Áll a bál: példátlan mélységbe jutott az ukrán–magyar kapcsolat, ez már az áprilisi választást is befolyásolhatja

Minden vitás nemzetközi helyzetben nagy keretezési verseny zajlik azért, hogy a résztvevők bizonyítsák: ők csak visszaütöttek. Az ukrán–magyar kapcsolatok tekintetében ez különösen igaz, hiszen míg derült égből nem csapott le a Petro Porosenko ukrán elnök nevével fémjelzett 2017-es oktatási törvény, az államközi viszony kimondottan jó volt; a háború kitöréséig még utódjával, Volodimir Zelenszkijjel is sikerült valamelyest civilizált hangnemben tárgyalni. Utána azonban évről évre romlott a helyzet, különösen hogy Magyarország, noha rengeteg humanitárius segítséget nyújtott a menekülteknek és az Ukrajnában maradottaknak egyaránt, egyértelművé tette, semmihez nem járul hozzá, ami elősegítené Kijev fegyveres műveleteit. Azt, hogy a kormány ezt az irányvonalat konzekvensen képviselte, és időről időre nyomatékot is adott neki a diplomácia színterén, nem fogadták jól az ukrán politikusok. Ezalatt az ukrán csatlakozás kívánt dátumát Kijev és európai támogatói folyamatosan igyekeznek előrébb hozni. A múlt év elején még a 2030-as céldátumot emlegették, márciusban az Európai Bizottság elnöke azt pedzegette, hogy talán 2030 előtt is sor kerülhet rá, decemberben pedig EU-s tisztviselők már azt a béketervet mutogatták Washingtonban, amelyben 2027-es dátum szerepelt. Ezen felbátorodva idén január 27-én Zelenszkij bejelentette, hogy ők márpedig jövőre csatlakozni akarnak. Mindez szembemegy nemcsak az EU bővítésének megszokott ütemével és rendjével, de a magyar álláspont szerint számos ponton sérti hazánk érdekeit, többek között az újjáépítés óriási terhével és azzal, hogy szegény tagállamként Ukrajna kaphatná az eddig Közép­-Európába irányított kohéziós források és agrártámogatások jelentős részét. 

Az államközi kapcsolatok újabb mélypontra jutottak Zelenszkij legutóbbi, a Világgazdasági Fórum Davosban megrendezett csúcstalálkozóján elmondott beszédét követően. Az ukrán államfő tartalmilag semmi újat nem tett hozzá a korábbiakhoz, ám a szónoklat hangneme szokatlanul durvára sikeredett. 

európai pénzen élősködőnek a magyar kormányfőt, aki „elárulja az európai érdekeket”, és „megérdemel egy taslit a feje búbjára”. Mindezt feltehetőleg a kormány nemzeti petíciójának hírére reagálva, amelyben a kabinet arról kérdezi az embereket, részt akarnak-e venni a sok száz milliárdos, Ukrajna megsegítésére szánt európai programokban. 

A Mandiner Erőtér című podcastének vendégei, Földi László titkosszolgálati szakértő és Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója a helyzetet elemezve arra jutottak, Zelenszkij Davosban elsősorban brüsszeli kérésre keménykedhetett, üzenete pedig ténylegesen a magyar választóknak szólt. Nem mellesleg ilyen éles hangú kijelentéseket eddig inkább csak a másod-harmad vonal engedett meg magának, mint például Dmitro Korcsinszkij nacionalista politikus, aki Orbán Viktor ukrán hadsereg általi likvidálásáról nyilatkozott, vagy Szerhij Melnicsuk parlamenti képviselő, aki arról beszélt, hogy ha az ukrán hadsereg megtámadná Magyarországot, két óra alatt a Balatonnál lenne. 

