Washingtoni törvényhozás: vitáznak az UFO-król, aztán szabályoznák őket

2023. július 26. 14:31

Szenátorok egy csoportja már javaslatot is nyújtott be az „idegen technológiákkal” kapcsolatban.

2023. július 26. 14:31

A washingtoni képviselőház felügyeleti bizottsága július 26-án rendkívüli meghallgatást tart, amelyen három volt katonatiszt vesz részt, akik az elmúlt években meghökkentő kijelentéseket tettek az UFO-król – számolt be róla a The Hill. Azt állítják, hogy az amerikai kormányzat egyes elemei egy illegális, évtizedek óta tartó UFO-balesetek visszafejtésére irányuló programot felügyelnek.

Továbbá azt is állítják, hogy

az amerikai kormány kifinomult dezinformációs kampányt folytat az amerikai lakossággal szemben

a földönkívüliekkel kapcsolatban.

David Fravor, az amerikai haditengerészet egykori parancsnoka, a Top Gunban kiképzett, volt századparancsnok egyike volt annak a négy pilótának, akik 2004-ben San Diego partjainál személyesen figyeltek meg egy tárgyat, amely egyesek szerint a fizikát megcáfoló manővereket hajtott végre.

Ezt is ajánljuk a témában

Ryan Graves, egy másik volt haditengerészeti vadászpilóta azon több tucatnyi pilóta közé tartozik, akik állításuk szerint 2014-2015-ben az Egyesült Államok keleti partjainál naponta észleltek az Egyesült Államok keleti partjainál figyelemre méltó repülési tulajdonságokat mutató azonosítatlan tárgyakat. Graves az Americans for Safe Aerospace (Amerikaiak a biztonságos repülésért) ügyvezető igazgatója.

A mostani meghallgatás amiatt is lényeges, mert a kongresszus az UFO-kal kapcsolatos szabályozáson is dolgozik. Július 13-án a szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer, demokrata new york-i, és másik öt szenátor együtt egy olyan figyelemre méltó javaslatot nyújtott be, amely

meghatározza a „nem emberi intelligencia”, valamint az „UFO-balesetek felkutatási és visszafejtési programjának” fogalmát.

A javaslat arra is kitér, hogy az amerikai kormánynak le kell foglalnia minden „nem emberi intelligenciára” utaló biológiai bizonyítékot, amely magáncégek birtokában van. Schumer azt állítja, hogy „személyek hatalmas hálóját” tárták fel, akik azt állítják, hogy az amerikai kormány hosszú ideje titkolja az UFO-kal kapcsolatos információit az emberek elől.

Marco Rubio republikánus floridai szenátor, a szenátus hírszerzési bizottságának alelnöke szerint, amit Grusch és társai állítanak az

vagy teljesen igaz, vagy van néhány nagyon okos és fontos pozíciót betöltő személy, akik a bolondját járatják a szenátorokkal.

Rubio szerint az amerikai hírszerző ügynöskégeit felügyelő hatóság hitelesnek nevezet Grusch állításait. Michael Shellenberger oknyomozó újságíró júniusban arról számolt be, hogy az amerikai kormány vagy magánszervezetek legalább egy tucat "nem emberi" eredetű űrhajó birtokában vannak. Az elmúlt években a CIA volt igazgatói, valamint az NSA jelenlegi igazgatója is meglehetősen „furcsa” megjegyzéseket tettek az UFO-kal kapcsolatban. Rubio szerint egyre többen kezdenek megnyílni a témával kapcsolatban. 

John Ratcliffe, Donald Trump korábbi hírszerzési igazgatója arról számolt be 2021-ben, hogy az UFO-k olyan technológiát alkalmaznak, amelyekkel az emberiség nem rendelkezik és nem tud védekezni, és azt is megerősítette, hogy az amerikai megfigyelő műholdak képeket és videókat is készítettek már UFO-król.

Ezt is ajánljuk a témában

Az UFO-teóriák ellenzői ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a felvételeken látható objektumok, félreismert repülőgépek. Ezzel szemben az úgynevezett „Gimbal-videó” független kutatók által elvégzett elemzése, amelyet az Amerikai Asztronautikai és Repülésügyi Intézet konferenciáján mutattak be azt állapította meg, hogy tárgy rendkívüli repülési tulajdonságokkal rendelkezett. Graves állításait a gömb alakú tárgyak repülési tulajdonságairól még a Védelmi Minisztérium is alátámasztotta.

Az elmúlt hónapokban az állítólagos kínai kémléggömbök is az Egyesült Államok légterére terelték a figyelmet, az UFO-k témájára pedig mindig is fogékony volt az amerikai közvélemény, éppen ezért viszont sokak szerint ezzel az egésszel, csak az Egyesült Államok belső problémáiról akarja elterelni az emberek figyelmét az amerikai kormány.

Nyitókép: DoD /Handout / AFP

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. július 28. 16:35
Legtöbbször a politikusokat sem avatják be a titkokba. Így sokkal meggyőzőbben tudnak hazudni, hogy maguk sem ismerik az igazat. Azt hiszik, hogy igazat mondanak.
Akitlosz
2023. július 28. 16:32
Nem furcsa, hogy ezek az ufók rendre az Amerikai Egyesült Államokban bukkannak fel, s véletlenül sem Burundiban?
Akitlosz
2023. július 28. 16:29
Az UFO észlelések egy része titkos katonai kísérlet. Mivel titkos így nem áll érdekében az államnak, hogy a közvélemény - na pláne a konkurens hatalmak! - megtudják az igazat, ezért hasznos neki, hogy UFÓ-knak nézik, s nem siet megcáfolni, az UFO hisztéria segíti a leplezést. :-)
Akitlosz
2023. július 28. 16:21
Repülő csészealjak léteznek, maga a NATO fejlesztette ki azokat világháborús német tervek alapján. Az a gyanús, hogy a kanadai Avro cég csinálta, miközben Amerika a legeslegszorosabb szövetségeseiben sem bízik meg. Ha Kanada tudott repülő csészealjat gyártani, akkor mit tudhat Amerika? https://www.youtube.com/watch?v=cmPiZv4q4Ms https://www.youtube.com/watch?v=JeHY_c13gVA
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!