A tragédiák mellett most nem tudtunk elmenni szavak és könnyek nélkül

„Nagyon nehéz hetünk volt

Ahogy Hal Melinda klinikai szakpszichológus fogalmazott nekem több mandineres interjúban, a krízisek korát éljük: koronavírus-járvány, háború, szinte soha nem látott erejű földrengések, rengeteg civil áldozattal.

Akik hírekkel foglalkozunk, sokszor elsőkézből kapunk információkat, nem egyszer megrázó kèpeket, videókat.

A frontvonalban éltem meg a járvány tombolását, a laphoz a háború kitörését követően kerültem, és hétfőn épp az èn sávomban kezdtek el ömleni a földrengés pusztításának hírei.

Ez így leírva is sok, hát még úgy, hogy nap mint nap benne vagyunk! S nincs megállás, mert itt uptodate-nek kell lenni, ha lemaradsz, kimaradsz.

A háború hírei, amik" nap mint nap elérnek hozzád", hogy egy kis Bonanzát is idézzek, ma már sokszor nem izgatnak úgy fel. Valahogy megszoktam őket, nem vonódok be, átkeretezem. Megfigyeltem, hogy egy-egy robbantásos jelenetet úgy élek meg, mintha egy akciófilmet néznék. Ez mind-mind pszichés védekezés. Akárcsak a Telegram lehalkítása, mert már elnézést, de nem akarok mindig foszló hullákba botlani.

De ez a földrengés más volt. Itt az emberi, lelki oldal bekapcsolt. Együtt szurkolt a fél ország a mentőalakulatoknak és a kutyáiknak. Nagy boldogsággal adtunk hírt arról, hogy újabb túlélőt hoztak a felszínre a romok alól. S még ha sokszor nem is mondtuk ki, de leírhatatlan tiszteletet éreztünk a helyszínen helytállóknak. Láttam a kollégáim arcán, tekintetén.

De a tragédiák mellett most valahogy nem tudtunk elmenni szavak, és bevallom könnyek nélkül. A halott gyermeke kezét fogó édesapa fotója Törökországban, vagy az a jelenet, ahogy az újszülöttel rohan a szír férfi a mentőhöz mindenkit megérintettek.

Utóbbi hírt sírva írtam meg, egyszerűen nem tudtam nem átérezni a helyzetet. S most is visszhangzik bennem: "halott édesanyjával kötötte össze a köldökzsinór."

Ezeket fel kellett dolgozni most, töltődni kellett. Barátokkal időzni, minőségi énidőt szervezni. Fel kell tölteni az erőforrás raktárakat. Máshogy nem megy.

Ezen a héten a legkedvesebb mondtatom ez volt: az élet él és ÉLNI akar.

Igaz ez a háború sújtotta Ukrajnára, de az újjáépítés előtt álló török és szír tartományokra is.

S bizony ránk is, mert mindezen szörnyűségek közepette menedzselni kell a mindennapjainkat. A legfontosabb, hogy tudjunk mindig elemózsiát adni a lelkünknek.”

Nyitókép: Facebook