A környező országok magyar erői jó viszonyt ápolnak a rendszerpártokkal, ami eddig jó volt a magyar közösségeknek. Kérdés, mit jelent mindez a magyarság számára a tömegtüntetések idején.
Kísértet járja be Közép-Európát, a változás kísértete: tömegek az utcákon szerte a nagyvárosokban, van, ahol homályos, és van, ahol konkrét követelésekkel. Ha vigyázó szemünket Romániára, Szlovákiára és különösen Szerbiára vetjük, láthatjuk, mindenhol forrnak az indulatok. Aminek az ott élő 1,6-1,7 millió magyar számára is van tétje; kérdés, a gyakran kényszerpályán mozgó helyi magyar pártokra ráég-e, hogy sokszor kormányalkotó tényezőként együttműködnek az egyre népszerűtlenebb fősodratú erőkkel, politikusokkal.
Romániában két hónapja lényegében alkotmányos puccsal sikerült elejét venni annak, hogy a klerikofasiszta Călin Georgescu legyen az államelnök. Ezzel azonban megrendült a bizalom a főáramú szociáldemokrata és nemzeti liberális pártokban, amelyek újfent kormányt alakítottak, ismét
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvételével. Az RMDSZ az egymilliós magyar kisebbség egyetlen potens képviselete, s a többség szemében a józan ész és a stabilitás jelszavával tud legitim lenni. Most viszont az egyre zsugorodó rendszerpártok táborában találta magát, ahol ráadásul Tánczos Barna miniszterségével az övé volt a „szerencsés” szerep, hogy a megszorításokat kommunikálja.
Kérdésünkre Kelemen Hunor pártelnök úgy vélekedik, a társadalmi elégedetlenség és a magyarellenesség között most nincs közvetlen kapcsolat, hanem „az elnökválasztás érvénytelenítéséből, illetve a korábbi kormányzást illető kritikából és dühből fakad”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendszerellenes demonstrálók között ne lennének sokan magyarellenesek is, de az RMDSZ, amely a józan észt hozta vissza a kormányzati munkába, eddig nem került a bírálatok középpontjába. „A mi minisztereink munkáján nem lehet fogást találni, szakmailag feddhetetlenek. Ezért is kulcsfontosságú, hogy továbbra is nyíltan, tisztességesen, tisztán, őszintén kommunikáljunk: mondjuk el a polgároknak, milyen döntéseket hozunk és miért. Ha a megszorítások elkerülhetetlenek, akkor magunkon, az állami kiadásokon kell kezdeni” – sorolja a pártelnök. Úgy véli, az emberek többsége megérti és elfogadja ezt a hozzáállást.
Vannak persze aggasztó jelek, például Kolozsváron egy mentőorvos rászólt egy beteg hozzátartozójára, hogy ne beszéljen magyarul az ellátásra szoruló családtagjával. „Ez is súlyos problémát jelez, mutatja, hogy a társadalomban igenis jelen van a magyarellenesség” – jegyzi meg a pártelnök. Éberségre most is szükség van, hiszen, mint mondja,
volt már példa arra, hogy egy hasonló helyzetből magyarellenes közhangulat alakult ki.
Verőemberek, gázolások, utcai erőszak és véres kezek. Sztrájkolnak a hallgatók, a tanárok, a földművesek, az ügyvédek; mindez egyre inkább az anarchia irányába tolódik; eközben feltűnt egy kis USAID-szál is a háttérben... Újvidéken jártunk!
Trump belépője a magyarországi rendszerváltozás éveire emlékeztet: egy pillanat alatt minden marhaság, amit előzőleg az állampárt harsogott, nevetségessé vált – mondja Schiffer András. A volt politikussal szétszálaztuk a USAID-jelenséget, majd szó volt Daniel Freundról és Magyar Péterről is.
A társadalmi értékek mellett fontos a józan ész visszatérése a politikába, amely a jobboldali fellépés alapja kell hogy legyen mind bel-, mind külföldön.
Egymásra épülő és ható válságjelenségek szövevényében tipródik Németország, benne minden lakosa és politikai elitje. A februári választás e válságnak a fokmérője, de nem a megoldása lesz. Berlin útkeresésének hatásaiból viszont mi, magyarok sem tudunk kimaradni.
Kétszáz éve született ásvai Jókay Móric, vagy ahogy mindnyájan ismerjük, Jókai Mór regényíró, újságíró, szerkesztő és politikus, „a nagy mesemondó”. A bicentenárium lehetőséget nyújt arra, hogy megemlékezzünk a 19. századi magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb és legsokoldalúbb alkotójáról.
Tíz ember megsérült, egyikük állapota súlyos.
Merre tovább, Európai Unió? Kik a valódi szabadságharcosok? Meddig erősödnek a patrióták?
