Ízlelgessük: Orbán Viktor tegnap szép csendesen Európa alternatív vezetője lett
Az Európai Parlament totálisan fogalmatlan képviselői pedig tanulhatnának egy kis demokratikus kultúrát Kazahsztántól. Kohán Mátyás írása.
A liberális EP-képviselő szerint a PiS ki akarja vezetni Lengyelországot az EU-ból.
Lengyelország népszavazást hirdetett az EU migránspolitikája kapcsán, melyet az ősszel esedékes lengyel parlamenti választások napján tartanak majd meg. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jarosław Kaczyński PiS-elnök szerint a migrációs csomagról szóló népszavazás a lengyelek sorsáról is dönt.
A kormányfő-helyettes úgy fogalmazott: az a tét, hogy élhetnek-e továbbra is egy biztonságos, békés országban.
A népszavazást a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) javasolta azt követően, hogy az uniós tagországok belügyminisztereinek június eleji értekezletén előzetes megállapodást született a migránsok Európai Unión belüli áthelyezését célzó, kötelező szolidaritási mechanizmusról. Piotr Müller kormányszóvivő korábbi nyilatkozata szerint a népszavazáson az állampolgároknak egy kérdést tennének fel, amely arra vonatkozna,
hogy Lengyelországnak bele kell-e egyeznie a migránsok kötelező áthelyezésébe.
Kirajzolódik tehát, hogy a PiS a Közel-Keletről és Afrikából érkező migrációt választotta választási kampánya kulcsfontosságú elemének az októberi parlamenti szavazás előtt, és ezzel igyekszik megakadályozni, hogy az ellenzéki Polgári Platform hatalomra kerüljön. A Polgári Platformot (PO) Donald Tusk vezeti, aki 2007 és 2014 között volt lengyel miniszterelnök, majd az Európai Tanács elnöke lett.
Bár Lengyelország több mint egymillió ukrán menekültet fogadott be, a közép-európai ország kevésbé nyitott a muszlim többségű országok menedékkérőire.
Az elmúlt hónapokban a Közel-Keletről és Afrikából érkező migránsok próbáltak átjutni a fehérorosz határon Lengyelországba, Varsó pedig azzal vádolta Minszket, hogy kétségbeesett embereket használ politikai fegyverként” – fogalmaz a téma kapcsán a Deutsche Welle.
Az említett cikket Guy Verhofstadt liberális EP-képviselő is megosztotta közösségi oldalán, azzal a felkiáltással,
hogy szerinte nem más, mint Orbán Viktor ötlete ihlette a lengyel népszavazást.
Hozzátette: „A PiS lépésről lépésre vezeti ki Lengyelországot az EU-ból, miközben a lengyel emberek, beleértve a PiS szavazókat is, a legeurópaibbak között vannak!” – fogalmazott.
Ezután pedig óva intette követőit, hogy ne higgyenek ezeknek a politikai játszmáknak és hazugságoknak.
Nyitókép: Alexandros Michailidis / POOL / Hans Lucas via AFP