Mi vár ránk az amerikai választások után?

Fotó: KAMIL KRZACZYNSKI / AFP

Írta: Koskovics Zoltán (Alapjogokért Központ)
 

Magyar idő szerint szerda reggel az utolsó szavazókörök is bezárnak az Egyesült Államokban és véget ér az elmúlt évtizedek legfontosabb kampánya. Mivel nem egy szövetségi választást tartanak – mint arról itt írtunk –, hanem ötvenegy különbözőt az ötven államban és a fővárosban, így mindenki a saját szabályai szerint számolja a szavazatokat, valamint folytatja le az állami választási törvények szerinti eljárást. Bár a következő elnököt majd az elektori kollégium választja meg, az elmúlt évtizedekben két kivételtől eltekintve már a választás éjszakáján – magyar idő szerint szerda reggel – kellő bizonyossággal tudni lehetett, hogy kit hirdetnek majd ki győztesnek. A két kivételből azonban az egyik éppen tavaly következett be (a másik a hírhedt floridai vesszőfutás volt 2000-ben), ezért érdemes felkészülnünk arra, hogy idén sem lesz azonnal egyértelmű ki nyert. Michigan, Georgia és Pennsylvania államok hatóságai is felhívták a választópolgárok figyelmét arra, hogy a szavazatszámlálás akár napokig is eltarthat, márpedig e csatatérállamok nélkül csak igen kis eséllyel alakulhat ki egyértelmű végeredmény.

Bár az államoknak szuverén joguk lebonyolítani a saját választásaikat, az alkotmány és a szövetségi törvény megkerülhetetlen határidőket azért meghatároz. 

Rá egy hétre – december 17-én – adják le a szavazatokat az elektorok, oly módon, hogy a helyi törvényhozásban összegyűlnek, leadják a szavazataikat, melyeket ott megszámolnak, majd az állami képviselők és szenátorok hitelesítenek. Ezeket a szavazatokat aztán lezárt borítékban megküldik többek között az amerikai Legfelsőbb Bíróság elnökének, illetve az alelnöknek, aki – hivatalból – a Szenátus elnöke is.

Az államoktól érkező, az elektori szavazás eredményeit tartalmazó borítékokat január 6-án a Szenátus és a Képviselőház közös ülésén bontják fel, és a két kamara együttesen hitelesíti a választások végeredményét. Ez az a pont, amikor az USA-nak hivatalosan is van egy megválasztott elnöke és alelnöke, ami azt jelenti, hogy ha bármelyikükkel történne valami, az alkotmányos utódlás szabályai lépnének életbe. Ha január 6. előtt következne be egy vészhelyzet, azt az elektori kollégiumnak kellene kezelnie. A hatalom átadás-átvételének folyamata január 20-án délben zárul le, amikor a Legfelsőbb Bíróság feje beiktatja az Egyesült Államok új elnökét.

A fentiekből is látszik, hogy a választás másnapján még korai lenne azt gondolnunk, hogy minden kérdésre választ kapunk. Hatványozottan igaz mindez a jelenlegi hideg polgárháborús helyzetben, amikor mindkét oldalon ügyvédek egész hada áll készen arra, hogy a számukra kedvezőtlen eredményeket megtámadják. November 6-án a bizonytalanság egy új időszámítása indul el. Ezzel együtt három olyan forgatókönyvről beszélhetünk, melyek közül az egyik szinte biztosan megvalósul.

Első verzió: Kamala Harris meggyőző sikert arat

Bár a jelenlegi közvélemény-kutatások nem ezt mutatják – és a fogadóirodák sem valószínűsítik –, elképzelhető, hogy Kamala Harris kapja az országosan leadott szavazatok nagy többségét és megnyeri a billegőállamokat is, ezzel lényegében elsöprő sikert arat. Bár biztosak lehetünk abban, hogy Trump ügyvédei mindent elkövetnének annak érdekében, hogy megfordítsák az eredményt, de erre kevés esély lenne jelentős különbségnél. Mindez a Trump nevével fémjelzett populista-konzervatív mozgalom katasztrofális vereségét jelentené, és a washingtoni elithez tartozó republikánus karrierpolitikusok vélhetőleg elfordulnának tőle. Trumpnak és a szövetségeseinek azon kellene dolgozniuk, hogy megmentsék a fiatal mozgalmukat, hogy négy év múlva – már egy új jelölttel – ismét eséllyel indulhassanak.

