Nem az lesz a jövő, amit ma elképzelünk

A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézete stratégiai jövők programjának vezetője

A jövőt nézni legegyszerűbben lineárisan lehet. Ez a legkényelmesebb. A mai trendeket, folyamatokat extrapoláljuk: ez és az lesz 2050-ben vagy akár 2100-ban, ezért ezt vagy azt már ma szükséges vagy nem szükséges meglépni.

A nyugati diskurzus sokszor beszél a munkaerőhiányról és az elöregedésről mint a két legerősebb érvről az „elkerülhetetlen” tömeges bevándorlás mellett. A valóság viszont az, egyáltalán nem biztos, hogy a munkaerőhiány miatt elkerülhetetlen további tízmilliók letelepedése Európában. Egyrészt van egy praktikus válasz: be lehet hozni a munka­erőt korlátozott időszakra család nélkül. Csak akarat kell hozzá, mert jelentkező van bőven. De ennél fontosabb, hogy nem lineáris a fejlődés, se az automatizáció, se az egészségügy területén. Ez a két terület pedig átrajzolhatja egyrészt a demográfiát, másrészt a munkaerőpiacot.

Ha a magyar társadalmat nézzük, a számszerűen legnagyobb korosztályunk a késő negyvenes, kora ötvenes éveiben jár. A hetvenes évek nagy generációja tehát még bőven a produktív időszakában van, és szűk két évtizedig még ott is marad. De a jelen állapot szerint 2040 környékén sokan fognak kiesni a munkából, és őket egy feleakkora nemzedék fogja váltani. 2020-ban ugyanis 92 ezer gyermek született, 1975-ben még 194 ezer. De nem kizárható olyan áttörés az orvostudományban még ezen a viszonylag rövid időn belül is, hogy akár egy évtizeddel tovább élünk egészségben, azaz tovább tudunk dolgozni. Voltak már ilyen ugrások a történelemben, 1890 után az egészségügy fejlődésének köszönhe­tően több évtizedben is öt évvel nőtt a várható élettartam. A növekedés 1950 után lelassult, bár állandó maradt, azaz minden nemzedék tovább él az előzőnél. Lehet-e ugrás a közeljövőben? Nemcsak lehet, hanem valószínű is, hiszen olyan gyógyszerek, diagnosztikai eljárások jelentek meg már most, amelyek a közeljövőben áttöréshez vezethetnek számos területen a cukorbetegségtől a rákig. Sőt, akár az öregedés folyamata is lassítható lesz.

Ha Magyarország és egész Európa lakossága tényleg számottevően tovább él, a munkaképes kor pedig kitolódik, a mai demográfiai projekciók és a munkaerőigény-projekciók is tévesnek fognak bizonyulni.

Mindehhez hozzájön, hogy a mesterséges intelli­gencia és az automatizáció rengeteg munka­helyet meg fog szüntetni, és egyáltalán nem biztos, hogy helyettük újak jönnek létre. Könnyű látni, hogy az önvezető autók hogyan hatnak majd a taxikra húsz-harminc év múlva. Az első járművek már működnek a forgalomban Kínában és az Egyesült Államokban. Sokkal kevesebb munkás kell majd a gyárakba, ahogy egyre több folyamatot lehet és lesz érdemes automatizálni. Kevesebb újságíró, grafikus, programozó is kell majd, már most elképesztő, amit a mesterséges intelligencia tud ezeken a területeken.

A lineáris gondolkodás juttatott sokakat arra a következtetésre az orosz–ukrán konfliktus kapcsán, hogy a háború elején nagy veszteségeket szenvedő Oroszország nem tanul, kimeríti fegyver­raktárait és emberi erőforrásait. Egyrészt nem maradtak olyan magasak a veszteségek, mert az oroszok tanultak a hibáikból, másrészt képesek voltak új erőforrásokat bevonni iráni és észak-koreai segítséggel. Ma az az érv, hogy Oroszország lassan halad előre, és évtizedekbe telik, mire így eléri a Dnyeper folyót. Ez sokáig igaz is volt, csakhogy gyorsul az orosz előretörés, és bármikor bekövetkezhet egy töréspont, ami még gyorsabbá teszi. Az első világháborúban sok frontvonal hosszú évekig alig mozdult. Amikor viszont 1918 szeptemberében összeomlott a bolgár front, két hónap sem kellett, hogy véget érjen a háború.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád