Itt a példa: így valósult meg az igazi lengyel–magyar barátság

Nyitókép: Mandiner archív

A cikk szerzője dr. Kovács Orsolya Zsuzsanna, varsói magyar nagykövet.

2011-ben Dondald Tusk miniszterelnök akkori külpolitikai főtanácsódájával, Władysław Bartoszewskivel készítettem interjút a lengyel Miniszterelnöki Hivatalban. A lengyel–magyar viszonyrendszerre kitérve, Bartoszewski fölidézte Wacław Felczak feledhetetlen alakját.

Bartoszewski professzor elmondta, hogy Wacław Felczakkal akkor került először kapcsolatba, amikor a kommunista rendszerrel szembeni ellenállókként az egymással szomszédos börtöncellába csukták őket.

Mivel Felczak még csehországi szökési kísérlete során eltörte a lábát, és fogva tartása során semmilyen orvosi ellátásban nem részesült, sántikált. Bartoszewski fölidézte, hogy rabtársai – így ő maga is – a cella falán keresztül is fölismerték a járásáról. Így azt is tudták, mikor kísérik kihallgatásra, s hozzák onnan összeverve vissza.

A közelmúltban olvashattuk, hogy a lengyel kormány eltökélt a legendás futárparancsnokról elnevezett intézet fölszámolásában. Arról az intézetről van szó, amely a lengyel–magyar kapcsolatokat hivatott ápolni, elsősorban a kulturális és az ifjúsági programokon keresztül.

Idén csaknem másfél ezer diák jelentkezett rá Lengyelország valamennyi vajdaságának összesen 170 középiskolájából. A vetélkedő témái idén a 20. századi lengyel-magyar kapcsolatokról szóltak, az 1920-os lengyel–bolsevik háborúra és Lengyelország 1939. szeptemberi német, majd szovjet részről történő megtámadását követő eseményekre koncentrálva.

A Wacław Felczakról elnevezett Intézet létrehozása varsói székhellyel, valamint a Wacław Felczak Alapítvány létrehozása budapesti székhellyel azért választotta névadójának a legendás futárparancsnokot, hogy így is tisztelegjen a lengyel nép egyik legkiemelkedőbb 20. századi képviselője előtt.

A Honi Hadsereg budapesti bázisának parancsnoka volt, majd a II. világháború alatt, emigráns politikai tevékenységével tett szert megbecsülésre. A háború utáni években megtörhetetlen jellemével, majd 1948 decemberét követő kihallgatásai és börtönévei során, meg nem alkuvást és a tudomány iránti tiszteletet sugalló előadásaival vívott ki tiszteletet. Felczak 1958-at követően a Jagelló Egyetemen, majd az 1980-as években Budapesten az Eötvös Collegiumban erősítette a magyar ifjúság öntudatát.

Az, hogy 2017-től hét és fél éven át a varsói magyar nagykövetség vezetőjeként szolgálhattam, nem kis mértékben Wacław Felczaknak köszönhető. Keresztapámként lett családunk tagja.

Büszke vagyok arra, hogy szüleim budapesti kis lakása rendszeres színhelye volt jelentős lengyel–magyar eszmecseréknek és a lengyelek iránti rokonszenvem már kisgyerekként kialakulhatott. Felczak volt az első lengyel, akit megismertem.

Wojciech Frazik kitűnő monográfiája – Emisariusz Wolnej Polski (magyarul 2019-ben jelent meg A szabadság futára címmel) – révén megismerhetjük annak a Wacław Felczaknak az életét, aki a háború alatt és a háborút követő években öt testvérét veszítette el. 1951. április 6-án a cellájában tartott tárgyaláson ítélték életfogytiglani börtönre, bár az ügyész halált kért rá. Jó volna, ha a róla elnevezett intézet felszámolása nem úgy kerülne be a magyar–lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok históriájába, mint a Wacław Felczakra kiszabott újabb ítélet.

***