Milyen erős ma az amerikai hadsereg? – I. rész

Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő írása

***

A Seregszemle eddig leghosszabb, háromrészesre tervezett írásában az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőit mutatom be – elsőként a szárazföldi erőket!

Ahogy azt jelen sorozatban többször is említettem, a nemzetek eltérő módon osztják fel haderőnemekre erőiket. Az USA esetében beszélhetünk a szárazföldi erőkről (US Army), haditengerészetről (US Navy), tengerészgyalogságról (US Marine Corps), légierőről (USA Air Force), parti őrségről (US Coast Guard), és a legújabb űrerőről (US Space Force). A sorozat első része a legrégebbi haderőnemről, a szárazföldiről szól.

1986 jó év volt a hozzám hasonló 14 éve,s hadtörténelem-rajongó kamaszoknak. A kor TikTokjának tekinthető német BRAVO magazinban sorra jelentek meg a vietnámi háborúról szóló Szakasz (The platoon), és a Top Gun filmek promóciói. A korszakban általános módon, VHS-kalózkazettán érkező, hangalámondásos változatban még ugyanabban az évben sikerült megnéznünk a filmet, ráadásul színesben, mindkettő hatalmas dolog volt akkor. Amikor egy rokon segítségével szüleinktől öcsémmel együtt kaptunk egy-egy kiszolgált, US Army feliratú, a filmben látottakhoz hasonló OG-107-es zubbonyt, földöntúli volt a boldogságunk. Már jócskán a nyolcvanas évek végén, szintén nyugati rokonoktól kaptam egy M-65 mintájú dzsekit, amely ugyan sosem volt „katonai”, de klasszikus woodland terepmintája és belső címkéje, amely még az amerikai és a NATO-raktári számát is tartalmazta, mind megegyezett az eredetiével. Mindkettőt büszkén hordtam, amíg szét nem szakadtak. Mint az a fentiekből is látszik, nagyon sokáig és meglepően sokaknak ez a hat betű tényleges tartalmánál sokkal többet jelentett.

A George Washington vezette, felkelőkből álló Kontinentális hadsereg hosszú utat járt be 1775-ös megalapítása után, amíg idáig eljutott. Jól jellemzi a kontinens helyzetét, hogy a frissen függetlenné vált államnak a tényleges és központilag finanszírozott szárazföldi erők felállítását lényegében sikerült elhúznia mintegy negyven évvel későbbig, az 1812-es amerikai-brit háborúig.

A még az Egyesült Államokban is szinte teljesen ismeretlen, 1814-es blandensburgi csatában elszenvedett súlyos vereség nyomán, amely egyébként Washington városának utolsó elfoglalásához, sőt az épülő Fehér Ház felégetéséhez vezetett, született meg a döntés egy központilag finanszírozott állandó hadsereg létrehozásáról.

A fent említett hagyományos milíciarendszer az eszmei alapja mind a részben a US Army tartalékául szolgáló és az egyes államok kormányzói által irányított Nemzeti Gárdának (National Guard), mind a korlátlan fegyvertartás alapját képező 2. alkotmánykiegészítésnek.

Ez az amerikai függetlenségi háborúig visszavezethető hagyomány,

amely szinte a mai napig a gyökeréig áthatja az amerikai lelkületet.

Megint csak jól jellemzi az amerikai szárazföldi hadsereg létrejöttéhez vezető utat, egyben az Egyesült Államok sajátosságait, hogy hivatásosokból álló haditengerészete jóval hamarabb volt, mint hadserege. Ez a hadsereg sokáig egy minimális, hivatásos tisztekből és szerződéses katonákból álló erő volt, előbbieket már 1802-től West Pointon képezték. Háborúra készülve ezt a meglepően alacsony létszámú hadsereget duzzasztották fel a bevonultatottakkal és az önkéntesen jelentkezőkkel. Ez utóbbiból – és ez megint amerikai sajátosság – a háborúk dúlta Európával szemben általában bőven akadt. A háború lezárta után a katonák többsége visszatért a civil életbe. Ez történt az első világháború után is.

a 2. világháború előestéjén, amely bizony fegyverek szempontjából csak 1945-re érte utol a szárazföldi hatalmakat, és akkor sem minden területen. A 46 tonnás M-26 Pershinget például morális okokból hívták nehézharckocsinak, az első világháborús Browning BAR automata puska/géppuskáról, a híres M1 Garandról nem is beszélve, bizony sok területen elmaradtak a háború végére megjelent modern eszközöktől.

