„Talán csak az európai néplélek sajátja– igazolja ezt több száz év végtelen számú véres háborúja–, talán az emberi természet velejárója, hogy ha túl jól mennek a dolgok, egyszer csak elkezdünk hülyeségeken filozofálni, önsorsrontó ideológiákat farigcsálni, amelynek a vége az lesz, hogy már nem is mennek olyan jól a dolgok. Egyesek még ad absurdum a baloldal politikájában is meglátják a szépet.
Ezeknek az időknek a sajátossága, hogy az empirikus érvek már nem elegendőek a társadalom meggyőzésére. Nem racionális döntést akarnak, hiszen azt már meghozták akkor, amikor leszavaztak a jó idők megteremtésére. Most már valami változás kell, akkor is, ha ez a változás rossz. Mint amikor a transz-aktivisták a Közel-Keletre utaznak, hogy ott propagálják tanaikat. Végül ők sem érzik jól magukat.
Így jártak a Lengyelek is. Lengyelország a kontinens sikertörténete volt. Az elmúlt 30 évben folyamatos volt a GDP növekedése, minden évben bővült a gazdaság. A PiS hatalomra kerülését követően olyan gazdasági és katonai potenciál épült ki az országban, amely középtávon már a Németországgal való rivalizálást tűzhette ki.