Rendőrök mentek az elnöki palotába, puccsszerű jelenetek rázzák meg Lengyelországot (videók)

2024. január 10. 06:58

Miközben Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök csak csütörtökre hirdetett tüntetést, spontán módon már kedd éjszaka jelentek meg demonstrálók a varsói rendőrség épülete előtt.

2024. január 10. 06:58
null

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit, számoltunk be korábban a hírről.

Ezt is ajánljuk a témában

A két jobboldali politikus éppen egykori párttársuk, 

a második ciklusát töltő Andrzej Duda lengyel elnök vendége volt az elnöki palotában – az egész ügy összefüggésben áll Dudával.

Az államfő ugyanis 2015-ben, első ciklusa kezdetén kegyelmet adott Kaminskinak és Wasiknak, akiket azzal vádoltak, hogy 2007-ben a korrupcióellenes harc címén túlkapásokat követtek el. A bökkenő csak az, hogy úgy részesültek kegyelemben, hogy még nem volt jogerős ítélet, az csak tavaly decemberben született meg (két év letöltendő – a szerk.).

A legfelsőbb bíróság már júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, de úgy tűnik, a decemberi kormányváltás azonban már konkrét lehetőséget adott az új hatalomnak a fellépésre,

 és a rendőrség bevetésével „rendezték” a helyzetet.

Íme: 

Több ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban „először vannak politikai foglyok” az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta. A politikus egyben tüntetésre hívta az ellenzékieket.

Ezt is ajánljuk a témában

A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket” – olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében.

Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek „a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő”.

Eközben a régi-új kormányfő, Donald Tusk Andrzej Dudát kárhoztatja.

 Az Európai Tanács volt elnöke nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő „részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban”. A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, „mibe bonyolódott bele”.

Az események egyébként kedd éjszaka is zajlottak. Przemyslaw Czarnek a PiS képviselője arról számolt be a sajtónak, hogy nem engedték be őket a rendőrségre, ahova azonban képviselői jogaik miatt bemehettek volna ellenőrzést végezni. A közösségi oldalakra is felkerült felvételeken látszik, hogy masszív rendőrsorfal vette körül az épületet. 

A rendőrség előtt spontán összegyűlt jobboldaliak is azt skandálták, engedjék be őket a letartóztatottakhoz.

A rendőrség után a tömeg a Varsó-Grochów-i börtönhöz vonult. 

Grażyna Ignaczak-Bandych, az elnöki kancellária vezetője a történtek után arról tájékoztatott, hogy

Andrzej Duda elnök levélben fordul az államfőkhöz és a nemzetközi intézmények vezetőihez,

amelyben tájékoztatja őket arról, hogy Lengyelországban a végrehajtó hatalom megsérti a törvényeket és az alkotmányt.

Nyitókép: képernyőmentés

 

Összesen 216 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajnóczi Kristóf
2024. január 10. 15:43
Tessék mondani, ez már a kommunizmus, vagy még rosszabb lesz?
kiss.istvan770
2024. január 10. 15:42
Csak napok kérdése, hogy sok lengyel megvilágosodjon: rossz pártra szavazott. Nem ismerem eléggé a lengyel választási rendszert, de az a gyanúm, hogy Tuskó rövidesen lapátra kerül.
mondeos
2024. január 10. 14:05
"korrupcióellenes harc címén túlkapásokat követtek el" Korrupcióellenes harcban nem létezhet túlkapás.Kitüntetni kellene őket, nem pedig elrabolni! Miért van az az érzésem,hogy valamelyik korábban lefülelt vagy meggyanúsított ballibsi bosszújáról van szó?
Chekke-Faint
2024. január 10. 13:49
A baloldal bantu-néger hozzáértése a demokráciához. Azért kíváncsi leszek Brüsszel mikor fog megszólalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!