A Hamász interjút adott: Maroknyian terveztük, minket is meglepett ez a nagy összeomlás

2023. október 10. 08:14

Egy éve készültek az Izrael elleni akcióra, Irán nem vett részt a tervezésben.

2023. október 10. 08:14
null

Az Izrael ellen indított akcióról csak a Hamász iszlamista szervezet maroknyi parancsnoka tudott, sem Irán, sem a libanoni Hezbollah nem vett részt benne, de „csatlakoznak a harchoz, ha Gáza ellen népirtó háború indul” – közölte Ali Barake, a Hamász legfelsőbb vezetésének Bejrútban élő egyik tagja. Barake az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy 

a műveletet mintegy féltucatnyi Hamász-vezető tervezte, és még a szervezet legszorosabb szövetségeseit sem tájékoztatták 

arról, hogy mi készül. Tagadta, hogy Irán részt vett volna a tervezésben vagy előzetesen jóváhagyta volna az akciót.   

Nem sokkal korábban John Kirby, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője is úgy nyilatkozott, hogy bár „bizonyos fokú összejátszás” van Irán és a Hamász között, Washingtonnak nincs bizonyítéka arra, hogy Irán közvetlenül részt vett volna az Izrael elleni akció tervezésében, kivitelezésében vagy végrehajtásában.

Valamivel később Charles Q. Brown amerikai vezérkari főnök óva intette Iránt, hogy ne avatkozzon be a konfliktusba. „Szeretnénk nagyon világos üzenetet küldeni. Nem akarjuk, hogy ez a konfliktus kiszélesedjen, és azt szeretnénk, hogy ez az üzenet kristálytisztán érthető legyen Irán számára” – szögezte le Brown, aki a Hamász tetteit az Iszlám Állam nevű terrorszervezet terrortámadásaihoz hasonlította.   

Barake tagadta azt is, hogy a művelet céljai között szerepelt volna az izraeli-szaúdi kapcsolatok rendezésének kisiklatása. 

Elmondta azt is, hogy az akciót több mint egy éven át készítették elő. Mint mondta: azért követték el a támadást, mert az izraeli kormány tagjai „provokatív” látogatásokat tették muszlim szent helyeken és egyre fokozták a nyomást a fogva tartott palesztinokon, emellett úgy tudják, hogy a Hamász vezetőinek likvidálására készülnek. 

A Hamász-vezető elmondása szerint őket is meglepte, hogy mit sikerült végrehajtaniuk az Al-Aksza vihar névre keresztelt műveletben. Mint mondta: 

arra számított, hogy Izrael visszaveri vagy jelentősen akadályozza a Hamász fegyvereseinek akcióit. 

„Minket is meglepett ez a nagy összeomlás” – fogalmazott Barake. Barake szerint a Hamász 40 ezer harcossal rendelkezik, akik közül eddig csak mintegy kétezren vettek részt a harcokban. Leszögezte, hogy 

az iszlamista szervezet készen áll akár egy elhúzódó konfliktusra is. 

Kitért arra is, hogy a túszokat arra akarják felhasználni, hogy elérjék az izraeli börtönökben fogva tartott összes arab elengedését, és az Egyesült Államokban a szervezet támogatása miatt elítéltek szabadon bocsátását. A Hamász fegyveresei szombaton indított akciójukban mintegy 900 embert öltek meg Izraelben. A Gázai övezetben 700-hoz közelít a halálos áldozatok száma.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Halil Hamra

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2023. október 10. 10:40
ez a terrorista vezető olyan mint maki: mindig azt mondja amit szerinte éppen akkor mondani kell, függetlenül valóságtól és hogy előtte mit mondott... Érdekes, hogy a gázai halottak számát mindig az izraeli halottak száma ALÁ helyezik, hisz most az az üzenet, hogy "MI TÖBBET TUDUNK MEGÖLNI, MINT TI!" Ez változik majd azzá, hogy "A GYILKOS ZSIDÓK SZÖRNYEN SOK SZEGÉNY PALESZTINT ÖLNEK MEG"...
békalepcse2.0
2023. október 10. 10:16
Na ja... Maroknyian, én meg a kisöcsém és még a szomszéd papírból hajtogattunk unalmunkban rakétákat, legalább tízezret, aztán mint valami horror filben elkezdtek repkedni izrael felé...
connorj
2023. október 10. 09:41
2123 - van mi lesz a történelemkönyvekben? SIKERÜLT BÉKÉT KÖTNI vagy ...
valerian-0
2023. október 10. 09:36
"Maroknyian terveztük" - ezt majd elhiszi egy hátulgombolós. Ekkora cirkuszhoz komoly háttértervezés kell. És honnan ennyi fegyver hirtelen a hamásznál? Ebben vastagon benne van a CIA keze is, és az amerikai fegyvergyárosoké is. Ukrajnába ugyebár lankad a fegyverszállítás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!