A harci helyzet

Kezdjük (ismét) onnan, ahonnan az orosz-ukrán háború kitörésekor indultunk: minden háború értelmetlen, minden emberi élet egyszeri, megismételhetetlen és pótolhatatlan – keresztény nézőpontból tehát szent. Ezt gondoltuk és gondoljuk mi keresztény alapon, amikor még számított, hogy mit gondol a Nyugat, ezért is születhetett meg Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata.

Ettől még a világban naponta történtek és történnek gyilkosságok, sok helyen az igazságszolgáltatás eszköze a halálbüntetés, és nincs olyan kontinens, ahol ne fegyverrel próbálnának meg valakik legyőzni másvalakiket. Emberek gyilkolnak embereket, egyénenként és együttesen is magasról tesznek az emberi jogokra.

Ne ölj, tiltotta már az Úr a hatodik parancsolatában, márpedig ölni fogok, vonta meg a vállát a teremtménye, mit tudsz tenni ellene? 
És igazából ez a legfontosabb kérdés: mit tudunk tenni ellene? Moralizálhatunk, persze, sőt, kell is, el kell mondanunk, hogy ez nem helyes. Embertársad életét elvenni nem helyes, ezt még az is tudja, aki nem hisz a keresztény Istenben.

De mit tudunk tenni annak érdekében, hogy megakadályozzuk?

Globálisan: semmi érdemlegeset. Kiszögezhetjük Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát minden városfalra, sok foganatja nem lesz. Ha nincs erőnk érvényt szeretni ezeknek a jogoknak, akkor az a dokumentum csak holt betű marad, arra lesz jó, hogy a frontkatonák belecsomagolják az elemózsiát, vagy kapca helyett beletömködjék a bakancsba.

Valami megváltozott szombat reggel óta. A muszlim terroristák a civil áldozatokkal azt üzenik, hogy ez nem katonai akció volt. Nem a nacionalista pragmatizmus és nem a területszerzés/ területvédelem a mozgatórugója. A Hamász terroristái most azt üzenik, hogy az ő szemükben egy más vallású emberi lény nem ugyanolyan értékű, mint ők, a más vallású emberek élete nem számít (keresztényül: nem szent). És ezt az üzenetet harsogják a palesztinpárti antiszemita tüntetők. Annál egyszerűbben nem lehet megfogalmazni, mint ahogyan a nyugati városokban utcára vonuló tömeg megfogalmazza. Mégsem értik a vezetőik. Azért nem értik, mert a vallási türelem (olv.: tolerancia) bevett gyakorlata óta nem feltételezik, hogy lehetséges lenne a vallásháború. Legalábbis nálunk.

És volna még itt valami. A Hamász terroristáinak brutalitása is üzenet, mint ahogyan az Iszlám Államé is az volt: meg merjük ezt is tenni. Azt üzenik a Nyugatnak, hogy nem félnek a retorzióktól, vagyis gyengének tartanak bennünket.

Európának ebben nem osztottak lapot, pontosabban azelőtt bedobtuk a kártyáinkat, mielőtt még a téteket megtették volna.

A NATO leginkább Törökország miatt béna kacsa ebben a történetben.

Marad az USA és a Nyugatnak az a pár fegyvere, amit még nem adtunk oda az ukránoknak. Ha Amerika nem tudja megakadályozni az eszkalációt, akkor ez a vallásháború átterjedhet Európára is. És bár nagyon nem szeretem ezt a forgatókönyvet, de elég nagy valószínűséggel Amerika nem fogja tudni megakadályozni az eszkalációt.

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke hiába nyilatkozta a minap: „Mindazoknak, akik arra gondolnának, hogy kihasználják ezt a helyzetet, egyetlen szót mondanék: ne!”

„Na igen, persze”, bólogatnak a tálibok Afganisztánban, majd idézik, hogy „tietek minden óra, de miénk az idő”.

Mivel ők soha nem gondolták azt, hogy a történelem véget ért volna, az idő tényleg nekik dolgozik.

Nyitókép: ADEM ALTAN / AFP