A harcmodorában erőteljes francia behatást felmutató hadsereg doktrínáira Clausewitz helyett Jomini hatott a teoretikusok közül, sőt az első világháborúban is inkább a franciák képezték ki és – bizonyos szempontból – szerelték fel a kontinensre érkező amerikaikat, mintsem a britek. Ennek ellenére kissé meglepő, hogy a US Army sokkal inkább tűzerő-, mint mozgáscentrikus megközelítést alkalmaz a mai napig.

Ez utóbbira jó példa, hogy az 1982-ben hivatalos hadműveleti doktrínává vált,

alkalmazására 2003-ig kellett várni. A fenti tények is alátámasztják Douglas McGregor nyugállományú ezredes, amerikai katonai szakértő mondását, amely szerint az amerikai hadsereg egy szigetállam fegyveres ereje, amelynek jelentőségében csak a haditengerészet és a légierő után következik.

Ettől függetlenül a US Army továbbra is a világ legmodernebb hadserege, amely az Egyesült Államok dominálta világrend fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges katonai erőhöz meghatározó mértékben járul hozzá.

De hogyan is néz ki ez az erő a gyakorlatban?

Az Egyesült Államok haderői földrajz és feladat szempontjából létrehozott összhaderőnemi parancsnokságok alá tartoznak. Így többek között beszélhetünk Európai, Középső és Indo-csendes óceáni, illetve Stratégiai, Űr és Szállítási parancsnokságról is.

a hagyományos gyalogságtól, harckocsizó vagy tüzérségi fegyvernemtől egészen az olyan meglepőkig, mint az állatorvosi, a marketing, a fogászati és a viselkedéstudományi ág.

2006 és 2016 között a korábban hadosztályokba szervezett erőt dandárokká alakították át, amelyekből három típust különböztetnek meg: páncélos, gyalogsági, és gépesített (Stryker). Ezek nagyjából 4500-4700 főt jelentenek, a katonák nagy része közvetlen harci, vagy parancsnoki feladatokkal rendelkezik. A támogató dandárok közül a tüzérségit és a műszakit érdemes kiemelni, de itt is több fajta létezik, amelyeket úgynevezett moduláris támogató dandárokba szerveznek a feladat jellegének megfelelően. Nyilván egy felkelésellenes művelet során nincs szükség légvédelmi támogatásra, míg egy hagyományos összecsapásban az civil támogatásokat felügyelő adminisztratív századra nincs szükség.

A korábbi 11 hadosztály parancsnokság jelleggel megmaradt, és 31 úgynevezett aktív dandárt foglalnak magukba (11 páncélos, 6 gépesített, 14 gyalogos), emellett a tartalékot a hadsereg tartalékosai (Army Reserve) és a Nemzeti Gárda 8 hadosztály parancsnoksága és 27 dandárja képezi, önálló zászlóaljak mellett. A hadosztályok közé olyan híres alakulatok tartoznak, mint az 1. gyaloghadosztály, a Big Red One; az 1. páncélos hadosztály, az Old Ironsides; az 1. lovashadosztály, vagy a 82. és 101. légi szállítású hadosztályok. Ez utóbbi Romániába telepítése jelentős port vert fel, de mint a fentiekből is kitűnik, maga a hadosztály-parancsnokság csak egy keretszervezet, a hírekben szereplő 4 000 fő körüli erőből látható, hogy mindössze egy dandár települt vele.

A hadsereghez tartozik még a filmekben kiemelt hangsúllyal szereplő, bonyolult felépítésű és sokszor egymást átfedő feladatokkal rendelkező különleges erők parancsnoksága, azaz a United States Army Special Operations Command. A zöldsapkásoknak is nevezett 7 különleges műveleti csoport mellett idetartozik a Különleges Műveleti Légi Parancsnokság öt egysége, a 75. ranger ezred három zászlóalja,

Fenti szervezetekben az állandó és aktív alakulatokban 485 000 fő szolgál, a Nemzeti Gárdában 336 000 fő, 189 500 tartalékossal, összesen kicsivel több mint 1 millió katona. Ezt a hatalmas létszámot 250 000 feletti civil egészíti ki.

