Castel: Izraelben két nap alatt szinte annyi embert mozgósítottak, mint eddig Ukrajna összesen

2023. október 27. 13:13

A biztonságpolitikai szakértő elmondta, ha az állam nem vesz elégtételt, a társadalom fog elégtételt venni.

2023. október 27. 13:13
null

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő volt Lánczi Tamás vendége a közmédia 48 perc című műsorában. A téma természetesen nem más volt, mint a közvéleményt három hete utaló izraeli háború. Castel elképzelhetetlennek tartja, hogy Izrael lefújná a Gáza elleni szárazföldi támadást, mivel szerinte két társadalom konfliktusáról van szó.

Ha az állam nem vesz elégtételt, a társadalom fog elégtételt venni” 

– szögezte le a szakértő, aki szerint a Hamász terroristái bestiális módon gyilkoltak, raboltak, élve égettek el embereket. 

Robert C. Castel kiemelte, hogy a konfliktus kapcsán Izraelnek a nemzetközi térben egy nagyon erős koalíció egységére kell vigyáznia, mivel Irán mellett távolabbi ellenségei is vannak a zsidó államnak. A szakértő megjegyezte, a szárazföldi manőver politikai és katonai okok miatt késlekedik, egyfelől a túszok kiszabadítását meg kell próbálni, másfelől pedig az amerikaiak kívánságát is tiszteletben kell tartani, akik azt kérik, várjanak a támadással.

Izrael nem volt felkészülve egy ilyen háborúra. Két nap alatt szinte annyi embert mozgósítottak, mint eddig Ukrajna”

– fogalmazott, majd hozzátette, két tűzgyűrű is jelen van: a belső az izraeli arab lakosság, a külső pedig Libanonban, Szíriában, Jemenben és Iránban is van. A túszokkal kapcsolatban megjegyezte, mivel a Hamász terroristái nem civilizáltak, így nem adják ki a túszok listáját, nem tudni, ki él még az elraboltak közül. 

A műsorvezető elmondta, az Európai Unió megháromszorozta a Palesztinának szánt támogatásokat a tragikus események kirobbanása óta, mire Robert C. Castel annyit válaszolt: 

Európa ezzel preventív öngyilkosságot követ el.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2023. október 27. 19:55
Nekem csak annyi a véleményem, hogy a világon ha ma is körbenézünk akkor vallási és politikai dogmák miatt ölik egymást az emberek. (Egy ateista)..
powerage
2023. október 27. 18:51
"Izrael nem volt felkészülve egy ilyen háborúra. Két nap alatt szinte annyi embert mozgósítottak, mint eddig Ukrajna" Igen, behívtak egy rakás tartalékost akik valamikor kaptak valami kiképzést és most be akarnak velük vonulni Gázába egy kurva kemény utcai harcra. Ha megteszik, akkor hamarabb elfogynak, mint Ukrajna.
koronaszepe
2023. október 27. 17:41
Keresztényként, magyarként, európaiként, liberálisként teljes mellszélességgel Izrael mellett állok, ahogy mindig is ott álltam!
koronaszepe
2023. október 27. 17:38
"Két nap alatt szinte annyi embert mozgósítottak, mint eddig Ukrajna" Ez biztosan nem igaz, jellemző a Mandinerre, hogy ezt emeli ki. Castell pedig, hát hogy is mondjam, kicsit visszább vehetne az arcból most, hogy a Hamász vezérkara idén harmadszorra tárgyal Moszkvában Putyinnal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!