Miközben Európa lecsavarja a védelmi kiadásait, Oroszország 2001 után drasztikusan növelte azokat.
„Most akkor erős a NATO vagy gyenge?
Vitákban gyakran előkerülő érv a következő orosz narratíva: a NATO erősödő európai befolyása, kelet irányú terjeszkedése, és erőteljes fegyverkezése nem hagyott más lehetőséget Oroszország számára, mint hogy »megvédje« a »hagyományos« érdekszféráját, és felvegye a versenyt a NATO-val a régióban.
Ugyanakkor egy másik, NATO-val kapcsolatos érv a következőképpen hangzik: a Nyugat elhitte a többek között a Francis Fukuyamához is kapcsolódó érvelést a boldog békeidőkről és »a történelem végéről«, és a nyugati országok teljesen letekerték a katonai kiadásokat és a fegyveres erők modernizációját. A védelmi ipar a Szovjetunió bukása után a kilencvenes évektől már nem élvezett prioritást, a katonai kiadások drasztikusan csökkentek, Európa és a többi nyugati állam leépítette a hadseregét és a katonai arzenálját, és inkább oktatásra, egészségügyre, vagy a szociális hálóba fektetett.
Miközben ez a két érvelés erősen kizáró egymás irányába, gyakran ugyanazok állítják azt, hogy Oroszország megerősödött, és a Nyugat leépült és gyenge, akik azt állítják, hogy az erőteljes, agresszív nyugati katonai terjeszkedés vezetett el az orosz sérelmekhez és a most látott, Európában zajló háborúhoz.
Alapvetően el kellene dönteni, hogy akkor most a Nyugat fegyverkezett és terjeszkedett, és ezzel veszélyt jelentett Oroszországra, vagy pont ellenkezőleg,
a nyugati politikusok nem foglalkoztak a hadsereggel és a nyugati katonai szövetségi rendszerrel, mert már egy másik, Fukuyama-féle utópiában éltek.
Nem titok, hogy én az első érvelést (az agresszív NATO-ról) egyáltalán nem osztom, a másodikat viszont igen. A két állítás egymást kizáró, nem fér meg egymás mellett.
Na és mit mutatnak a számok?
Az első ábrán az európai országok védelmi kiadásai, kék vonallal pedig az a határvonal, hogy mennyit kellett volna költeniük még, hogy teljesítsék a NATO-ban kitűzött 2%-os védelmi kiadásokról szóló iránymutatást (amelyet egyébként 2006-ban fogalmazták meg először).
Látható, hogy 2006 után az európai védelmi kiadások folyamatosan csökkennek, és 2014-re érik el a teljes mélypontot. Ekkor a gap – a tényleges költések és a 2%-os cél közötti szakadék – több mint ötven százalékos.
Aztán jön az orosz agresszíó, a Krím-félsziget 2014-es megszállása, ami újra összefogta a NATO-t és löketet adott a nyugati védelmi szövetségnek. 2015 után drasztikus növekedés következik be a védelmi kiadásokban, és várhatóan néhány éven belül a NATO tagjainak már több mint a fele el fogja érni a kitűzött 2%-os célt.
Mit látunk a másik ábrán? Oroszországot.
Miközben Európa lecsavarja a védelmi kiadásait, Oroszország 2001 után drasztikusan növelte azokat.
Az ábra dollárban mutatja a kiadásokat, ezért van egy megakadás 2014 után. Valójában rubelben kifejezve (ahogy az orosz költségvetési tervezés történik) a védelmi kiadások tovább nőttek, csak a 2014 utáni nyugati szankciók következtében a rubel értéke esett egy nagyot a nyugati devizákhoz képest.
Az 1. ábrát a kollégám, Gergő Sárdi készítette az Oeconomus-ban. A második ábrának én vagyok a szerzője.”
***
Ezt is ajánljuk a témában
Közölte: az USA eddig mintegy 70 milliárd dollárral segítette Ukrajna önvédelmét, míg a NATO többi tagországa összesen több mint 100 milliárddal.
Nyitókép: OCTAVIO JONES / AFP
Brüsszelben mindennek ára van.
De nem tették.
Babis biztosította partnereit arról, hogy Csehország továbbra is tagja marad az EU-nak és a NATO-nak.
Az Európai Unió kritikus hét előtt áll a csúcstalálkozó előtt.
Európa már nem központi szereplő az amerikaiak szemében sem.
A NATO-jelentése arra figyelmeztet, hogy Oroszország tengeri stratégiája alapjaiban rajzolná át egy esetleges háború forgatókönyvét.
A megmaradó nyelvek jövőjét közben kíméletlen erők formálják, köztük a mesterséges intelligencia. Jobb, ha résen vagyunk – figyelmeztet a brit nyelvész.