Visszatérve a bevezetőben említett zubbonyokra, az OG-107 jelzésű olívzöld gyakorló egyenruha közel harminc évig szolgálta a szárazföldi erőket, és csak 1981-ben került lecserélésre a nyolcvanas évek akciófilmjeiből jól ismert Battle Dress Uniformra (BDU) és a woodland camo mintázatra. A 2000-es évek közepére a BDU és az Öböl-háborúban megismert sivatagi mintája helyére az Army Combat Uniform lépett, amely első időszakában a meglehetősen nagy melléfogásnak bizonyult, digitális Universal Camouflage Pattern (UCP) terepmintát viselt. Az ezzel túlzás nélkül divatot teremtett mintázat azonban egyszerre kívánt városi, sivatagi, és erdei álcázást kínálni, amely érthető okokból nem sikerült, színei szinte mindenhonnan kilógtak. Hamarosan teljesen kiszorította a körültekintőbben tervezett, Multicamnek nevezett minta, amelyet 2010-ben használtak először. A hatásos rejtőszínekből álló kombináció nagy nemzetközi sikert aratott, mégis egy hozzá nagyon hasonló váltotta 2015-ben a Operational Camouflage Pattern (OCP).

S hogy a fentiek miért kerültek bele a US Army ismertetésébe? Nos, a gyakorlók nemcsak a kamaszfiúk számára jelentenek vonzerőt, hanem konkrét egyenruhadivatokat képesek teremteni, így például nemcsak a szlovák légierő MiG-29-es vadászgépei kaptak terepmintás kamuflázst az UCP nyomán, hanem az amerikai haditengerészet tagjai is sokáig sötétkék digitális „terepmintás” gyakorlót hordtak. Sőt a kínai fegyveres erők a mai napig használják a digi camo különböző változatait.

Rátérve a hadseregek az angol katonai szlengben szolgálati végnek (service end) nevezett fegyverekre,

A helyére lépő M17 teljes méretű és az M18 kompakt pisztolyok eredeti gyártója, a SIG Sauer a P320 néven a polgári piacon is bemutatta a fegyvert. A tiszteletteljes életkorú és több leváltására tett kísérletet túlélt M16 gépkarabélyt és rövidebb csövű változatát, az M4-et azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni. Az 5,56 milliméteres M249 könnyű géppuskát és nagyobb társát a vietnámi veterán M60-as utódját, a 7,62x51 milliméteres M240-es sem nagyon kell bemutatni a cikk olvasóinak, ahogy a nagymama korú Ma’ Deuce-t, azaz M2 Browning nehézgéppuskát sem.

Ha máshonnan nem, a Sólyom végveszélyben című filmből jól ismert mindegyik. Egy érdekességet kiemelnék azonban a könnyűfegyverek kategóriájából: ez pedig a 6,8x51 milliméteres kalibert tüzelő XM250 géppuska, amely az M249-et fogja leváltani. Az új lőszer a nagyobb és nehezebb 7,62x51 NATO-lőszerhez hasonló vagy nagyobb teljesítmény mellett alacsonyabb súllyal jár.

további 1 605 darab SEPv2-re modernizált M1A2 és 650 M1A1 SA szolgálatban, míg 3 450 M1A1/A2 tartalékban áll.

A nemrég a hírekbe is belekerült, a „tankgyilkostól” meglehetősen messze álló, összesen 6000 darab M2/M3 Bradley lövészpáncélos közül szintén több mint a fele tartalékban áll, míg a használatban lévő kb. 2 500 jármű M2A2/A3 közül az első M2A4 változatok 2022 áprilisában jutottak el a csapatokhoz.

A tartalék- és Nemzeti Gárda-alakulatok közel 5 000-et használnak a hetven éve tervezett M113-ból, míg a kerekes Stryker páncélozott lövészszállító járműből 4 300 darab van rendszerben. Tüzérség területén 800 darab feletti M119 105 milliméteres vontatott könnyű tarack, 518 darab szintén vontatott M777 155 milliméters tarack, míg az M109A6 Paladin önjáró lövegből 514 áll szolgálatban és 850 tartalékban. Az ukrajnai háborúban rendszeresen előkerülő M142 HIMARS-ból 375 darab, míg sokkal potensebb, kétszer annyi rakétát hordozó lánctalpas változatából, az M270 MLRS-ből közel 1000 (!) áll a hadsereg szolgálatában.

Végezetül térjünk rá közvetlen légi támogatásért, illetve szállításért felelő helikopterekre, a hadsereg légi erejéhez tartozó Army Aviation eszközeire. A közel 250 felderítő és szállító feladatú business jet és könnyű szállító repülőgép mellett idetartoznak a forgószárnyas eszközök is. A közel 800 AH-64 Apache mind a modern D/E Longbow változat, amelyet 50 körüli AH-6 Little Bird könnyű harci helikopter egészít ki. A tandemrotoros nehéz szállítóhelikopter, a CH-47 Chinook különböző változataiból majdnem 400, míg a közepes UH-60-ból több altípusban közel 1300 darab van rendszerben.

(Fotók: Wikipedia)

Folytatjuk!