A belpolitikában az lenne várható, amit Nagy-Britanniában láttunk a Munkáspárt győzelme után – tisztogatás, a politikai ellenfelek megfélemlítése, a gazdasági körülmények totális félreértése és félrekezelése. A szélsőbaloldali őrületet tovább erőltetnék az iskolákban és az egyetemekben, a kultúrában mindent ellepne a szivárványos mocsár.

Külpolitikai szempontból Harris megválasztása nem hozna jelentős változást. Tovább folytatódna a vérontás Ukrajnában és a Közel-Keleten. Kamala Harris épp úgy a kül- és biztonságpolitikai elit bábja lenne, mint Joe Biden volt, így az ő elnöksége alatt is folytatódna az a liberális külpolitika, mely az USA befolyásnak radikális megcsappanásához vezetett és aláásta a világunk biztonságát. Még többen halnának meg Ukrajnában, növekedne az eszkaláció veszélye, és újabb konfliktusok is kirobbanhatnának.

Második verzió: Trump nagyarányú győzelme

A közvélemény-kutatások ugyan szoros állást mérnek, a fogadóirodáknál Donald Trump mégis favoritnak számít. Ha vannak rejtőzködő szavazók, ők minden bizonnyal a republikánus jelöltet fogják támogatni. Nyolc és négy éve is az ő kárára tévedtek a mérések. Így elképzelhető, hogy Trump a vártnál nagyobb – egyértelmű – győzelmet arat, ez esetben a liberális elit és a washingtoni bürokrácia valószínűleg nem kockáztatna egy agresszív ellenállást, és rövid jogi huzavona után kialakulna az egyértelmű helyzet. 

Trump legfontosabb programpontja az volt, hogy helyreállítja a kapcsolatot a választók és a hatalom birtokosai között, hogy a politikusok ismét elszámoltathatóvá, válnak és az állampolgárok hangja eljut Washingtonig. Ez lényegében a jelenlegi technokrata jellegű kormányzás felszámolását jelenti, a bürokraták jelentős részének menesztésével együtt – tehát az államapparátus forradalmi átalakítását. Mindez gigászi kihívást jelent, még Trump számára is. Az egész ciklust rá kell szánnia, hisz a feladat súlyos belpolitikai konfliktusokkal és rengeteg munkával fog járni. Szerencse, hogy a konzervatív vezető szövetségesei immár négy éve készülnek erre a kihívásra. A Heritage Foundation és az Amerika First Policy Institute azóta tervezi az amerikai szövetségi állam totális átszervezését, amióta Trump elhagyta a Fehér Házat. Kész forgatókönyvük van arra, hogy milyen ütemben kell végrehajtani a személycseréket, és ismerik azokat a szakembereket, akik képesek hatékonyan átvenni az államapparátus irányítását és lebonyolítani a szükséges reformokat.

Trump elsődleges külpolitikai célja az lesz, hogy megteremtse magának a mozgásteret ahhoz, hogy a belpolitikai terveit meg tudja valósítani. Ez praktikusan azt jelenti, hogy törekedni fog a konfliktusok rendezésére – ahol lehet –, illetve befagyasztására, ahol nincs hosszútávú megoldás. Így valóban ő jelenti a legjobb esélyt arra, hogy elhallgassanak a fegyverek Ukrajnában és a Közel-Keleten is. Előbbi esetében a fenntartható béke is elképzelhető, utóbbinál valószínűleg be kell érnünk egy átmeneti fegyverszünettel. Sokan tartanak attól, hogy Trump kiélezi a Kínával szembeni rivalizálást, mivel a két nagyhatalom közötti konfliktus elkerülhetetlennek tűnik, és objektív geopolitikai okokra vezethető vissza, nem ideológiai természetű nézeteltérésekre. Ez így van, de Trumpnak még lehetősége van arra, hogy időben kitolja, elhalassza a vetélkedés élesebb fázisát, és jó eséllyel ezzel élni is fog. Mivel Trump odahaza is szembefordul a technokrata, globalista liberalizmussal, magától értetődő, hogy megszünteti a „demokráciaexportot” és felfüggeszti az EU-ban tevékenykedő föderalisták támogatását. Trump elnöksége komoly belpolitikai harcokat hozna az USA-nak, de igen valószínű, hogy ismét a béke és nyugalom négy évével ajándékozná meg a világot. Persze csodát azért ne várjunk – a XXI. század geopolitikai válsága nem múlna el, és „Trump ajándékát” mindenképpen érdemes a nehezebb időszakra való felkészüléssel tölteni.

