Miért repülnek még az ukrán vadászok?

„Az elmúlt hetek megemelkedett intenzitású ukrán Storm Shadow rakétatámadásai, valamint az Ukrajna elleni augusztus 5-6-i átfogó orosz támadássorozatot követően ismét előtérbe került az ukrán légierő fennmaradó állományának kérdése. Bár minimális számban, de Kijev még mindig képes egykori flottájának maradékát bevetni az orosz célpontok ellen. Hogyan lehetséges mindez, és milyen lépések lennének szükségesek orosz oldalról ennek felszámolására? Egyáltalán meddig üzemelhet még az ukrán vadászbombázó flotta?

Az elmúlt hétvége folyamán – vélhetően részben válaszul a Novorosszijszkot ért ukrán tengeri dróntámadásra – átfogó orosz rakétatámadás érte Ukrajna egész területét. A célpontok közül kiemelkedik a Hmelnyickiji területen fekvő Sztarokonsztantyinov légibázisa. Utóbbi nem véletlen, ugyanis a Petro Franko nevét viselő 7. közvetlen támogató légi dandár honi bázisaként szolgál, amely gyakorlatilag Ukrajna megmaradt Szu-24-es vadászbombázó állományát foglalja magába. Tájékozottabb olvasóinknak mondanunk sem kell miért is fontosak ezek a vadászbombázók, ugyanis

»A brit Storm Shadow és az annak francia változataként létező SCALP-EG cirkáló rakéták révén a Szu-24-ek számítanak Ukrajna legfontosabb mélységi csapásmérésre képes platformjának«

Bár arról megoszlanak a számok, hogy jelenleg mennyi Szu-24M – valamint a dedikáltan felderítő feladatkört betöltő Szu-24MR – áll Ukrajna rendelkezésére, nyugati és orosz becslések e sorok írásáig egyaránt nagyjából 12-16 gép elvesztéséről számoltak be. A Rybar orosz Telegram csatorna információi szerint a háború kitörésekor Ukrajna összesen három századot – 36 darab – tartott hadrendben a Szu-24-es típusból, amelyből két századot – 24 darab – tett ki a bombázó M, további egyet – 12 darab – pedig a felderítő MR variáns.”

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins