Az EU-bővítés célja egész Európa egyesítése

2023. november 19. 09:08

Oroszország szomszédságában, Kína és az Egyesült Államok rivalizálásának árnyékában nincs is más választása az Uniónak, mint bővülni és erősödni.

2023. november 19. 09:08
Bernard Guetta
Bernard Guetta
Magyar Narancs

„Annyira rossz a nemzetközi helyzet Ukrajnától a Közel-Keletig, hogy szinte észre sem vettük, a múlt héten a 27 uniós tagállam hozzáfogott az egész európai földrész egyesítéséhez.

Természetesen még messze járnak a céltól. Oroszország nyilván nem holnap fog csatlakozni az egyesült Európához, ahogy Törökország sem. A Nyugat-Balkán országai is még néhány évig az előszobában maradnak. Semmi sem egyik napról a másikra fog történni, de tény, hogy az Európai Bizottság kedvezően bírálta el Grúzia kérelmét a tagjelöltségre, és azt is javasolta, hogy Ukrajnával, Bosznia-Hercegovinával és Moldovával kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat, az állam- és kormányfők pedig december közepén kétségtelenül jóvá fogják hagyni ezeket az ajánlásokat, ugyanis a világ megváltozott.

Ahogyan a szovjet blokk összeomlásakor Közép-Európa felé nyitott az EU, úgy közeledett az utóbbi időben tíz újabb dél- és kelet-európai államhoz. Nemcsak azért, mert Oroszország háborút indított Ukrajnában, hanem azért is, mert nekünk, európaiaknak egy másik kihívással is szembe kell néznünk: Kína és az Egyesült Államok kettős kihívásával. Akár összeütközik egymással az évszázad két szuperhatalma, akár megtalálja a módját az együttélésnek, bennünket mindkét esetben azzal fenyegetnek, hogy leradíroznak a térképről.”

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. november 20. 18:28
Ez tényleg ennyire ostoba???? Az USA nélkül ezek a cipőfüzőjüket nem köthetik meg, az egységes Eueópa pedig egyre jobban kizsigerelt USA gyermat, ahol egyre szarabb élni a libsik szovjetizálása miatt. Úgy kell harcolni az USA cselédjeivel azért, hogy alapvetőemberi jogok megmaradjanak.
Bodzay
2023. november 20. 15:06
Egy soknyelvű, különböző részekből álló földdarab soha nem fog összehangoltan működni. Európáról lévén szó, a modern, fejlődőképes emberi kultúra szülöföldje és a legélhetőbb kulturális modell megy a süllyesztőbe. A saját lakossága által választott politikai osztály aljassága juttatja oda.
Roadkill
2023. november 20. 10:57
halva született ötlet. Ilyen vezetőkkel, mint a leyen, a verhofstadt, meg a timmermans az út a pokolba vezet maximum, teljesen mindegy a méret
Mich99
2023. november 20. 00:23
Azok akik nagyon nem akarták a Nyugat-Balkánt bevenni az Unióba, most egyből beengednék a szegény+korrupt+antidekratikus+gyűlölködő+náci Ukrajnát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!