A magyar miniszterelnök nem hagyta szó nélkül Zelenszkij beszédét. Mint mondta, szorult helyzetben lévő embernek látja az ukrán államfőt, aki amerikai segítséggel sem tudja lezárni a háborút, ezért valószínűleg „nem fogják megérteni egymást”. Ugyanakkor jelezte: az ukrán emberek a válogatott sértések ellenére is számíthatnak rá, „folytatni fogjuk országa ellátását elektromos árammal és üzemanyaggal, ahogy az Ukrajnából érkező menekülteket is segíteni fogjuk”. Később Orbán azt mondta, hogy az ukránok fenyegetőznek, és nyíltan beavatkoznak a magyar választásba, mert elsősorban a pénz és az EU-tagság motiválja őket, ám erre a magyaroknak joguk van nemet mondani. 

Időközben a külügyminiszterek között is volt pengeváltás: Andrij Szibiha orbánozott, moszkvázott, és arról írt, hogy a magyar kormánynak a magyar választóktól kellene inkább tartania, mire Szijjártó Péter azzal vágott vissza, hogy az ukránok lényegében részt vesznek a magyar választáson, a „Tisza név alatt indulnak”. Ezt követte a nagykövetek kölcsönös bekéretése január 27–28-án; előbb a magyar külügy hívta be az ukrán diplomácia budapesti vezetőjét, Sándor Fegyirt, majd az ukránok a kijevi magyar nagykövetet. 

Mindeközben újabb feszültséggóc volt az orosz gáz és lng importtilalma, amiről az Európai Bizottság nyomására az Európai Tanácsnak sikerült döntenie január 26-án úgy, hogy a tagállamok egy része, köztük hazánk és Szlovákia kimondottan ellenezte. Szijjártó Péter lapunknak adott interjújában hangsúlyozta: „a döntés jogi csalással jött létre”, hiszen „az EU alapokmányában le van fektetve, hogy minden tagországnak szuverén joga eldönteni, milyen energiahordozókat vásárol, és honnan”. Határozott álláspontja szerint ezt csak egyhangú döntéssel lehetett volna felülírni, az orosz energiaimport-tilalmat ezért kereskedelmi intézkedésbe csomagolták, így elég volt a minősített többség. A döntést a magyar kormány gyorsított eljárást kérve megtámadja az Európai Unió Bíróságán, és kéri a felfüggesztését és a megsemmisítését. Ukrajna, amely korábban a Barátság kőolajvezeték megtámadásával is igyekezett zavarni az Európába irányuló orosz szállítást, természetesen üdvözölte a lépést. Zelenszkij abbéli véleményének adott hangot, hogy mivel Oroszország az energiaexportjából származó forrásokból finanszírozza a háborút, Ukrajnának legitim cél az infrastruktúra bombázása. 

Ez volt a kiindulópontja a legutóbbi, február 7-ei csörtének is. A Fidesz szombathelyi gyűlésén a miniszterelnök közölte: ha Ukrajna azt követeli, hogy hazánk váljon le a gazdaság működését biztosító, olcsó orosz energiahordozók importjáról, akkor lényegében Magyarország ellenségeként viselkedik. Mint fogalmazott: „fel kell adniuk az ukránoknak azt az állandó követelőzést Brüsszelben, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz energiáról. Amíg Ukrajna ezt teszi, az ellenségünk, az elementáris érdekünket sérti.” 

A megállapítás a várt reakciókat hozta. Egyrészt a tagadást: Anton Herascsenko korábbi belügyi tanácsadó és Illja Ponomarenko haditudósító kikérte magának a kijelentést, előbbi köszönetet is mondott Ukrajna magyarországi barátainak. Branislav Slantchev amerikai professzor pedig úgy fogalmazott, hogy „Orbán Magyarország ellensége”. Ennél is kellemetlenebb belpolitikai célozgatásokkal élt a korábban lapunkat is támadó, ám a felkínált interjúlehetőséggel nem élő Szerhij Szidorenko. A Jevropejszka pravda portál főszerkesztője tulajdonképpen alátámasztotta mindazt, amit itthon nettó kormánypropagandaként szokás aposztrofálni: egy adásban kijelentette, hogy a brüsszeli elit érdekelt Ukrajna európai uniós tagságában, és 

– még ebben a kérdésben is kompromisszumra lehet jutni.

Nyitókép: AFP/Fabrice Coffrini