolgozik – jegyezte meg. Ám nem ez a jellemző: nemrég fejezte be a God the Father című dokumentumfilm forgatását, amely egy maffiacsaládból származó férfinak az „üzletből” való sikeres kiugrását meséli el, emellett több filmje van előkészületi fázisban.
Zsigmond Vilmos kitért arra: mindig kötelességének tartotta, hogy átadja tudását másoknak, hiszen ő is főiskolai tanáraitól tanulta a legtöbbet. Az Oscar-díj átvételekor ezért nekik köszönte meg a díjat, ahelyett, hogy a film rendezőjének és producereinek köszönte volna meg, ami miatt ők valóban meg is sértődtek – idézte fel az operatőr.
Magyarországon részt vett a kétévente Etyeken megtartott Budapest Cinematography Masterclasson. Mint megjegyezte, sajnálja, hogy 2011 óta nem sikerült megszervezni a kéthetes mesterkurzust, mert nagyon jó kezdeményezés volt és jó híre volt a világban.
Amerikában most is rendszeresen tanít: a Global Cinematography Institute-ban arra oktatja az operatőröket, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha film lenne. Mivel a digitális kamerák képei „maguktól is kinéznek valahogy”, sokan nem foglalkoznak a bevilágítással, a hangulatteremtéssel, pedig az ilyen felvétel, bármilyen jónak látszik, lényegében nem művészet: játékfilm helyett híradófilm – fogalmazott.