Harmadik verzió: A szoros eredmény mindenkinek rossz

A kutatások szerint jelenleg a legesélyesebb forgatókönyv az, hogy a választások olyan szoros eredménnyel járnak, hogy nem lehetünk biztosak abban, ki nyert. Ez túlzás nélkül tragédiát jelentene elsősorban az USA, de könnyen lehet, hogy az egész világ számára. A washingtoni elit rövid átmeneti időszak után valószínűleg Kamala Harrist kiáltaná ki győztesnek – függetlenül attól, hogy milyen a valós szavazatarány –, miközben Donald Trump, a hívei és több konzervatív állam mindezt nem fogadná el. A botrányos belharcba végül az USA minden intézménye belekeveredne és fokozatosan elveszítené szavahihetőségét. A végső döntés vélhetőleg a Legfelsőbb Bíróságra hárulna, ám az elmúlt években a liberális fősodor mindent megtett a konzervatív többségű testület hitelének aláásására.

Természetesen nem lehet kizárni azt, hogy az USA vezető politikusainak és az intézményeknek sikerülhet visszafordítani az ország szekerét a szakadék széléről. Ám a jelenlegi felfokozott indulatok mellett egy ilyen kiegyezés körvonalai sem látszanak. Ráadásul sürgetni fogja őket az idő. Hiszen, ahogy telnek a napok egyértelmű és hiteles eredmény nélkül, 

Ha a feszültségek eljutnak arra a pontra, ahol a két oldalon felbőszült, felfegyverzett tömegek néznek egymással farkasszemet – úgy, hogy nincs esély hiteles politikai vagy jogi megoldásra –, akkor a hideg polgárháború egy szempillantás alatt felforrósodhat. Ne legyen így!

Nem utolsó sorban azért, mert mindez a világ számára is katasztrofális következményekkel járna. Hogy milyen fegyvereket vetnének be egymás ellen a felek, abba jobb nem is belegondolni, ám a gazdasági kár is óriási lenne. Felborulna a világkereskedelem – a COVID utóhatásai és a szankciós hadviselés miatt amúgy is törékeny – egyensúlya. Mióta Richard Nixon elnöksége alatt letértek az aranyalapról, a dollár hitele két pilléren nyugszik: egyrészt az amerikai társadalmi és gazdasági rendszer stabilitásán és kiszámíthatóságán, másrészt az ország fizikai erején, mely képes megóvni a status quo-t. Egy véres belviszály kitörése szinte egyik napról a másikra számolná fel a dollár világvaluta státuszát. Az amerikai bankok és a fizetőeszköz a globális pénzügyi rendszer központi elemei. Ha ezek megrendülnek, annak beláthatatlan következményei lesznek a világ minden országára nézve, és számos helyen teljes gazdasági összeomlással kéne szembenézni. Mivel Európa ezer szálon kötődik Amerikához, mindez az Unióra hatványozottan igaz.

Ez tehát a közeljövő. 

– bár persze minden problémánkra nem jelentene gyógyírt. Ugyanakkor talán azt is érdemes észben tartanunk, hogy még Harris asszony győzelme esetén is jóval kevesebb aggódni valónk van, mint akkor, ha nem születik egyértelmű végeredmény. Amennyiben a legveszélyesebb forgatókönyv következik be, akkor bíznunk kell az amerikai köztársaság ütésállóságban, a politikusok leleményességében és az intézmények politikai rugalmasságban (ha van még ilyen egyáltalán), mert az USA elmúlt bő 150 évének legnagyobb válságában találná magát. Egy újabb amerikai polgárháború poklát pedig nem kívánhatjuk tengerentúli barátainknak, de magunknak sem.